… avagy jógatanárt minden háztartásba

 

Ha egy pillanatra úgy tekintünk az emberre, mint akármelyik állatfajra, akkor látjuk, hogy a hiszékenység és a naivság az embergyerekek szükséges tulajdonsága. Ez a beszéd miatt van. A beszéd ugyanis sok egyéb mellett arra is jó, hogy generációról generációra átadjuk a felhalmozott tudást – a levelibékák például nem beszélnek, ergo nincsenek is levelibéka-népmesék, ennyire egyszerű ez. A dolog viszont azzal jár, hogy az emberkölyköknek bemondásra el kell hinniük, amit a felnőttek mondanak. Nem megy másként: az a gyerek, akiből ez a hiszékenység hiányzik, villámgyorsan kiírja magát az együttműködésből – megeszi a mérgező bogyókat, befut a busz alá, agyoncsapatja magát a kettőhússzal. Mármost ilyen gyerekek vannak, évről évre egész sokan halnak meg így, és – nem akarom, hogy lelketlenül hangozzék, de – ez maga egy bizonyíték, hogy szó sincs róla, hogy a szelekció leállt volna a fajunknál. Csak a naivak maradhatnak életben, és te meg én, akik megértük a felnőtt kort, szükségképpen hiszékenyek és naivak vagyunk (voltunk). Még azok is, akik felnőttként összeesküvés-elméleteket gyártanak meg gyanakszanak mindenkire: ha gyerekként is ilyenek lettek volna, réges rég szarrá égették volna magukat egy vasalóval.

(A mondandóm szempontjából mellékvágány, de vegyük észre, hogy a vallások is így működnek: a gyerekek elhisznek bármit, amit mondanak nekik. Mikulást is, Jézust is. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Jézus nem létezett, meg hogy Noé bárkáján nem volt minden állatból egy pár, de a működési mechanizmus ugyanaz – szerintem az nem hátrány, ha ezt észrevesszük.)

A kérdés ennek fényében mindig ugyanaz: jó-e nekünk ez a hiszékenység, jó-e nekünk, ha azt tesszük, amit mondanak?

Én lennék a rosszfiú? … Hogy történhetett ez? Én mindig azt tettem, amit mondtak.

Én azt hiszem, hogy nem jó. És ne legyenek illúzióink, az ők, akik megmondják a dolgokat, a saját szüleink, az iskola, a barátok, az establishment. Mihez kezdjünk velük?

Az egyik csúcspontja a problémának alighanem a pályaválasztás. Egyszer csak ott áll az embergyerek 18 évesen, és az összes rendelkezésre álló információja a szülei generációjától meg annak álmaiból fakad. A mi szüleink szerint mindenképp egyetemre kell menni, orvosnak, bankárnak, jogásznak lenni. Ismerős, ugye?

Mármost ajánlom megfontolásra a következőt. Az egyik hölgy, akivel itt találkoztam, az amerikai khun J., aki 36 éves, és jógaórákat tart. Jógaórákat. Átlagosan napi két órát dolgozik, és szeretném, ha egy kicsit csendben ízlelgetnénk ezt a mondatot: J. egy turistaparadicsomban él, és átlagosan napi két órát dolgozik. A magam részéről nem akarok jógatanár lenni, de tegye fel a kezét, akinek ennél jobb állása van.

Persze khun J. egy bérelt házban lakik, és robogóval közlekedik: a magyar álom, a devizahitel-mentes lakás meg a szomszédénál nagyobb kocsi nincs meg neki, és talán nem is lesz. Ezek szerint nem is cserélnénk vele?

Visszatérve egy kicsit Magyarországra: mindegy, mi a hivatásod, ha igazán érvényesülni akarsz, Budapesten fogsz hozzá lakni. Ez valami olyasmi, amit a szüleink nem mondanak el, amikor ránk akarják tolni a saját hetvenes évekbeli álmaikat. Márpedig Budapest szar hely. Tudom, hogy állítólag vannak, akik jól érzik ott magukat, de az ilyeneknek kívánom, hogy neveljenek gyereket az üllői úton, ha az olyan jó. Én vidéki fiúként minden percét gyűlöltem a tizenpár ott töltött évnek. Nem tudom elképzelni, hogy örömet okozhat az embernek nap mint nap bejárni egy kálvin téri bankfiókba rózsaszín inges buzifiúnak, vagy a jános kórházba aranyeret műteni. (És nem tudom elfojtani magamban a cinikus énemet: ha a szüleinknek ez a legnagyobb királyság, nekik mennyire lehet(ett) szar életük?)

Nekem még papíron kellett felvételiznem annak idején, és ezt csak azért mondom, mert világosan emlékszem az érzésre, ahogy ülök a budin, lapozgatom azt a vastag kék könyvet, és az jár a fejemben: akarok én belgyógyász lenni? Építész? Programozó? Akar a fene. Villamosmérnök? Villamosmérnök, b.zmeg? Na, szálljatok le rólam.

Túl azon, hogy ezek semennyire sem érdekes dolgok, bezárják az embert az életébe. Bezárják a nyolcadik kerületbe, bezárják egy kórházba, bezárják egy irodába. És oké, ún. értelmiséginek lenni, státusszal rendelkezni meg talicskában tolni haza a pénzt (haha!) klassz dolog, meg a mama biztos büszke ránk, de nem fizetünk érte túl nagy árat? (Az iskolából kilépve persze ez is borzasztó szabadnak tűnhet – de ez inkább az iskolákat minősíti. Le kéne azokat is dózerolni mind.)

iskola.jpg

Én viszont rájöttem a tutira, és a szívem szakad meg, hogy senki nem mondta ezt nekem, amikor 18 voltam. A tuti pedig a következő: jógatanár, búvároktató, teniszedző. Meg az ehhez hasonlók. Könnyed és kényelmes életet biztosítanak – a világ bármely táján. Ha ezt nem érzed elég kihívásnak, nyugodtan programozhatsz php-t a szabadidődben, vagy fordíthatsz dosztojevszkijt. Tényleg. Senki nem tiltja meg. És ha már a fordítás szóba került, mondok jobbat: angoltanárnak lenni. Az angoltanárság a legnagyobb kúlság a világon.

arbeit_macht_frei.jpg

Arbeit macht frei? A fenét, angoltanárság macht frei.

Ha angoltanár vagy, választhatsz: dolgozhatsz Mo-on, de dolgozhatsz a Karib-tengernél vagy Moszkvában vagy Thaiföldön is. Bejárhatsz reggel 8-ra, de dolgozhatsz hétvégén is. Járhatsz business casual-ben, de kisgatyában meg ujjatlan pólóban is. Ez maga a szabadság, as seen on TV. Nem is értem, hogy mi, mindannyian magyarok mi a rossebnek bajlódunk bármi más végzettséggel. Azt hisszük, könnyebb elvégezni bármelyik egyetemet, mint folyékonyan megtanulni az angol mellett még spanyolul vagy oroszul? És azt hisszük, kell majd aggódnunk a pannon puma meg a legújabb gazdasági tündérmese miatt, ha beszélünk angolul meg oroszul? Minek görcsölünk az emelt szintű matek érettségin, elmondaná nekem valaki? És általában, minek görcsölünk mi, mindenkori fiatalok, a szüleink álmain?

Mondok még valamit. Amikor az ember olvassa a hírekben, hogy a rezidens orvosok tömegével akarnak felmondani a bérük miatt, akkor mi jut eszébe? Az egészségügy bajai új keletűek Mo-on? A fenét. Én a 90-es évek közepe óta hallom ezt (mert akkoriban kezdtem figyelni a híreket), és a mostani 28 éves doktorok hány évesek voltak akkor? 12? Könyörgöm, még középiskolába se kezdtek el járni akkor. Meg vannak ők lepődve ezen vajon?

Húsz éve hallom azt is, hogy az 50+ éves munkavállalókra nincs szükség. Vegyük észre, hogy 20 év sok idő. Azok, akik 95-ben panaszkodtak erről, mára jó eséllyel meg vannak halva. Akik meg most panaszkodnak róla, akkoriban annyi idősek voltak, mint most én. Vajon ők meg vannak lepődve? Tényleg senki sem szólt nekik előre?

És a tanulság pontosan ez: ha arra mész, amerre a kitaposott út vezet (~amerre a szüleid mondják), és nem vagy a munkavállalók top 10 százalékában, szükségképpen rá fogsz b.szni. Ahogy a drága damu roland mondaná: aki erős, itt megáll előttem – és a szemembe mondja, hogy aki most felvételizik matek-fizika szakos tanárnak, annak jó lesz. Vagy orvosnak. Vagy bármi másnak. Akar-e velem fogadni valaki, hogy 20 év múlva a mostani 35 évesek fognak panaszkodni? És azt is vegyük ám észre, hogy az egyik jelenlegi slágertémát, a nyugdíjrendszerünk várható kifáradását nem is említettem. Van még valaki, aki szerint arra érdemes mennünk, amerre a szüleink mondják?

Persze lehet ezt nálam cizelláltabban is fogalmazni. Ha esetleg valaki nem ismerné.

Annyira változik a világ, hogy tkp. már ez is egy elavult videó. Azért itt egy link egy magyar feliratos verzióról.

 

Apa tudja

 

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szüleink ostobák, sőt. A baj csak az, hogy nem a jó dologra használjuk őket.

Én most harmincpár éves vagyok, a barátaim is jellemzően harmincpár évesek. A párválasztás foglalkoztat minket, meg a szerencsésebbeket a kisgyermekek tutujgatása. Vegyük mind a két problémát szemügyre.

Ami a párválasztást illeti, ennyi idős korára az ember elég nagy szakértő már. Egy csomó olyan dolgot tekintünk közhelynek, amin 16 meg 20 évesen szanaszét izgultuk magunkat. Mondok példát a saját életemből: amikor 16 éves voltam, a faterom megkérdezte, hogy nincs-e kedvem egy évre külföldre menni. Azóta már tudom, hogy ez neki akkor komoly plusz terhet jelentett volna, és a mostani fejemmel megköszönném és rábólintanék. Akkor viszont életemben először szerelmes voltam – a lány szőke volt és kerek fenekű, és apró, hegyes mellei voltak, én meg egész nap csak a haja illatára gondoltam, és k.rvára azt hittem, hogy ez örökre így marad. Ezt persze nem mondtam a fateromnak, mert akkoriban már nem voltunk beszélő viszonyban (sőt, akkor voltunk a legkevésbé), egyáltalán nem válaszoltam semmit. Erre ő rám nézett, és abból, ahogy rám nézett, tudtam, hogy tudja. Nem hozta szóba többet, én viszont haragudtam rá, mert úgy éreztem, hogy lekezelő, ahogy rám néz. (Pedig a fenét, most már tudom, hogy mindent megtett, hogy ne legyen lekezelő.) Na, ki mit tippel? Együtt motorozok még azzal a szőke, kerek fenekű lánnyal? Bingo.

Az van, hogy mire az ember annyi idős, mint most én, szükségképpen a szarrá ment kapcsolatok szakértője. Még ha jelenleg épp házasodik is, meg holtomiglan-holtomiglan, akkor is jut a mostani kapcsolatára 3-5-7 (kinek mennyi) korábbi becsődölt kapcsolat meg örök szerelem. Ezekkel a dolgokkal engem már meglepni nem lehet – és ez természetes dolog: titeket sem lehet, a szüleinket meg végképp nem.

Ami pedig a gyereknevelést illeti, nem lehet nem észrevenni, hogy a környezetemben az ifjú szülők legerősebb érzése a meglepődés volt. Ugyanis nem mondta nekik (nekünk) senki, hogy a gyereknevelés főállású horrortevékenység, ahogy azt sem, hogy az ember nemi élete a szülés után (hogy is mondjam) megváltozik. Miért nem mondták?

Az van, hogy a szüleink ezt mind tudják már, csak valamiért nem mondják, mi meg nem kérdezzük. Sőt, a fentiek igazából bagatell dolgok. A helyzet az, hogy mindannyiunkkal megtörténnek bizonyos szar, ennél szarabb dolgok is az életben, amiket pofán tudnánk nevetni, ha fel volnánk rájuk készülve.

Mondok példákat: mindannyiunknak lesz aranyere. Mindannyiunknak kirohadnak a szájából a fogak, a férfiak kopaszak lesznek és nem mindig áll föl nekik, a nők amorffá válnak, és kénytelenek átélni, hogy már senki nem nézi meg őket az utcán. Egyébként ezek az igazán megrázó dolgok ám, nem az, hogy az ember 16 éves kori, hegyes mellű szerelme, átül valaki más mellé.

Valamilyen okból mégsem beszélünk ezekről a szüleinkkel. És amikor mi kerülünk sorra, ott állunk a golyóinkkal a kezünkben, és nem tudjuk, hogyan tovább. Azt hiszed  talán, te vagy az első, akinek kapuzárási pánikja van? A fenét. Apád és a nagybátyád is átélte. Nagyapád is. Te vagy az első, akinek szarrá ment a házassága, aki egyedül maradt egy üres lakásban, és csak annyit tud, hogy lemegy egy üveg unicumért, aztán lesz, ami lesz?

És ha azt gondolnátok, hogy szerintem a rossz dolgokról kell beszélgetni – nem, épp ellenkezőleg! A szüleink ugyanis azt is tudják, hogyan kell ezekből továbbmenni, és ennél sokkal rázósabb dolgokból is tudják. Mindannyian átéljük majd, hogy a szüleink meghalnak, és a mi szüleink valószínűleg már át is élték. Tudják, hogyan kell továbblépni belőle, tudják, hogy néz ki egy tönkrement házasság, tudják, milyen megcsúnyulni és reményt veszteni, milyen, ha kirúgják az embert, milyen a családon belüli erőszak, milyen alkoholistának lenni vagy alkoholistával együtt élni. Sokan azt is tudják, hogyan kell továbbmenni, ha egy saját gyerekük hal meg. Tudnak ezek, bzmeg, mindent.

Megvan a Ha volna két életem című dal? Hogy „ha volna két életem, nevetnék mindenen”? Nos, én ha tudnám, amit apám tud, akkor nevetnék mindenen.

De valamiért mi nem kérdezünk, ők meg inkább arról beszélnek, milyen egyetemre menjünk. Nooormális? Ez volna az ún. életre való felkészítés?

És oké, nekem van mentségem, én nem beszélek a szüleimmel. De ti, akik találkoztok velük vasárnaponként, mi a rossebről csacsogtok velük? Miféle üres nyájaskodás folyik ott? Hogy lehet, hogy nem kérdezitek meg, milyen érzés fogak nélkül élni? És hogy lehet, hogy ők nem mondják?

Én azt mondom, menjenek a p.csába ők is, meg menjünk a p.csába mi is.

grow_up.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://akinemlepegyszerre.blog.hu/api/trackback/id/tr974738094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rettenet Tábornok11 2012.08.28. 23:29:43

Drága R!
Rekord méretű trollkodás várható, de sajnos ki kell mondani: Olyan messze van ez a poszt az igasságtól mint a Magyar költségvetés a nulszaldótól!

1. Legyél jóga tanár gratulálok! Csak előbb válaszolj kérlek, ha lesz egy icipici válság, egy apró kicsi nehézség, ki hal elsőnek éhen a felsoroltak közül: A, farmer, B, gépész, C, jógatanár? Segítségül pár gondolat: A kiválló liberális gazdasági teoretikusok már évtizedek óta aként mérik egy ország fejlettségét hogy a GDPben milyen súlyú a szolgáltatási szektor a többihez képest, fejlett országokban ez 80% vagy fölötti, kb 15% ipari és 5% alatti mezőgazdasági szektorral. Namost tegyük fel hogy válság van, miről mondasz le elsőnek? Kaja? Ruha? Jógaóra? Szerintem egyértelmű a válasz. Máris van egy olyan jógatanár aki nem tud elhelyezkedni, óráira senki nem jár, így kénytelen visszafogni a fogyasztását és elsődlegesen lemondani a szolgáltatásokból... elöször mondjuk a műkörmösről... Azt hiszem jól látható az a spirál ami szerintem jelenleg is a fő probléma az egész nyugati világban.

2. Budapest: Lehet károgni, de mindeni által tudott tény!!! ha a versenyszférában akarsz dolgozni, irány Budapest. Nem tetszik? Koszos? Büdös? Megszoksz vagy megszöksz.. még mindíg elmehetsz jógatanárnak borsodba.. ha meg éhen halsz legalább tiszta levegőn teheted. Az élet nem habostorta!

3.Értelmiséginek lenni, szakmát tanulni "túl nagy ár"? Attól függ mi a célod? Ha annyi hogy amíg megy, jól élsz, ha nem megy jól, max csöves leszel akkor igen tökéletesen fölösleges. Amúgy meg diplomások jó ha fele dolgozik olyan területen amiről a papírja szól, ennyit a bezárkózásról.

4. Angol tanár: Nem tudom ki ismer angol tanárokat, én ismertem párat, de elmondhatom hogy 1 db nem volt aki elégedett volt az életével.. Ó igen dolgozhatsz reggel is meg este is.. ja persze, a csoportjaid, diákjaid (zömmel dolgozó emberek vagy iskolába járó diákok) majd pont rá fognak érni amikor te szeretnéd.. a fenét oda MINDEN délutánod! Nincs több csocsózás a haverokkal este 8-9-ig nyomod az ipart ha enni akarsz másnap is.

5. Orvosok távozása téma,lehet hülyézni mindet hiszen már húsz éve is szar volt az eü helyzete... de tudod van olyan hogy hivatástudat, röhöghetsz de vannak olyanok akik nem "jógatanár" lumpeneknek születtek. Aztán vannak olyan naív lelkek akik mindíg abban reménykedtek hogy valami változni fog.

6. konklúzió: "ha arra mész, amerre a kitaposott út vezet (~amerre a szüleid mondják), és nem vagy a munkavállalók top 10 százalékában, szükségképpen rá fogsz b.szni."
Helyesebben: ha a kitaposott úton jársz biztonsági játékos vagy, nagyot bukni és nagyon nyerni sem fogsz ha csak nem hibázol valami nagyot. Ha nem a kitaposott úton mész akkor meg lutri, lehet hogy találsz egy rövidebb kényelmesebb csapást.. de az is hogy közben megesz az oroszlán.

Amúgy meg saját privát véleményem hogy bárki lehet "búvároktató" de ha csak ez az embertípus létezne, máig sakálokkal verekednénk némi félig rohadt döghúsért.

Üdv,

RT

maitai 2012.08.29. 09:18:06

A poszt második részével totálisan egyetértek. Nemrég, barátaim első gyerekeinek születésekor döbbentem rá, hogy tényleg horror az is.
De ami a munkát illeti, szerintem az a jógatanár, akit nem érdekel, hogy Borsodban tanít 200 Ft/óra vagy Thaiföldön 200 dollár/óra áron, az akkor is boldog lesz, ha megint vissza kell térnie a borsodi színvonalra. Aki viszont csak azért lesz közgazdász/búvároktató/CNC marós... mert az sokat fizet, az könnyen bebukhatja a nagy fizetést is, meg az önmegvalósítást is.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2012.08.29. 16:41:22

@RT: sose aggódjál, minden trollkodásod szívesen van látva -- bár ez most nem is trollkodás.

1. Nézd, a kérdésedre szerintem nem is olyan egyszerű a válasz, lévén a jógaórákra járás majdnem luxustevékenység, azt meg nem érintik annyira a válságok. Nem hiszem, hogy 2008 óta a jachtkészítőknek felkopna az álla. Lehet, hogy tévedek -- de a mondandóm szempontjából nem ez a lényeg, hanem a munka mobilitása. Ha nem találsz jógázni kívánokat, arrébb mész két várossal/országgal/kontinenssel. A tudásod mindenhol releváns. A farmer ebből a szempontból szegény röghöz van kötve, a két hektár föld meg a traktor nem fér bele bőröndbe. A gépész már okébb -- de szerintem sokkal könnyebb búvároktatóként lakhelyet/országot váltani, mint gépészként. Lehet, hogy ebben is tévedek.

2. Na várjál, nem _pont_ ugyanezt mondtam én is?:)

3. Én nem mondom, hogy túl nagy ár. Vagy legalábbis nem mindig. A búvároktatás meg az angoltanárság is egy szakma ám. Ugyanakkor csak a tanulás kedvéért tanulni szerintem sügérség, és nekem például van egy mozigépész szakmám -- kinek mondanád, hogy ezt van értelme elvégezni? Amit írsz, hogy a diplomások fele mást dolgozik, az messzire vezet innen, de én nem is erre a típusú bezártságra gondoltam.

Ezt a bezártság dolgot egyébként nem én találom ám ki. A magyar munkaerő rugalmatlan, a munkavállalók 26 százaléka volna hajlandó akár belföldön belül(!) költözni egy új állás miatt (2007-es adat): computerworld.hu/rugalmatlan-magyar-munkaero.html

A lakásárproblémák miatt az is téma mostanában (nem keresek linket, de tuti hallottál már róla, sőt, lehet, hogy élőben is beszéltük), hogy nem biztos, hogy jót tesz az embernek a magyarokra jellemző sajátlakás-fetisizmus. Kifizeted a pécódat, és ezzel ott vagy ragadva. És ha bedől a gyár, ahol melózol, nem tudsz elmenni akár csak 150 km-re sem. _Ez_ a bezártság.

Meg az, hogy 9-17h munkákat keresnek az emberek, hogy reggel is üljenek egy kicsit a dugóban, meg este is. Pont mint a többiek.

Nem az volna az ideális, sőt, elvárható egy felelős családfenntartótól például, hogyha valahol kevésbé tudja eltartani magát, akkor pakolja fel a családot az utánfutóra, és átköltözzön Debrecenből Miskolcra, vagy Zalaegerszegről Budapestre? Sőt, nem az volna az ideális, hogy amikor 15%-os a munkanélküliség, akkor az a 15% fogná magát, és elmenne ausztriába/németországba/akárhova? Nem azt mondom, hogy mindenki meneküljön, és az utolsó kapcsolja le a villanyt, de szerintem ahogy felénk az életet szokás élni, az igenis egy önként vállalt börtön, másrészt nem jó a világon senkinek. De nem kell egyetértenünk.

4. Erre nem tudok mit mondani. A személyes tapasztalataid olyanok, amilyenek, és lehet hogy igazad van -- lehet, hogy a búvároktók meg az angoltanárok is megkeserednek végül. De megint csak: a mondandóm fontos része, hogy ha az adott angoltanár nem érzi jól magát valahol, akkor nosza, menjen arrébb. Ő megteheti, a szlovének is akarnak angolul tanulni. (Meg mindenki más is.)

5. A hivatástudatban én személy szerint nem hiszek. Tudom, hogy vannak egyes emberek, akikben megvan, de nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ez volna az általános. Ha te azt gondolod, hogy 100 taxisból, 100 proktológusból meg 100 ívhegesztőből ~90 azt gondolja, hogy márpedig ő annak született, akkor oké, szíved joga ezt hinni, de én nem gondolom így.

Szerintem az ember sok munkát képes lelkiismeretesen és kvázi jókedvűen elvégezni, és ez szerintem is fontos. De megint csak: a munkában nem az önmegvalósítás a lényeg, mert az csillogó szemű kis kamasz ábránd, hanem hogy tudjál zabálni belőle (te is meg a kölkök is). Én szart is lapátolnék tök szívesen, ha meg lehetne belőle élni. Ez lumpenebb, mint egy orvos? Egyáltalán, mitől lumpen szerinted egy jógaoktató? Érzek itt némi önellentmondást: a fejlett gazdaságokban 85% valóban a szolgáltatási szektorban dolgozik. Ergo műkörmös, éjszakai benzinkutas meg gokartpálya-üzemeltető. Meg jógaoktató. Hogy jött az ki neked, hogy ez lumpen? Ne már.

Még annyit, hogy az orvosok tök fontosak, nincs nekem ezzel vitám. De visszatérve az én mozigépészetemre, amikor mozigépészként dolgoztam, bruttó 90k volt az illetményem, ami akkor nettó 67,5-öt jelentett a borítékban (akkor még volt adójóváírás, most nem tudom mennyi lenne). Ezt tudtam előre, mégis akartam mozigépészként dolgozni egy darabig. Milyen lett volna, ha elkezdek sírni, hogy de nekem több jár?
És az orvosokról pontosan ennyit akartam mondani: hogy a fiatal rezidensek meg a műtősök meg a satöbbik helyzete már akkor is ismert volt, amikor ők az első biológia-tankönyvet a kezükbe vették. Tudták (tudhatták), mit vállalnak. Ha nem tetszik nekik, miért csinálják? (Tudom, hivatástudatból. Mind a sok százan évente.)

6. Konklúzió. A kitaposott úttal az a baj, hogy az 50 éves emberek nem boldogok meg elégedettek. Én személyesen is ezt láttam magam körül, de egyébként ezt sem én találom ki, mifelénk lasszóval kell összefogdosni a boldog 50+ éveseket.
Tessék, a magyarok 23%-a elégedett az életével. Az 50 körülieknek nyilván még kevesebb része.
index.hu/belfold/2011/05/25/a_magyaroknal_nincsen_boldogtalanabb_nep_a_fejlett_vilagban/

Persze nem fogsz nagyot nyerni, meg nagyot bukni -- de bukni fogsz. Dobsz egy kockával, és 1-től 5-ig szar lesz az életed. És mi, magyarok csinálunk ám valamit rosszul, mert máshol nem szükségképpen depisek a fölnőttek. Úgyhogy fenntartom a véleményemet: aki ezen az úton megy, az rá fog baszni (te is, én is, meg az összes ismerősünk is -- kivéve, aki 6-ost dobott).

A privát véleményeden pedig meg kellene bántódnom? Nem fogok.
Egyetértek veled, én meg a hozzám hasonlók nem visszük előrébb a világot. De egyfelől nincs emiatt lelkiismeret-furdalásom, másfelől meg azok se viszik előre, akik beállnak a sorba. Erre gondoltál már? ;)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2012.08.29. 16:50:30

@maitai:
Igen, hát... azt hiszem, tényleg nem hiszek az önmegvalósításban. Legalábbis nem egy munkahely keretein belül.
Ezzel együtt persze úgy van, ahogy mondod -- bár ha a CNC-maróság befuccsolt, el kell menni taxisnak. Ha meg az is, akkor plakátragasztgatónak.:)
Köszi a kommentet!

hugi79dg 2012.08.29. 18:20:36

Én rendszerint nagyon nem vagyok számodra troll – remélem – de most a mondandód nagy százalékával vitába szállnék én is. A hiba alapvetően ugyanabból indul ki: már megint elfelejtetted, hogy nem vagyunk egyformák – ahogy RT is rámutatott az utolsó mondatával. Igenis elfelejtetted, még akkor is, ha másként érzed. Nem lehet mindenki jógaoktató, nemcsak azért nem, mert pékek nélkül (pld) szarban lennénk, hanem, mert az emberek jelentős részének viszketegsége van már a gondolattól is. Ahogy akármit is átadni másoknak (angoltanár) sem mindenki képes, és elég sok szinten bele lehet bukni. (És én sem tartom nagyobb szabadságnak ezt, mint a 8-16-ig munkaidőt, mert valóban mindig másokhoz kell alkalmazkodnod, és lehet, hogy nem azt adod fel az életedből, amit a normál munkaidősök, de nem feltétlenül jobb és bevállalhatóbb a másfajta lemondás. Csak más. Problémákat problémákra cserélsz és nem problémát a nemproblémás létre.) Különben – csak mondom –, hogy én a földeken traktoron zötykölődő halál nyugis földművelőket látva érzek egy kis vágyakozást a stressz mentes életre. Jóval kevesebb szart kell másoktól benyelniük, mint mondjuk egy tanárnak, egy edzőnek. Nyilván nekik más problémájuk van, hogy ki mit tart rosszabbnak, ki mire alkalmas, az rohadtul egyénfüggő.
Én speciel nem amiatt vállalom be a 8-16-ig tartó munkaidőt, mert csak beálltam a sorba minden tudatos döntés nélkül, hanem nekem ez való. Ez passzol ahhoz az életformához, amit én akarok, amit élni szeretnék. És rugalmatlan vagyok, mert nem akarok ingázni, nem akarom az életem értékes perceit arra vesztegetni, hogy üresen utazgassak és eszemben sem lenne elköltözni egy munka miatt (most kérdezték meg tőlem, ez friss felháborodás ). Ez csak akkor lenne lehetséges, ha lenne valami elhívásom, elhivatottságom, de nekem – bármilyen unalmas, gáz és maradi dolog – nekem a családom az, ami fontos. Igenis haza akarok érni időben, igenis fontos, hogy a szokott környezetemben legyek és engem rohadtul leköt – jobban leköt, mint egy emelt szintű nemzetközi tárgyalás lekötne és értékben sincs nálam alacsonyabb helyen - hogy a huszadik jelmezt megvarrjam a kölkömnek. Azért ebben a sorban állok, mert itt akarok állni, és az ebben a sorban álló emberek elég nagy százaléka, hidd el, szintén így van vele. Aki csak sodródik és nem dönt, az meg más sorban is csak sodródna – ettől miért is lenne boldogabb?
És számodra talán hihetetlen, de az emberek nagy része valahogy röghöz kötött. Nem olyan egyszerű gondolni egyet és tovább állni „várost-országot-kontinenst” váltani. Ez a kötöttség egyáltalán nem börtön, mert mi nem akarunk szabadulni. Aki akar, az meg nem kell, hogy vállalja és előbb-utóbb el is megy, hidd el. Nem tudod elképzelni, én meg nem tudom átadni, miért nem börtön így érezni, élni. De higgy nekem, a valahova tartozás érzése legalább akkora szabadságot nyújthat – csak más fajtát.
Viszont, amitől tényleg eldobtam a láncot, az a második témakör. „Apa tudja”. Apa tudja?! Hát mit tud? Mármint a mindenkori apák, természetesen. Lehet, hogy megrekedtem egy kamaszkori lázadás korszakban, de a mai napig nem hiszem, hogy bármit is jobban tudnak, csak mert öregebbek. Igen, vannak tapasztalataik, de nem feltétlenül azokat szűrik le, amiket én, amiket mi. Itt már megint az van, hogy nem kalkulálod bele a személyiség kérdését. Nyilván jót akarnak, a legjobbat, de nem biztos, hogy a dolgokat ugyanúgy éljük meg. Egyrészt nem feltétlenül ugyanazért megy tönkre a házasság, nem feltétlenül ugyanazok a munkahelyi gondok, nem feltétlenül ugyanazért maradunk magányosak. (Most felejtsük el, hogy túl sötéten látod a dolgokat. Induljunk ki ugyanonnan.) De ha látsz valamit és ő is lát valamit, vajon ugyanazt látjátok? Ha neki valami nem jött be, az tuti, hogy neked is rossz lenne? Ha neki valami sikerült, valami mindig jó érzéssel tölti el, az neked ugyanúgy örömet fog okozni? Hát a nagy szart édesem! Egy másik ember akkor lehet kompetens egy téged érintő dologban, ha hasonló személyiséggel, érzelemvilággal és értékrenddel rendelkezik. Ha nem, akkor k.rvára árthat is, ha nem nekedvaló tanácsokat követsz. Márpedig a vérrokonság nem tükörlenyomatot jelent. Én jártam ám fordítva is, mikor elhittem valamit, mikor valamire „felkészítettek”, és aztán rájöttem, hogy – mondjuk úgy – igenis van mikulás, hiába akartak megóvni azzal, hogy azt mondták, nincs. Hogy a szarrá ment kapcsolatokból mit tanulsz, milyen konzekvenciával mész tovább, az szintén eléggé eltérő, függ a kapcsolattól, függ tőled, a másiktól, a környezetedtől, mindentől, ami egyéni, ami változó.
Igen, lesz aranyerünk, kirohadnak a fogaink, elhagynak, elüt az autó, ha kirohasz az útra. Stb. Minden valamennyire általános igazságot azonban meg is tanítanak, nem hinném, hogy ezeket el lehet tusolni. Nem hiszem, hogy rózsaszín világot festene az, az szürkében él, de ha meg rózsaszínűben él, akkor hidd el, az is legalább annyira igaz, mint másoknak a szürke és nem hazugság. Ettől még neked nem lesz ugyanolyan. Még akkor sem, ha szóról szóra, tettről tettre követed a példát.
Ami nekem nagyon fura még, hogy én igenis kérdezek, én igenis minden ilyet megkérdeztem nagyanyámtól is, anyámtól is a mai napig, és ezt te mindig elítélted, nem tartottad normálisnak. Mindig azt mondtad, a szüleivel ne barátkozzon az ember. Én vasárnaponként ilyenekről csacsogok velük, egyszerűen mert érdekelnek mint emberek – és talán-talán-talán ki tudom szűrni a tanulnivalót, ami hozzám is passzol. Most akkor? Most akkor kérdezzünk? Vagy inkább ne bizalmaskodjunk?
:-)

elsosor 2012.08.29. 18:41:53

Pesten 90k a mozigépészet? Miért nem mondtad, én 30k nettóért is nyomtam vidéken! :) (Túl sok dologról is szólsz ebben a post-ban, nem merek átgondolatlanul reagálni hehe.)

Maaz 2012.08.29. 20:51:13

Régóta olvaslak, minden szavaddal egyet értek!

Rettenet Tábornok11 2012.08.29. 23:07:07

"De a mondandóm szempontjából nem ez a lényeg, hanem a munka mobilitása. Ha nem találsz jógázni kívánokat, arrébb mész két várossal/országgal/kontinenssel."

EZ SEM igaz, látod szép hülyére globalizált világunkban egy ideig el lehet kerülni a válsággócokat, de mivel a kereskedelmi kapcsolatok soha korábban nem átott magasságokban vannak, idővel minden mindenhová begyűrűzik. Kína is csak úgy képes növekedni, hogy növeli a belső fogyasztást, és értelmetlen állami gigaprojecteket nyomat. Lásd: hvg.hu/ingatlan/20110714_lakatlan_kinai_varosok

" A lakásárproblémák miatt az is téma mostanában (nem keresek linket, de tuti hallottál már róla, sőt, lehet, hogy élőben is beszéltük), hogy nem biztos, hogy jót tesz az embernek a magyarokra jellemző sajátlakás-fetisizmus. Kifizeted a pécódat, és ezzel ott vagy ragadva. És ha bedől a gyár, ahol melózol, nem tudsz elmenni akár csak 150 km-re sem. _Ez_ a bezártság."

No igen hallottam nemegyszer, a kedves pénzel kitömött HR-es és közgazdász nénik bácsik értetlenkedve nézik, ezt a "Magyar sajátosságot" pedig voltaképp tök logikus:
Ha nem veszel ingatlant, hanem bérelsz, akkor ezzel a tetteddel arról is nyilatkozol, hogy ÉLETED VÉGÉIG, lesz kellő jövedelmed ahhoz hogy bérelj egy lakást és fenntartsd magad. Ez azért bátor! És ne csak a nyugdíjas évekről beszéljük (hogy a mai reálértéken várható 40 000 ft nyugdíjból hogyan bérelsz lakást és élsz meg), de tegyük fel hogy csak 3 hónapig nem tudsz jógát oktatni.. mivel vészeled át az időt? Miből köhögöd ki a 150-200k bérleti díjat a rezsin és a megélhetési költségeken túl? Semmiből. A magyar háztartások 90%-ának nincs 1-2 hónapnál több tartaléka.

"Meg az, hogy 9-17h munkákat keresnek az emberek, hogy reggel is üljenek egy kicsit a dugóban, meg este is. Pont mint a többiek."
Ez valóban nem szerencsés, a legtöbb munkahelyen az irodistál kötetlen munkaidőben vannak kb 7 és 19 között legyél bent 8 órát jelleggel. Az irodistákat nem számolva viszont nem igazán látom hogy lehetne jobban szórni a dolgot: a zöldséges legyen nyitva hajnali 1 és 3 között mert akkor nincs dugó vagy mi? A termelő ágazatokban pedig gyakran elve műszakos munkarend van.

"Nem az volna az ideális, sőt, elvárható egy felelős családfenntartótól például, hogyha valahol kevésbé tudja eltartani magát, akkor pakolja fel a családot az utánfutóra, és átköltözzön Debrecenből Miskolcra, vagy Zalaegerszegről Budapestre?"
Persze.. a gyerekek félévente illeszkedjenek be új iskolába, szokják meg az új elvárásokat miközben a tanulmányi átlaguk nem romlik le.
Az asszony a mai 6-9 hónapos munkakeresési idő mellett mindíg találjon munkát a férje melett!

"Sőt, nem az volna az ideális, hogy amikor 15%-os a munkanélküliség, akkor az a 15% fogná magát, és elmenne ausztriába/németországba/akárhova?"
Az a 15% még itthon sem állja meg a helyét, nemhogy kint. Nyelveket nem beszél, hasznos szaktudása nincs vagy egészségügyi okokból nem tudja kihasználni (50-esek).

"angoltanár nem érzi jól magát valahol, akkor nosza, menjen arrébb. Ő megteheti, a szlovének is akarnak angolul tanulni."

Te, tudom egy időben divat volt az anyanyelvi tanár, aki egy kukkot nem beszél a tanítottak nyelvén, de mindha ez mostanában nem lenne divat... vajh miért?

"A hivatástudatban én személy szerint nem hiszek."

Valószínűleg az ívheggesztők között csak pár százalék van aki azt hiszi hogy erre született. Én úgy gondolom pl magamról hogy najából azt csinálom amiben jó vagyok és a stresszes időszakokat leszámítva szívesen csinálom.

"önellentmondást: a fejlett gazdaságokban 85% valóban a szolgáltatási szektorban dolgozik. Ergo műkörmös, éjszakai benzinkutas meg gokartpálya-üzemeltető. Meg jógaoktató. Hogy jött az ki neked, hogy ez lumpen? Ne már."

Napi két órát dolgozik, nem hajt, elvan a kisrobogóján.. ez nem egy Sztahanov..

És az orvosokról pontosan ennyit akartam mondani: hogy a fiatal rezidensek meg a műtősök meg a satöbbik helyzete már akkor is ismert volt, amikor ők az első biológia-tankönyvet a kezükbe vették. Tudták (tudhatták), mit vállalnak. Ha nem tetszik nekik, miért csinálják? (Tudom, hivatástudatból. Mind a sok százan évente.)

Nem.. a többség kimegy, vagy itthon vállal "pénzes" szakmát. Ezért vannak hiányszakmák, fogorvossal meg dunát lehet rekszteni..

6. Konklúzió. A kitaposott úttal az a baj, hogy az 50 éves emberek nem boldogok meg elégedettek. Én személyesen is ezt láttam magam körül, de egyébként ezt sem én találom ki, mifelénk lasszóval kell összefogdosni a boldog 50+ éveseket.
Tessék, a magyarok 23%-a elégedett az életével. Az 50 körülieknek nyilván még kevesebb része.
index.hu/belfold/2011/05/25/a_magyaroknal_nincsen_boldogtalanabb_nep_a_fejlett_vilagban/

És mond már meg nekem hogy azok akik kimentek nyugatra wc-t pucolni azok hány százaléka elégedett az életével?
Igen szar van itthon, ezt nem vitatom.. de nem attól lenne jobb ha mindenki elhúzna a vérbe, hanem pont attól hogy az aktív korosztály itt marad, a kretivitását és képességeit itt kamatoztatja.
Az 50-es korosztály meg a rendszerváltás vesztese, még a kommunizmus hibás értékrendje formálta a gondolkodását. Szakmája vagy a nehéziparra alapuló kommancs gazdasághoz kapcsolódott, vagy csak az elmúlt 20 év radikális technológiai újításai miatt avult el.. lásd ofszet gépmesterek, tv szerelő műszerészek kálváriáit. Mivel a mentalitás az volt, hogy a munkát úgy is az állam biztosítja, nem igyekeztek váltani, sok közüllük 20 éve munkanélküli. Nyelveket nem tud, kilábalása esélytelen.
DE, már a mi generációnk sem fog ebbe a csapdába esni.

"És mi, magyarok csinálunk ám valamit rosszul, mert máshol nem szükségképpen depisek a fölnőttek."
Meg az összes volt szoci ország, élén az oroszokkal. Ok talán Szlovénia szépen köjött a dologból meg a Csehek is de ennyi.

"Úgyhogy fenntartom a véleményemet: aki ezen az úton megy, az rá fog baszni (te is, én is, meg az összes ismerősünk is -- kivéve, aki 6-ost dobott)."

Én fenntartom a véleményem hogy nem! .. Te lehet :P

"Egyetértek veled, én meg a hozzám hasonlók nem visszük előrébb a világot. De egyfelől nincs emiatt lelkiismeret-furdalásom, másfelől meg azok se viszik előre, akik beállnak a sorba. Erre gondoltál már? ;)"

A penicilint búvároktató vagy jógatanár fedezte fel? :P

RT

hugi79dg 2012.08.30. 08:48:01

Az elhivatottság érdekes dolog. Nálunk a családban azért lehet csodálkozni, ezt idézd fel kicsit. Sem apánk, sem anyánk nem lenne képes elképzelni máshogy az életét, mint abban a munkában, amit választott. Szerencséjük is van, azért ez nem lehet rossz érzés. És sógorod is elhivatott, a fene sem érti... ;-) Ha megpedzettem, hogy esetleg válthatna, olyan szerencsétlenül nézett rám, hogy dehát ő ezt akarja. Bennem ilyen nincs, én ezt nem igen tudom átérezni, de irigyelni picit igen.
Viszont az orvosokkal kapcsolatban valahol azért egyet értek veled. Az menjen oda, aki valóban elhivatott, mert valóban tudhatta, hogy a az egészségügyben szar van. Régi regényekben, egy-egy családorvos segíteni akart, gyógyítani akart, így akkor is ellátta a családot, ha nem tudtak épp fizetni. Persze regények. És persze azért ők így is megéltek. De valahol ez van, ha gyógyítani akarsz, akkor azért van lehetőség. Bár én sem hiszem, hogy túl lennének fizetve, nem is tudom, mi a helyes, de azért nem értem, miért van ennyire kevés orvos bizonyos területeken. Ha elhivatottság van, akkor nem csak a meggazgadodás kéne, hogy cél legyen. De tény, hogy nem látok bele ebbe annyira, hogy beleugathassak. :-)

hugi79dg 2012.08.30. 09:51:04

Csak még egy gondolat az "apa tudja" dologhoz. Lehet némi igazad abban, hogy ők már megtanulták, hogy a saját bajaikkal hogyan éljenek együtt, de nem hiszem, hogy bárki meg tudja tanítani nekem, hogy én hogyan legyek úrrá a saját gondjaimon. A saját önvédelmi mechanizmusunk, a lelkünk megóvása, meggyógyítása nem hiszem, hogy másoktól megtanulható. Önismeret kell hozzá és - hát türelem és kitartás. Tévedhetek. De íme az egyik kedvenc idézetem:

Az emberek
Tanácsot, vígaszt csak oly bajra tudnak,
Mit nem éreznek, Ha megízlelik:
Csak kín marad a jó tanács helyén,
Mely gyógyszert ígért őrjöngésre is,
Selyemszállal fékezte a dühöngőt,
S haláltusát szavakkal orvosolt.
Mindenki tud türelmet prédikálni
Bú terhe alatt kétrét görnyedőknek,
De senkiben sincs ugyaníly morál,
S erő, amikor mind ez a teher
Saját vállán van. Tartsd meg jó tanácsod:
Túlsírja kínom prédikációdat.

:-)
Amit a család, szülők, barátok tudnak ilyenkor, az a mellettünk állás, a folyamatos szeretet sugárzása felénk. És persze szolgál némi vigaszt talán, ha mások is így jártak és felkeltek belőle, de ez még nem mutatja meg a módot, amivel te tudsz felkelni. Sem az időt, amibe ez kerül.

elsosor 2012.08.30. 17:01:15

… avagy jógatanárt minden háztartásba vitáról:
Biztonságot, stabil alapokat nyújt-e egy öröklakás Pesten, egy ma jónak tűnő „nyugdíjas” állással, nagyjából megfelelve az szülők belénk nevelt elvárásainak? Esetleg csapdahelyzetet, egy gyorsan változó világban rég aktualitásukat vesztett célokat hajszolni, amik ráadásul sosem voltak igazán a sajátjaink? Ami az egyiknek méreg, a másiknak orvosság és viszont. Különböző személyiségtípusoknak mások a mozgatórugói (nem jobbak v. rosszabbak), ezen nem változtathatsz. Természetes hogy mindenki a saját értékrendjét tartja a tutinak, az is emberi igény, hogy szeretnénk hasonló gondolkodású emberekkel körülvenni magunkat, de nem hiszem, hogy bárki képes lenne alap-réteg szinten a változásra. Azt sem, hogy bárkit meg kellene változtatni. A mi kultúránkban szerintem is erős a „maradjunk csak a tutinál, +járt utat járatlanért ne, +azt csináltam amit mondtak nem lehet baj” mentalitás, ha ettől nagyban eltérsz (és még büszkén hirdeted is), lesz olyan, aki ezt támadásnak éli meg saját értékrendjével szemben. Pedig mindenki járja csak a saját útját. „Hibázni lehetetlen.”

Apa tudja:
„– Hol tartottam?
– A bubópestisnél. Hogy a talajgyalu elakadt a hullákban.
– Ja igen. Na, szóval egy álmatlan éjszakán én is fennmaradtam, míg apa dolgozott. Alig találtunk élő beteget, akivel kezdhettünk valamit. Sorra minden ágyban halottak feküdtek.
– És apa erre elröhögte magát – folytatta Castle. – Nem tudta abbahagyni. Kiment az éjszakába, egy szál zseblámpával. És röhögött. Végigjártatta a zseblámpa fényét a felhalmozott hullákon. Fejemre tette a kezét, és tudja-e, mit mondott nekem az a bámulatos ember? – kérdezte Caste.
– Nem én.
– „Fiam – szólt hozzám apám –, egyszer ez mind a tiéd lesz.””

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2012.08.30. 19:21:55

@Maaz: köszi mindkettőt.:) Üdv a kommentelők között!

@RT: hú, eléggé szétágazunk. Kiragadok dolgokat, és reagálok rájuk, ha valamit hiányolsz, hogy nincs elvarrva, kiabálj.

Lakásvásárlás és öngondoskodás:
Ez igazán érdekes megközelítés, ezt komolyan mondom. Én magamban biztosra vettem, hogy a magyarok meggyőződése, hogy a saját lakás a top befektetés, onnan eredhet, hogy az elmúlt században megtépázódtak párszor az egyéb megtakarítások (I. vh, a nagy válság, II. vh, a komancsok hatalomra kerülése, a rendszerváltás) -- míg ha valami oda van alapozva betonnal, akkor az a tied. (Ez egyébként nyilván nem is marhaság.)
Azt is gondoltam magamban, hogy a mai békés világunkban az első érv az lehet a saját tulajdon mellett, hogy azt majd örökölheti valaki.

De amit mondasz, az egyáltalán nem hülyeség. Igen, ez egy komoly érv. Én azt hiszem azért, hogy egy okosan/szerencsésen lakhelyet váltogató ember fel tud halmozni ennyivel többet a "röghöz kötött" társakhoz képest -- de ebben meg talán nekem rózsaszín a szemüvegem.
(Hanem ez a 150-200k bérleti díj ez mi? Ezt a 30 év múlva levő árakon kell érteni, vagy most akarnál valamit 150k-ért bérelni? 150k kúúúrva sok.)

Műszakok. A konvención kívül semmi oka nincs, hogy minden gyárban pont 6-14-22h legyen a munkakezdés, hogy minden iskola 8-kor kezdjen, és hogy minden 24/48-as állásban pont ugyanakkor legyen a váltás. A zöldségesnek meg éppen akkor érdemes nyitva lennie, amikor a vásárlók nem a gyárban vannak. Ha nem is hajnali 3-kor, de például vasárnap, érted.
Ebben nem győztél meg.

Hogy a gyerekek félévente beilleszkedjenek-e. Hát, a félévente költözés meg az örökre lecövekelés között vannak még azért fokozatok. Például én 2 évet töltöttem bölcsődében, 3-at oviban, 4-et alsóban egy iskolában, 4-et fölsőben egy másikban, 4-et gimiben. Látható, hogy legalább 4 évente be kellett illeszkedem. Ez normális, te is így voltál vele, meg mindenki más. Nincs benne semmi megrázó.
Egyébként is meggyőződésem, hogy a gyerekek ezekben a dolgokban még nálunk is rugalmasabbak, és az biztos, hogy nekem nem ezzel kapcsolatosak a szar gyerekkori élményeim.

Sőt, mikor legfontosabbak barátok? Kamaszkorban. Biztos mind ismerünk olyanokat, akik pont a középiskolát vágták ketté egy 1 éves külföldi tanulással. Jellemzően nem úgy emlékeznek vissza erre, mint valami horror időszakra, sőt.
Szóval persze, a félévente az erős, de ha a család 3 év után elköltözik Kőszegre, aztán 5 év után Békéscsabára, majd 2 év után Németországba, abba a gyerekek pont nem fognak belerokkanni. Ezt ne is mondjad, nem hiszem el.:)

"Én úgy gondolom pl magamról hogy najából azt csinálom amiben jó vagyok és a stresszes időszakokat leszámítva szívesen csinálom."

Én is pontosan ezt gondolom magamról. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen állást találtunk, ezt most vicc nélkül mondom.
De félreértés ne essék, ha nyernék a lottón, nem járnék be többet melózni, és főleg nem a stresszes időszakokban.
Biztos keresnék magamnak valami egyéb értelmes elfoglaltságot, de hogy nem lennék 160 óra jellegű munkaviszonyban sehol, az tuti.
Te igen? Te bejárnál a mostani helyedre ugyanígy? Vigyázz, mit válaszolsz, mert ha "nem"-et, akkor sajnálom, te sem _hivatásként_ tekintesz a munkádra.

"És mond már meg nekem hogy azok akik kimentek nyugatra wc-t pucolni azok hány százaléka elégedett az életével?"

Figyelj, nem tudom. Ha most arról akarsz meggyőzni, hogy eleve úgyis rá fogunk baszni.... akkor lehet, hogy egyet is értek.:D
De én egyáltalán nem mondom, hogy mindenki menjen Londonba mosogatni. Az egyik állandó példám itt, hogy ne legyél rest a munka után Pécsről például Bp-re költözni. Ami, ugye, még mindig a derék magyar földön van. De ha van egy lakásod Pécsen, főleg ha 20 éves hitelre vetted, akkor ez meggátol. Mint egy horgony, mint egy börtön. Tényleg olyan idegen ez a gondolat?

"A penicilint búvároktató vagy jógatanár fedezte fel?"

Persze, hogy egyik sem. Feljebb már beismertem, hogy a penicillin tőlem sem várható. Hanem ezt az elitista hozzáállást nem fogadom el.

Először is nem lehet mindenkiből Fleming. Ezek szerint semmirekellő vagyok én a mostani munkakörömben (hiszen hééé, nem fogok előállni semmi újjal), semmirekellő mindenki akivel találkozom, kezdve a fodrászokkal meg a csávóval, akitől a parizert veszem, egészen mindenkiig, aki nem valami egyetemen kutató? Sőt, hadd lendüljek ellentámadásba: van valami olyan találmány, amin otthon bütykölsz a kisszobában? Mert ha nincs, akkor _ebből_ a szempontból mind pont ugyanott vagyunk ám, mint a jógatanárok.

És még valami. Hogy valaki nem sztahanov, mert csak napi két órát dolgozik.
Én most teljesen normál munkaigényű állásban vagyok, de volt egy időszak, amikor két főállásom volt egyszerre. Ez neked biztos tetszik, de én visszautasítom, hogy az akkori énem többet ért volna, mint a mostani, és visszautasítom, hogy az esetleg jövőbeni jógatanár énemnél meg a mostani érne többet. Persze, a munka nem szégyen, de azért dicsőséget se csináljunk már belőle, b.sszameg.
Úgy értem, tök oké, ha te így gondolod, de én nem is tudnék ellenkezőbb állásponton lenni.

R

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2012.08.30. 19:52:03

@hugi:A mondandód első része, hogy kinek mi való, teljesen korrekt. Rólad még azt is tudom, hogy ezt mind végig is gondoltad a választásaid során. Ez így rendben van.

"Ez a kötöttség egyáltalán nem börtön, mert mi nem akarunk szabadulni."
Ez a kötöttség addig nem börtön, amíg működnek a dolgok.
Ha most a sógorom valamiért elvesztené az állását (ne adja ég), és te továbbra is azt mondanád, hogy eszedben sincs elköltözni egy munka miatt, akkor azért kérdően néznék.

Arra is rámutatnék - és ez félig RT-nek is szól -, hogy linkeltem feljebb a felmérést, hogy a magyarok 23%-a elégedett az életével. És te most nyilván beleesel ebbe a 23%-ba (ahogy szerintem RT is). Senki sem mondja (még én sem:), hogy az változtasson az életén, akinek nincs rá oka.
De ti ezzel eléggé kisebbség vagytok ám, és szeretném hangsúlyzni, hogy a világ nem olyan kis vidám hely, hogy hivatások vannak meg boldog családok.
És oké, kicsit bagoly mondja, mert én meg valszeg sötétebben látok, mint kellene, de a 23% akkor is 23%. Ha választani kellene, hogy kinek van ebben _inkább_ igaza, az valószínűleg én vagyok.:D
És továbbra is hiszem, hogy amikor kezdesz belekerülni a maradék 77%-ba, a jógatanár-mentalitás többet ér. De majd meglátjuk, mind kerül(het)ünk még bajba.

Még a hivatásról annyit, hogy lám, a szüleinkkel kapcsolatban sem értek egyet. Egyáltalán nem így látom ezt. Ha pozitívan akarok fogalmazni, akkor azt mondom, sokoldalúbb emberek ők azért ennél. És vigyázzunk, nehogy utólag visszanézve hozzuk meg az ítéletet, hogy csak azért, mert valaki 30-40 évig ugyanazt csinálta, akkor tuti arra is volt desztinálva. Szerintem van egy _csomó_ olyan munka, amit hasonló közérzettel meg alkalmassággal láttak volna el. (Emailben megbeszélhetjük ezt majd pontosan is, ha gondolod.)

De mégis, a fentiekkel kapcsolatban amit mondasz, az rendben van.

Hanem a második rész... atyaég, mennyire nem értek egyet!
Nem akarom hosszan taglalni, mert nagyon röviden is el lehet mondani, amit akarok:
Persze, igazad van, az fontos, hogy az ember milyen személyiség. Én sem gondolom, hogy csak azért, mert a nagymama elmeséli, hogyan ment tönkre a házassága, nekem már minden kapcsolatom működni fog. Az ember saját felelőssége kihámozni a használható dolgokat, és a maga formájára szabni.
DE: biztos emlékszel arra a walesi faszira, akiről írtam itt, hogy hogyan hidegült el a feleségétől. Ő tök vadidegen nekem, de ebből a történetből csak az nem tanul, aki nem akar. De tényleg, az ilyen sztorikban (főleg ha ismered a szereplőket, mint mondjuk a családtagok estében) eszement tudás van benne, és ha te ebből semmit sem szedsz ki magadnak, akkor pazarolsz. :)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2012.08.30. 19:56:28

@elsosor: nagyon tetszik ez az elfogadó/megengedő hozzáállásod. Az viszont érdekelne, hogy ebből:

"Biztonságot, stabil alapokat nyújt-e egy öröklakás Pesten, egy ma jónak tűnő „nyugdíjas” állással, nagyjából megfelelve az szülők belénk nevelt elvárásainak? Esetleg csapdahelyzetet, egy gyorsan változó világban rég aktualitásukat vesztett célokat hajszolni, amik ráadásul sosem voltak igazán a sajátjaink?"

...melyiket vallod _inkább_ magadénak. Nem azért, hogy aztán jó leugassalak, csak tényleg érdekelne.

Az idézeted meg kitől van? Vonnegut?
Ha igen, ha nem, meghoztad a kedvem egy jó kis Vonneguthoz.:)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2012.08.30. 19:59:12

Ja és 30k nettó? Bzmeg, az durva.:) Mi is volt a "kedvenc" filmed, a Tolvajtempó? Mikori az? 2000? 2001? Ennyit ért akkor egy mozigépész vidéken? Kemény... :)

hugi79dg 2012.08.30. 21:47:31

Csak egy gondolat a saját város mellett. Ha van egy saját városod, amit valóban az otthonodnak nevezel, akkor abban van valami meghittség. Akárhova mész, mindig van valami emlék, valaki, akire gondolsz (itt laktak a nagyszüleim, itt a barátnőm, itt a tesóm kedvenc kocsmája, itt az iskolája, itt az enyém, itt csókoltak meg először, ide szoktam járni x éve, ide most, hisz tudod, hogy van ez.) Ezt nem lehet 3-5 évente új városokban elérni. Nem mondom, hogy nem tudnék váltani - talán - egyszer, de sokszor biztos nem. Van, akinek nincs szüksége erre az érzésre, hisz vannak katonák, vannak vándorcirkuszusok, vannak stewardessek, akiknek lakás helyett max a bőröndjük tartalma viszonylag állandó. Ez lelki alkat kérdése. Aztán meg, szintúgy alkat kérdése, hogy van-e szükséged szorosabb kapcsolatokra, vagy nincs. Egy átlag ember (lásd, nem a saját neurózisaimról, gátlásaimról beszélek), egy új munkahelyen, lakókörnyezetben talán 2 év alatt illeszkedik be annyira, hogy valódi, tartalmasabb kapcsalatai alakuljanak ki. Ha rögtön továbbáll, mindig csak a hiány marad, majd a magány. És az a fajta börtön, hogy kizárólag a veled egy lakásban élőkkel van valódi kapcsolatod - ilyen-olyan.

És akkor a saját lakás? Szintén szigorúan érzelmi szempontból. Az albérleg mindig ideiglenes. Sosem bírod annyira a tiednek, hogy szabadon váloztathasd, sosem inthetsz be úgy egy cseszekedő szomszédnak, sosem dönthetsz szabadon arról, hogy kibelezed az egész lakást és lambériázol, festesz, akármi, egyszerűen magadhoz alakítod. Nem teszed, nem is teheted. És sosem tudhatod, mikor akar megválni tőle (vagy tőled) a tulajdonos. Nyilván van akit ez sem zavar, mert van aki egyszerűen nem akarja önmagát látni, nem használja önkifejezésként a lakását. Vannak, akik másokkal rendeztetik be és évtizedeket élnek egy belsőépítész, egy lakberendező személytelen alkotásában. Nem is biztos, hogy ez baj, nyilván ők is kiélik ugyanezt a vágyat, másban. Talán festenek, verseket írnak, vallást alapítanak, mit tudom én. Van ilyen is, olyan is. De hidd el, vannak érvek a saját lakás mellett is, és nem csak anyagiak.

Rettenet Tábornok11 2012.08.30. 22:24:56

@Th's child:
Igyekszem rövidre fogni:
- 150-200 k 3 hónap a leglegpattantabb albérletekben.
- Műszakok: manapság termelésben nem hogy több napi, gyakran egy két órára elegendő alapanyag / alkatrész készlet sincs felhalmozva és nem mind1 hogy mihez kell igazodni a beszállítóknak, ebben segít a konvenció ami nélkül két nyagságrendel nehezebb lenne a logisztika.

- Költözések: Valós történet: gimnázium 3.-ban egy évre kivitték az egyik osztálytársamat, USA volt a cél, ahol a nyelven kívül semmi más értelmest nem tanult, és utóbb leginkábbis ezért nem jutott be egyetlen felsőoktatási intézménybe se.
Az asszony talál-e munkát kérdéskörről nem nyilatkoztál, talán csak nem elsiklottál felette?

Hivatás: Nemet válaszolok, mégis úgy gondolom a hivatástudat is motivál, de szerinted ezekszerint hivatástudata az embernek csak a hobby felé irányulhat? Kivéve a megszállottakat? Vagy hivatástudata van a tűzoltónak aki nettó 90-ért bemegy érted az égő házba? Esetleg?

"hogy ne legyél rest a munka után Pécsről például Bp-re költözni. Ami, ugye, még mindig a derék magyar földön van. De ha van egy lakásod Pécsen, főleg ha 20 éves hitelre vetted, akkor ez meggátol. Mint egy horgony, mint egy börtön. Tényleg olyan idegen ez a gondolat?"
Ezt úgy szokták áthidalni tudod, hogy kiadják a Pécsi lakásukat és kivesznek egy Pestit. Megmarad a tulajdon, a végső mencsvár, ellenben mobil az ember.. jéé ilyen is van :P

"Először is nem lehet mindenkiből Fleming. Ezek szerint semmirekellő vagyok én a mostani munkakörömben (hiszen hééé, nem fogok előállni semmi újjal), semmirekellő mindenki akivel találkozom, kezdve a fodrászokkal meg a csávóval, akitől a parizert veszem, egészen mindenkiig, aki nem valami egyetemen kutató? Sőt, hadd lendüljek ellentámadásba: van valami olyan találmány, amin otthon bütykölsz a kisszobában? Mert ha nincs, akkor _ebből_ a szempontból mind pont ugyanott vagyunk ám, mint a jógatanárok."

Miből indultunk ki? Legyen mindeki Jógatanár! Ezek a te szavaid, ha mindenki jógatanár abban a pillanatban halt éhhen az emberiség. Amit én mondok.. NE legyél jógatanár, csak ha annyira biztos anyagi helyzeted van, hogy tökmindegy keresel-e pénzt. Pl menedzser bácsi feleségének pont jó "önmegvalósítás". Ha ez nem áll fent, akkor inkább rendelkezz olyan szakmával / munkakörben, amire mindíg szükség lesz. Ez nem elitizmus, vagy ha igen, a nézőpontom szerint a kőműves az elit tagja.

És végül én nem az éneidről beszélek, egyetlen egy dologról csupán:
Mi a (számomra) biztosabbnak látszó megoldás arra a problémára, hogy 25 év múlva is meg fogok éhezni időnként, és nem szeretem ha a fejemre hullik a hó.

RT

elsosor 2012.08.31. 16:01:58

@Th's child:
...melyiket vallod _inkább_ magadénak. Nem azért, hogy aztán jó leugassalak, csak tényleg érdekelne:
Azt olvastam, hogy a legtöbb emberre két személyiségtípus jegyei hatnak a legerőteljesebben. Az első egy olyan alap, ami 3-4 éves korra magától kialakul (genetika, környezet, családi háttér, szerencse, minden stb.), ez az alap egész életedben végigkísér. De senki nem szélsőségesen egy csak egy programot követő robot. A második (kicsit később) az egyén válasza erre, gyakran egészen ellentétes az elsővel, ezzel próbálod kordában tartani, keretek közé szorítani, kompenzálni. Az hogy éppen melyik hat rád erősebben, függ a környezettől, történetedtől, korodtól (meg ha létezik olyan hogy szabad akarat), és folyamatosan változik a viszonyuk mint egy szinusz görbe. Ha az egyik túlzottan szélsőséges, a másik összehúzza a nadrágszíjat. Szerintem nálam most nagyon kileng a mutató. A katonaság agymosása utáni évek nem éppen egy stabil egzisztenciában teltek. A bizonytalanság túlzottan szabálykövetővé tett, megfelelési kényszerrel, szociális depresszióval. Melyiket vallom magaménak? Ahogy élek: az elsőt. Ahogy szeretnék élni, meg amit az eszem mond: a másodikat. A szülői elvárásoktól szerintem nem olyan könnyű szabadulni, mélyen beivódnak. Az eszed tudja hogy mi van, mégis ott csesztetnek a hátérben.

Az idézeted meg kitől van? Vonnegut?
Igen. Macskabölcső.

Ja és 30k nettó?
2000 körül átlagos volt. Tolvajtempó, Mission Impossible2, Gladiátor. Volt amelyiket 35-40X. A zenéjüktől falra mászok.
Üdv.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2012.08.31. 20:17:05

@hugi: ez így oké, elhiszem, hogy egy városhoz kötődni jó.

@RT: ez is korrekt, kár volna belekötni. A védelem visszavonul.:)

@elsosor: igen-igen, látod ezért is kérdeztelek, mert pár éve még látszólag nagyon máshogy éltél, mint most, aztán nem tudtam, mi a rendezőelv.

Érdekesek egyébként ezek az elméletek a személyiségfejlődésről. Olvastam valahol, hogy az a gyerek, aki számíthatott az apjára, mindig is úgy fogja vélni, hogy a dolgok majd csak rendben lesznek, az meg, aki nem, az nem. Vannak fenntartásaim, hogy ez mennyire lehet igaz, mindenesetre el szoktam néha játszani a gondolattal az új ismerőseim kapcsán, hogy vajon meg tudom-e tippelni a személyiségjegyeik alapján, hogy bíztak-e az apjukban. Két unicum után már nincs ennél jobb dolga az embernek.

Nekem az őfelsége pincére volt meg a legtöbbször. Az egyik teremben két hónapig gyakorlatilag csak az ment. Szerintem tuti megvolt vagy 100-szor. Persze rohadtul untam, de így utólag semmi bajom a zenéjével.:)

hugi79dg 2012.09.03. 08:35:44

Nahát, a pályaválasztással meg a gyors változásokkal kapcsolatban is van némi igazad. Azon túl, hogy szerintem is elég nagy baromság csak azért eltölteni x évet egy egyetemen, hogy sose használd azt a diplomát - mert hát miért nem tanul akkor az ember olyat, ami valóban érdekli? Ha már x évet rászán az életéből. De most más oldalról. Emlélkszel? Én még 97-ben gyorsírásból is érettségiztem. Már akkor sem kellett sehol. Vagy inkább: akkor már nagyon kevés helyen kellett. Most már sehol. De egy darabig érettségi után még azt gondoltam, kereshetek egy kis mellékest, ha gépelést vállalok - akkor még ez nem volt minden családban általános. Még elektromos írógépem volt... Persze hamar elavultá vált ez az elképzelésem is.
Most olvasok egy cikket:
"Az amerikai államok többségében már nem kötelező az iskolásoknak a hagyományos folyóírást megtanulniuk, helyette a tízujjas gépelés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a gyerekek. Az ott élő szakemberek szerint a jövőben úgyis mindent valamilyen gépen írunk majd, így felesleges ilyen elavult tudományokra oktatni a kicsiket."
Aztán: "Két belgiumi iskolában emellett már nemcsak be lehet, hanem be is kell vinni a gépet a füzet helyett: az iPad táblagép órai használatát kötelezővé tették ugyanis a 12-19 éves korosztálynak."
Persze, eszement baromság tartom az egészet, mert helyes, mindenki tanuljon meg gépelni, hisz szükséges. De hogy nem lenne szükséges kézzel is írni?!! Méghogy szakemberek!!
Szóval igen, a világ változik, és hogy ki mit tanuljon, mi kell holnap?... Ki tudja.

Más: "Olvastam valahol, hogy az a gyerek, aki számíthatott az apjára, mindig is úgy fogja vélni, hogy a dolgok majd csak rendben lesznek, az meg, aki nem, az nem." Ez nem csak az apákra vonatkozik, hanem szerintem a szülőkre általában. És szerintem igaz, nagyon igaz lehet. Ha találkozol egy kiegyensúlyozott emberrel, fogadhatsz rá, hogy rendben volt és van a kapcsolata a szüleivel. Olyan önbizalmat és a világba vetett bizalmat találsz nála, amit elképzelni, megéretni sem tudsz. És tudod mit? Hiszékenység vagy sem, k.rvára jó lehet nekik. Nekik van igazuk, mélyen és igazán. Szerintem.

polikárp 2012.09.03. 17:36:50

amikor megláttam a címet már rosszat sejtettem. azt amikor a kommentek számát-20- már tudtam hogy baj van, és mikor megnyitottam és megláttam, hogy RT mekkorákat írt, és még Hugi pár szavas megjegyzései sehol nem voltak, akkor már leizzadtam. igazam lett. elkezdem elolvasni a 14 millió szavas osztásotokat. köv héten kész leszek.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2012.09.03. 20:55:52

@hugi:
Igen, a kézírás oktatásával kapcsolatban nem tudom, mit gondoljak.
Azt tudjuk, hogy a japók tanulják ezeket a kandzsikat ecsettel meg mittudoménmikkel szépen lemázolni.
És nyilván fejleszti a kölykök motoros képességeit meg minden, mégis mifelőlünk mindig feleslegesnek tűnt ez.

Szerintem kézzel írni például az iskolai dolgozatokat éppen ilyen. Ráadásul én pont nem tanultam meg rendesen írni sosem (értsd: nem szép, ahogy írok), és túl azon, hogy alsóban ráverdestek a kezemre, állandóan buzerálnak ügyvédnél, bankban az aláírásom miatt, mert ugyan nem két X, de hasonló bonyolultságú, amit össze tudok hozni.

És bennem egész komoly düh meg dac kezd kialakulni ezzel kapcsolatban az utóbbi években. Eleve hogy egy bankban meg egy ügyvédnél, akiket én fizetek a kis pénzemből, azzal szopatnak, hogy írjam be a négyzetben az aláírásomat, valahogy egyformán? Meg hogy szégyellnem kell magam, mert nem tudom úgy kunkorítani az n betű szárát, ahogy a tanítóténi mondta? Hát ki a f.szt érdekel ez? Kik vagytok ti, hogy megmondjátok nekem, hogy hogyan kell írnom, az anyátok pizzája. Sőt, eleve semmi kedvem odaírni a nevemet, takarodjatok az anyátokba. Mocskos náci banda.

Az indulatom persze nem neked szól, de valahogy a kézírás oktatása engem konkrétan érzékenyen érint. Bár az is igaz, hogy egyfelől engem az oktatás általában érzékenyen érint, másfelől mégiscsak tudok írni (és el is tudom olvasni, amit leírtam).

De a lényeg, hogy ez szerintem nem olyan egyértelmű kérdés. A szüleink még tanultak papíron gyököt vonni -- én már nem. Na-és-akkor? Számológép bekapcs, billentyű megnyom. Végül is lovaskocsit se vezet már senki.:D

A szülőkkel kapcsolatban meg igen, meg lehet ismerni a normális hátterű embereket. Sőt, van itt egy ilyen piaci rés is, amit felfedeztem, hogy a zakkant, neurózisokkal teli csajokat senki sem akarja felszedni (okkal, tegyük hozzá), én viszont 5 perc alatt a bizalmukba tudok férkőzni (a "férkőzés" nem jó szó, mondjuk úgy, hogy a bizalmukba fogadnak, sőt, tkp. kölcsönös), míg mondjuk a kiegyensúlyozott nőkkel/emberekkel elég gyanakodva szoktuk egymást méregetni.
Viszont van egy komoly ellenérv is: pölö neked meg nekem ugyanazok a szüleink, nagy életkori különbség sincs köztünk, és oké, mindkettőnknek vannak fura dolgai (mondjuk így:D), de nem ugyanúgy nézzük a világot. Ennek vajon mi a magyarázata?

@polik: jaja, ezek helyretettek engem, nem volt pardon, a rohadt életbe. Ilyen ez a blogszakma.:)

hugi79dg 2012.09.03. 21:44:20

Jaj, hát nem is tettünk helyre. Én biztos nem. Nem akartam. Mindig azt mondtad, hogy amolyan "megmondó" típus vagyok, igaz lenne?! Pffű, hát de még csak nem is gondolom, hogy helyre kéne rakni, semmi bajom nincs azzal, ha más a véleményed, amíg nem ártasz vele magadnak (szerintem), és csak akkor akarlak meggyőzni, akkor is csak féltésből. Figyu, nem kell egyformán élnünk, valószínűleg nem bírnánk egymás bőrében, de mivel nem kell, egymás életstílusában élnünk... Kit zavar? Sőt, már mondtam - de ebbe most Polik megint bele fog kötni - hogy az, amit és ahogy csinálod, olyan, mint egy-egy romantikus regény hőse. (Azok is neurotikusan kezdik... ;-) (Ne tessék rám követ dobálni, amíg nem olvastunk ki egyet sem, mert tessék elhinni,tudom, mit beszélek. Most megint támadási felületet adtam?! NEE!)

Először akkor rökönyödtem meg, mikor három hétig ettél halat északon és jó volt neked. De látom már, te tényleg szeretsz utazgatni, ebben is mások vagyunk. De ez szerintem klassz. Ez is.
És a kérdésedre válaszolva, azért is lehetünk mások, mert más természetűként, máshogy dolgoztuk fel a minket ért dolgokat. És mert nem is ugyanazok értek minket. Máshogy kezeltek minket, más atrocitások értek mindig is. Ki tudja, kinek jobb-rosszabb? És hát a lényeg: igen, vannak fura dolgaink, de nem lehet visszafelé nézni. Mert én 8 éve élek egy stabil kapcsolatban, amiben elfogadják az összes hülye, agymeresztő dolgomat, és jól kezelnek, ez csillapít. 8 éve én sem voltam túl pozitív életszemléletű, ha még emlékszel. És te is ki tudnál simulni, hidd el nekem.
Másrészt én introveltált típus vagyok inkább, + mindig kevesebb embert tűrtem el magam körül, ergo kevesebb embernek adtam lehetőséget bosszantani, bántani engem. És hamarabb le is vertem rajtuk. Talán erre is emlékszel. :-)
És egy sor dolgot igenis egyformán nézünk. :-)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2012.09.04. 19:00:42

Látod, most meg abban tettél helyre, hogy nem is tettetek helyre. :)
No, csak vicceltem.

Polikárpot viszont meg kell előznöm, így kimondom: a romantikus lányregényekről mit sem tudok, de így él egy igazi érzékeny macsó. :D

entamas 2012.10.23. 23:01:23

Ez nem semmi hosszúságú kommentezés volt, és bár régen történt, muszáj reagálnom. Na jó, nem muszáj, de azért mégis :)

Azzal nem értek egyet, hogy munkát pénz alapján/miatt választ az ember. És aki az összeharácsolt pénzecskéjét most kezelésekre, meg gyógyszerekre költi, szerintem ő sem. Vagy igen, de akkor elgurult a gyógyszere :)

Én a mai napig rosszabbul keresek mint az eredeti szakmámban, de sokkal jobban érzem magam. Éljenek a "jógatanárok"!

Amúgy nem hiszem, hogy egy válság mindenképpen jobban megviselné őket, mint mondjuk egy közgazdászt, akinek megtakarításai vannak. Márcsak azért sem, mert nekik a napi 2 óra munka mellett van elég idejük, hogy hasznos/sokrétű tudásra tegyenek szert. Vagy hasznosabban töltsék az idejüket. Napközben is ihatnak unicumot stb. :)

Amúgy ez az egész eléggé ... érdekes.
Pl. én mindig a röghöz kötöttség híve voltam (pedig most mobil a szakmám, és lehetnék pénz szempontjából sokkal jobb helyen), de találkoztam egy emberrel, aki ahelyett, hogy házat vett volna, az árát bankba nyomta, és a kamatokból bérel egy villát Pesten olyan emberektől, akiknek valaha jól ment, aztán most szarban vannak, és nem tudják fenntartani sem, így viszonylag alacsony áron kiadták. Ez azt jelenti, hogy ennek a párocskának van egy átlagos házra való pénze, és egy villában lakik ahelyett, hogy nincs pénze és egy átlagos házban lakik. Akkor most ki csinálja jól?
És tényleg azért vegyen fel valaki most 20 évre hitelt, hogy nyugdíjas éveiben ne kelljen aggódni az albérlet díja miatt? Végülis inkább aggódjon most a hitel miatt, mert valószínűleg most erősebb a szíve... :)

Szóval én maradok azért a négy fal között a helyemen, legfeljebb ha leég a lakás, kiköltözünk hozzád, és dolgozok ott :) Addig mérd fel a környéken a konkurenciát :)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2012.10.28. 12:04:57

@entamas:
Te egyébként, ha ez a téma előkerül, egyszerre szoktál lenni a pozitív és a negatív példám. Csak mondom.:)

Miért vagy a röghöz kötöttség híve?

A mostani szakmáddal egyébként valszeg tényleg ezer helyen fenn tudnád tartani magad -- de asszem, thaiföldön pont nem. Hacsak nem csinálod nagyon-nagyon jól a happy ending-et.:)

Ami meg 20-30 évvel ezelőtti könyveket illeti (a másik poszt alatt hoztad szóba), ha ezt látod valahol, szerintem olvasd el. Egészen hajmeresztő:
bookline.hu/product/home.action?id=2100369089&type=10&_v=Hargitai_Karoly_Az_apokalipszis_urhajoi

entamas 2012.11.01. 21:42:38

@Th's child:
Pozitív és negatív példa egyszerre? A pozitívat még csak értem... ;)
Amúgy érdekelne, hogy szerinted nálam mi számít az egyiknek illetve a másiknak ennél a témánál.

A röghöz kötöttségem talán lustaságból/kényelemből ered. Amiért pl az idősek az otp-nél vannak még mindig :) Szóval, ahogy hugicád is kb. kifejtette, jó a megszokott emberek/helyek/tárgyak között élni. Összességében, ha az egyes dolgokat külön-külön szemlélem egyikről sem lenne túl nehéz lemondani (az emberek egy kicsit más tészta, de ott is vannak akikről azt gondolnám, hogy fontosak, de amikor mégis messzire vetődnek, nem hagynak űrt maguk után. Persze Te erős kivétel vagy :) ), viszont ebbe az életbe már úgy berendezkedtem.
Persze nagyon romantikus életérzés van abban, hogy az ember egyszercsak fogja magát és új életet kezd, pláne egy egzotikus helyen (legyen egy spontán példa: ... mondjuk Thaiföld), de erről most mindig az jut eszembe, hogy milyen sok ember szeretne visszatérni a természethez, földet művelni, meg állatot tartani, mert az olyan remek. Van ismerős, aki ezt csinálja. Minden nap (hétközben, hétvégén, munkaszüneti napokon, karácsonykor és még ha előző este unicumot ittál vödörből, akkor is) 5-kor kel, hogy megetesse az állatokat. Na jó, van kivétel. Ha fejni is kell, akkor fél 5-kor. Van jó sok gyümölcsfája, amit azért néha permetezni, vagy metszeni kell, de ha nagyon ZÖLD vagy, akkor is le kell szedni. És nem amikor kedved van, hanem amikor érik. Neszenekedribiszke :)

Egyébként nagyon jó vagyok happy endingben, sokan már alig várják, hogy befejezzem :)

A könyvet nem ismerem, de ha te ajánlod, akkor utánajárok :)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2012.11.16. 18:51:30

@entamas:
Kicsit későn válaszolok, viszont annál inkább.

Szóval miért vagy pozitív és negatív példa egyszerre?
A pozitív példával kezdem, az egyszerű: mentél az úton, amerre mondták, és amikor úgy gondoltad, hogy neked ez nem pálya, akkor mertél váltani. És a váltás mindig kockázatos, nyilván azok sem tapsoltak mellé, akik végigtoltak addig az úton -- te meg szartál bele, és elindultal arra, amerre tetszik. És egyelőre - amennyire látom - az élet téged igazol, mondjuk fene tudja, 8000 km távolságból mennyire pontosan látok bele az életedbe, de nekem annyi látszik, hogy egy böszme nagy idillt élsz. Kifestőkönyvben a helye ovisoknak, hogy lám gyerekek, így kell boldogan élni, amíg meg nem haltok. Én ezt látom, és nem kell magyarázni, hogy ez kib.szottul pozitív példa.

Másfelől. Fogalmam sincs, hogy miért jártad olyan sokáig a kijelölt utat, ha egyszer láthatóan nem az a te világod. Talán emlékszel, beszélgettünk róla, amikor kábé 3 éve jártunk egyetemre, hogy az egész olyan mint a dollárárverés (megvan még, ugye, mi az a dollárárverés?). Mindkettőnk számára triviális volt, hogy milyen helyzetben vagyunk, de te valamiért mégis maradtál, megnyerted az árverést, kifizetted a 20 dollárt az 1 dollárért -- hogy aztán ne is használd azt a dollárt. Érthető a metafora, ugye? Szóval mi a ráknak?
Vagy a német nyelvvizsgás kalandod gimiben. Hogy azt miért csináltad úgy, ahogy csináltad, fel nem tudom fogni. Amennyire látom, úgy _teszel_, mintha mennél az úton, amit mondanak, de csak színjáték. Nem tudom mire vélni. Minek a színészkedés? Konfliktuskerülésből?

Szerintem annyi minden értelmes dolgot is csinálhattál volna ezalatt. Mindegy, hogy mit: ami neked tetszik. Ynevi szinkron-diakrón táblázatot, vagy mittudomén, megtanulhattál volna zongorázni, vagy tudod, mit -- masszírozni is.;) Hogy miért vállaltad be évekig az elterelő hadműveletet, azt nem tudom, de akármi is a válaszod, nekem ez mindenképp negatív példa. Úgy tenni, mintha akarnál csinálni valamit, miközben valószínűleg pontosan tudtad, hogy nem akarod -- minek?

Mondjuk egyébként sem látok a fejedbe. Fura egy szerzet vagy te. Például amit írsz itt fentebb, hogy az emberek (és dolgok) úgysem hiányoznak végül -- hát ezzel én egyetértek, de hogy a p.csába maradsz te ilyen nézetek mellett ilyen mosolygós, hm? Pláne hogy én még előnyben is vagyok, mert sokkal többet iszom.

A röghözkötöttséggel nekem meg nem az a bajom, ahogy asszem próbáltam már fentebb is megfogalmazni, hogy az ember a megszokott helyen és dolgok/emberek között él. Nem. Én azt imádnám, én az a fajta fickó vagyok, aki kész lenne az élete hátralevő részében minden csütörtökön találkozni ugyanazokkal a haverjaival ugyanazt csinálni.

A baj az, ha akkor sem tudsz mozdulni, amikor kéne. Például a faterod. Ha jól emlékszem, ugye, a 90-es évek elején vesztette el a munkáját, és utána talált valami lélekölő, nem a szakmájához kapcsolódó betanított munkát, ahol meg nem mert ugrálni, mert gyerekei vannak, akit el kell tartani. Jól emlékszem, ugye? Mármost ismert dolog, hogy én eléggé csípem az öreget, és amit csinált, az abszolút a respektábilis út: ha az embernek kölyke van, akkor nincs viccelés, minden hónapban haza kell vinni a zsét, ez az első prioritás.

De akárhogy nézzük, ő csak belekormányozta magát / belekormányozódott egy olyan helyzetbe, amit egyikünk sem szeretne magának, és rohadjak meg, nem irigylem tőle az elmúlt húsz évét. _Ez_ a röghözkötöttség, és szerintem nem jó móka.

Visszatérve arra, hogy miért vagy pozitív/negatív példa. Mint mondtam, nekem, a távoli nézelődőnek úgy tűnik, egy kis minimennyországban élsz. De olyannak tűnsz, mint aki kormányozza magát afelé, hogy ha valami tönkremegy -- nyilván drukkolok, hogy semmi ne menjen tönkre, de _ha_ mégis tönkremegy, szóval mintha afelé kormányoznád magad, hogy akkor ne tudj lépni. Baromira érdekelne, hogy te mit gondolsz erről egyébként, meg az is érdekelne, hogy te is minimennyországnak látod-e... persze ismerlek lassan 20 éve, ha eddig nem értettek meg, talán már nem is foglak (és még az is lehet, hogy ez kölcsönös).
Azt nem feltétlenül várom, hogy itt nyilvánosan teregessük a lelki életünket, de ha legközelebb otthon leszek, tök nyitott lennék erre is -- ha meg nincs hozzá kedvünk, majd szép csendben lerészegedünk. Nekem az is kielégítő program.:)