Ha bármikor odajuttok, hogy el kell neveznetek egy tengerpartot, szépen kérlek, ne „aranypartnak” nevezzétek el. És ha várost építetek, ne mondjátok majd, hogy hét dombra épült. (Ahogy például Lisszabon, Brüsszel, Athén, Prága, Melbourne, Moszkva… Budapest stb. -- teljes lista itt).

Ezekben az elnevezésekben az a szuperkínos, hogy tök ellenne nélkülük az ember, és akik kitalálták őket, azért tették, hogy többnek láttassák magukat, mint amik. Ehhez képest a lehető legközhelyesebb jelzővel sikerült csak előállni, és mintha ez még nem volna elég gáz, utána minden útikönyvbe bele is nyomtatják a saját üresfejűségüket.

Vesd össze: „Nektek önállóan kell gondolkoznotok, ti mind egyéniségek vagytok.” – „Igen, mi mind egyéniségek vagyunk.”

Érzelmeim a témában:


 

 

 

 

 

 

Akárhogy is, Thaiföldön meg „arany háromszög” van. Mentségükre szóljon, nem ők találták ki a nevet, hanem persze az amerikaiak. Laosz, Burma meg Thaiföld közös határvidékét hívják így, ami egészen a közelmúltig a világ fő ópiumexportőre volt (Afganisztán azóta beelőzött).

Az egyszerű turistáknak (vagyis nekem) nem mutogatnak ópiumföldeket, pedig a környék amúgy elég lehangoló. Mae Sai, a thaiföldi-burmai határváros sem lóg ki a sorból, az egyetlen látnivaló talán ez a híd, ami átvezet burmába.


 

A három ország a ruak meg a mekong folyó összefolyásánál találkozik. Annyira semmitmondó hely, hogy saját kép nem is készült róla, de szerencsére ott van nekünk a wikipedia:


Az előtér thaiföld, a földnyelv burma, laosz meg jobbra van.

És igen, ez az a mekong, amit a vietnami háborús filmekben szoktak emlegetni. Kínából ered, átfolyik burmán-laoszon-thaiföldön, aztán kambodzsán is, és vietnam a végállomás. Valami 4350 km hosszú, amivel kábé 1500 km-t ver rá a Dunára. Mondják, hogy az évszaktól függően eléggé változatos a vízállása, meg az is lehet, hogy lejjebb kicsit megizmosodik, de az biztos, hogy itt és most, a száraz évszak közepén végtelenül semmirekellő, szutyok kis folyónak tűnt. A Duna álmából felébresztve is ezerszer szebb nála, és egyébként azt kell mondjam, nekünk állati jó kis folyóink vannak az itteniekhez képest. Tényleg lehet, hogy csak az évszak miatt, de amiket eddig láttam, azok mind sárszínű, lomha, még-csak-kilátást-se-akarok-rá folyók. Most be akartam tenni ide egy rövid videót, hogy hogy néz ki a mekong hajókázás közben, de higgyétek el: hihetetlen unalmasan.

Igazából mindössze két dologért hordják ide a turistákat. Az egyik, hogy ha jól emlékszem, a burmai oldalon épült egy kaszinó, illetve át lehet ugrani a laoszi túlpartra is a hírhedt laoszi kígyós viszkiért.


Többféle változat kapható: a tigrispéniszes például vágyfokozó, a teknősöstől sokáig élsz stb.

Laosz fura egy hely lehet. Az volna az ésszerű, ha ezt a pici részt, amit vízum nélkül engednek megnézni, valami patyomkin-falunak rendeznék be, hogy azonnal kedvet csináljanak a laoszi úthoz. Ehhez képest ami látunk, végtelenül lehangoló, az egy óra végére mindenkin látszik, hogy várja már a visszautat a szép, mosolygós, kényelmes thaiföldre. Először is a laosziak furán néznek ki. Míg a thaiföldiek teljesen egészséges, tiszta, jól táplált emberek, a laosziakat nézve elkap az az érzés, hogy ezek sose láttak rendes orvosi rendelőt. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan miért – megvan minden végtagjuk, meg nincs kilós tumor a fejükön – de az érzés világos. Ráadásul rajzanak a gyerekkoldusok, amire én, jelentem, nem vagyok felkészülve. Thaiföldön ilyesmivel nem találkozni, és persze hiába van az ember eltökélve, hogy nem ad nekik semmit (mert az támogatná a jelenség fennmaradását), borzasztó nehéz megállni. Az itteni gyerekek ugyanis amúgy is csodaszépek, és akkor ezek a sárgabőrű, ébenfekete hajú, mezítlábas és szurtos kis angyalok még körbe is állnak kérlelve – ááh, nekem erre k.rvára nincs szükségem.

Meg egyébként arra a viszkire sem. Nem azt mondom, hogy ihatatlan, de amit én kóstoltam (talán a szerencsehozó tatusat), az jellegtelen volt, savanyú és meleg. Pár percre rá két ausztrál hölgy el is kezdett panaszkodni, hogy megfájdult tőle a fejük, és bár én ott még nem tartok, hogy egy felestől fejfájást kapjak, nekem sem tűnik sürgősnek, hogy csapra verjem azt a fenti két üveget.

 

--

 

Amiért mégsem teljesen időpazarlás az arany háromszög (azon túl persze, hogy így elmondhatja magáról az ember, hogy már laoszban is járt), az útba eső chiang rai-i Wat Rong Khun, a fehér templom.


A Wat Rong Khun felülről.

 

Első pillantásra egy átlagosan giccses buddhista templomnak tűnik, ami véletlenségből épp fehérre van festve. Néhány kép:


 

A második pillantás aztán már más. Nem értek az építészethez, nem tudom, milyen álszakértői félmondatokat lehetne leírni a terek dinamikájáról meg a formák ritmikájáról (és a nem tolakodó mandulás jegyekről meg a szolid lecsengésről), de ez az épület nekem valahogy rohadtul összeáll és működik. A színe miatt nagyon kiemelkedik a környezetből, nagyon hangsúlyos a jelenléte, és nem is tudom, legyen elég ennyi: szép.


Nem csak fehérre van festve, de kis tükördarabokkal van kirakva végig, úgyhogy közelről szemfájdító ránézni.

És ez nem véletlen. A fehér szín Buddha tisztaságát jelképezi, a csillogás pedig természetesen azt, ahogy az ő bölcsessége szertesugárzik az univerzumban.

Minden más is ugyanilyen szimbolikus: az embert a „pokolból” kinyúló kezek sokasága fogadja. Ők jelképezik az elveszett lelkeket. Át kell kelnünk a hídon a két őrszobor között (a bal oldali a sorsunk felett, a jobb oldali az életünk felett rendelkezik), hogy megérkezzünk a „mennybe”, a szentélybe, ahol aztán van Buddha-szobor meg öröm meg bódottá.


 

Érdekesség még, hogy a templomon 1997 óta dolgoznak egy Chalermchai Kositpipat nevű fickó tervei alapján, és nagyrészt a saját pénzéből. A csóka eredetileg festő, és ilyeneket meg ilyenebbeket fest.

 


Ez a melléképület pedig a vécé. Vegyük észre a bejáratot a bal oldalon.

 

A felhasznált formák/szimbólumok viszont elég érdekesek, és míg a poklot ábrázoló jeleneten csak felhúzza az ember a szemöldökét, egyszer csak észrevesz valamit, amitől egy pillanatra köpni-nyelni nem tud.


Pokol. Eddig oké.

 


Hanem itt van valami furcsa, nem?

 


Predátor. WTF?

 

Hamarosan feltűnik, hogy abszolút kortárs elemeket is felhasználtak a díszítéshez, a fenti predátoron kívül például (nyilván szándékosan) gány horrorfilmes koponyákat, meg az épületben a festményeken ott virít a pókember, a kungfu panda meg neo a mátrixból.


Hogy kerül a kungfu panda az asztalra?

 

Itt egyébként kicsit meg is bicsaklik a szimbolika számomra. A kezeket, a poklot meg a hidat értem. De hogy mi köze van a pókembernek a szellemi megvilágosodáshoz meg a tiszta élethez, az nem teljesen világos. Lehet, hogy többet kellene képregényeket olvasnom.

 

És ne feledjük, a buddhizmus egy teljesen létező és magát komolyan vevő vallás. Vajon mit szólnánk, ha egy templomba nálunk ilyen dolgokat pingálnának a falra a stációk helyett? Van ám itten trendiség, kérem.

A magam részéről sokat töprengtem, hogy ez most szupermenő-e vagy szupergáz – de talán hajlok a menőségre. Mert gondoljunk akármit is a kungfu pandáról, azt az egyet nem lehet elvitatni, hogy itt nem az aranypartos, hét dombos, oroszlán címeres végén fogták meg a kapanyelet. Ami szerintem önmagában is értékelendő teljesítmény.

Igen, ez a templom nekem tetszik.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://akinemlepegyszerre.blog.hu/api/trackback/id/tr614562270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hugi79dg 2012.06.04. 20:04:42

Emlékeztem, hogy anno, mikor ta-nul-gat-tam idegenforgalmat, az „Aranypart” névről tanultam. Nem volt kedvem szétkapni a lakást, hogy megtaláljam a könyvet, de ezt a neten találtam:
„Aranypart, másnéven Aranyhomok (Spanyolország): Nevét egy legendáról kapta, miszerint a kalózok régen rengeteg arany kincset ástak el a parton, de a vidék homokká változtatta bosszúból, így jött létre a partot borító aranyhomok, mely a legjobb minőségű és nagyon szép. „
Oké, az elnevezés nem túl eredeti. Másrészről viszont ha akarjuk, mégha nem is tudva, hogy honnan ered a név, megelőlegezhetjük a bizalmat, hogy van valami romantikus oka annak a bizonyos névnek. :-) Az meg, hogy fontos-e, hogy eredeti egy-egy jelkép, név, már egy régebbi bejegyzésedben, az oroszlánok kapcsán megosztotta a véleményeket… ;-D

Viszont – mondtam már, hogy a témaválasztásaid inspirálják az embert, nem? – megint elővettem a Világvallásokat, újfent belekukkantottam a Buddhizmus-részbe. Újfent megdöbbentem, de tök igaza van Elsősornak abban, hogy el tudja képzelni, hogy ez hozzád közel áll. Már az alapgondolat is, ami miatt kimentél, megalapozza ezt a gyanút. :-)
De amit most kiemelnék, az semmiképpen nem egy hitelemzés, csak az, hogy találtam egy érdekeset, a buddhizmus 5 fő előírása között szerepel egy ilyen: „Tartózkodnak mindennemű kábítószertől és alkoholtól, mert ezek elködösítik az elmét és az ítélőképességet.” Szóval ezek után nem is olyan fura az Alkoholmentes-övezet tábla, meg, hogy nincsenek nyugati kocsmajátékok, meg, hogy jóval kevesebb az alkoholos ital, alkoholos ember. Mégha nem is tiltja úgy, mint a Korán a piálást, azért nyilván tartózkodnak tőle többnyire. Lehet, hogy szabad, de nem helyes…
Na, jó ott neked? ;-) Nem minden aspektusa fekszik ennek a filozófiának sem, igaz? ;-)
Ez a kép a folyóról meg tényleg nem túl vonzó látvány. Valóban sokkal szebb folyóink vannak. De azért majd nézd meg esős évszakban is. Bár, akkor meg lehet, hogy tisztább-szebb a folyó, de ezt simán elrontja a folyamatos eső. Hmmm. Nem. Marad a Duna.
Laoszt meg nem értem. Tényleg ekkora különbség lenne? Már kérdeztem különben, hogy miért épp Thaiföldet választottad és nem a szomszédos országokat? Nem emlékszem, volt ennek különösebb oka, utánajárás, tudatos választás, vagy csak egyszerűen mázlid van?
A fehér templom meg első ránézésre inkább furcsa, mint szép. De a közeli képek valóban lenyűgözőek. És akkor már tényleg gyönyörű. Jó sokáig el tudnék időzni a részletekben, ahogy a Notre Dame kapuja is megérne egy fél napot önmagában is. A modern alakok, úgy is mint a Pókember, stb, totál megdöbbentőek. Abszolút nem tartom gáznak, ahogy igazán menőnek sem. Meglepőnek tartom és kifejezetten érdekelne, MIÉRT csinálták. Mert attól még, hogy nem átlagos, nekem sem jön le így elsőre, hogy mi köze van az egésznek „a pokolhoz, szellemi megvilágosodáshoz meg a tiszta élethez”. Ha csak hatásvadászat, akkor a szokatlansága megmenti ugyan attól, gáz legyen, de mindenesetre fura. Vagy csak TÚL konzervatív vagyok?

nyuszifröccs 2012.06.05. 14:08:07

az ópium mákból van, szóval mákföld lesz az (troll-e vagyok ;) )

Nagyon dicséretes, hogy ennyit utazgatsz és még megosztod velünk is. Továbbra is támogatom a dolgot, így virtuálisan :)

Ez a fehér giccsparádé nekem nem bejövős. Az oké, hogy kurva jól néz ki egy cakkos, díszes fehér épület a kék-zöld háttér előtt, de azért ez már túlzás. Egyébként olyan, mintha tejszínhabot nyomtak volna a rét közepére. A predátor és pajtijai meg különösen oda nem illők nekem. Persze, meg Jézus haver is kéne, mi? Én kifejezetten libsinek tartom magam, de ezt nem veszi be gyomrom.

De lehet, hogy csak rossz napom van...

elsosor 2012.06.05. 20:11:45

Úgy érzem, megtaláltad a bolygó giccs-csakráját.

polikárp 2012.06.06. 08:08:27

néztem tv-ben, hogy kitettek vmelyik városban egy táblát, ahova szavakat lehet kimozaikozni, lefényképezni, és beküldeni. azt eldöntik melyik a legfaszábban hangzó ezek közül. gondolom nem lehet 25misit nyerni mint az éden hotellel, de ez a giccs-csakra szó másodikoszloptól nagyon tetszik nekem. ezzel jó esélyekkel tudnád megcélozni a fődíjat! (gondolom egy exclusive videó válogatás "az álljunk meg egy szóra" műsorból)
uhh, ma sziporkázom!
hugi kommentjét nem olvastam még végig, mert megijedtem a mennyiségétől, így kora reggel.

hugi79dg 2012.06.06. 13:09:59

@polikárp: :-) Ja,ja, a lányok sokat beszélnek... :-D

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2012.06.06. 16:58:49

@hugi: persze, ez a kalózos mese az aranypartról nagyon szép. Csak van aranypart még bulgáriában meg az usában (több helyen is), meg éppenséggel siófokon is. Stb. Továbbra sem veszi be a gyomrom.:)

Asszem, thaifölddel mázlim volt. Teljesen véletlen, hogy itt kötöttem ki. Viszont a viszolygásukat az alkoholtól tényleg tegyék a tudják-hova.

@nyuszi: persze, mákföld. Nem akartam, hogy a bejglik meg bukták képe tűnjön fel bárki előtt is, és reméltem, a nyájas olvasó ennyi pongyolaságot még megbocsát. Úgy tűnik, nem.
(Apropó, egészen hihetetlen, hogy ezt a "nyájas olvasó" fordulatot régen komoly képpel szokták leírni, nem?)

A tejszínhab a réten találó kép. Nekem abszolút kedvem lett volna, ha nem is megnyalogatni, de megtapogatni a falakat . Szerintem jó ez.:)

@elsosor: jó szöveg tényleg.:) És az biztos, hogy errefelé valóban nem a minimálra gyúrnak.

@polik: te polik, kambodzsáról nagyon hallgatsz;)

polikárp 2012.06.12. 06:59:09

tudom: tervezés folyt.gondolkodás-de azt nem hinnéd úgysem. kedv van.sok. pénz van, de nem sok. idő-na az nincs. idő miatt nem tudom összehozni idén sajnos. :-( majd elmesélhetem mire megy el, ha érdekel. de azt inkább csak pm-ben.( nem bízom elsősorban.:-) őt nem ismerem,így lehet piszkálni.)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2012.06.13. 18:45:52

@polik: miért ne hinném el, hogy gondolkodás folyt?
Oké, értem, amit mondasz. Igazából még nekem is az idő a legszűkebb keresztmetszet mindenre, pedig nekem még családom sincs. Azért még ne vessük el az ötletet teljesen -- ha meggondolod magad, én itt leszek.:) Ha meg nem gondolod meg, majd valahol máskor/máshol összehozzuk.
Elsősort meg ne bántsd, elsőrangú figura.:)

polikárp 2012.06.16. 20:29:21

nem bántom, normálisnak tűnik innen. de szurkapiszkálni jó.
ja idén elég sűrűnek tűnnek a dolgok. és számítok arra, hogy még pár évig elvagy ott, arrafelé. és akkor tuti el kell mennem oda hosszabb-rövidebb időre! mucáj oda elmennem egyszer. building megy ezerrel, és kicsit sok időt energiát emészt fel. Edemsz biztos mesélhetne....

t2i 2012.06.16. 21:14:01

A buddhizmus és Te - el tudom képzelni, de (és elnézést a szörnyen felületes sztereotípiáért) együtt tudnál élni azzal, hogy levágasd a hajad?? :)

Amit @hugi79dg mond az Aranypartról - a név romanticitásával abszolút egyetértek, szerintem is érdemes nevet adni a dolgoknak, ami aztán továbbviszi az egyetlen rövid összesbe sűrített jelentést. Viszont eddig azt hittem, az Aranypart arra vonatkozik, mint az aranyifjúság - hogy aki odamegy (odamehet), annak aztán tényleg semmi gondja nincs. Jó tudni, hogy nem :)

Viszont megint csak huginál volt egy freudi "elolvasásom": a buddhizmus 5 fő előírása helyett én abszolút 5 fő elírást olvastam :) Ennél többet nem is mondanék a témáról.

@elsosor: Giccs-csakra - na, megint, ezért érdemes nevet adni a dolgoknak! :)

A pókember abszolút megfogott. Eddig azt hittem, nem tudok olyan helyet mondani, ahol NEM nézne jól ki egy pókember, de ez itt az. Sikerült szegényt koncepcionálisan betuszkolni valahogy a zebrás faliszőnyeg kategóriájába (ás bocs mindenkitől, akinek otthon ilyen van :)).

t2i 2012.06.16. 21:49:55

Kedves feleségem hatására idelinkelek párat arról, hogy mi is lehet az oka ennek a keleti alkoholellenességnek, roppant érdekes - mit gondoltok?

en.wikipedia.org/wiki/Alcohol_tolerance

en.wikipedia.org/wiki/Alcohol_flush_reaction

polikárp 2012.06.19. 09:00:47

jöhetne már valami új írásod. unatkozunk. t2 már addig fajult, hogy full angol nyelvű oldalakat tesz elénk kedd reggelre. ez már kiveri lassan a biztosítékot. :-) ráadásul a második linknél egy azsiai divatmajom képe villan be, ami a reggelit átfordítja a pocakomban a másik oldalára. ez nem hiányzott. gáz, ha már reggel 9kor egy jó kis hideg sopronira tudok gondolni a munkahelyen is? Ricsi mit gondolsz erről, mint szakértő!? :-)

polikárp 2012.06.20. 09:07:20

a belinkelt videót tessék a helyén kezelni. amennyiben a fenti videó miatt valaki, bárki önmagában,önmagán sérülést okoz, ahhoz nekem semmi közöm, és nem vállalok érte felelősséget. az első pár percben kiderül a titok budháról. lehetőleg ne említsed meg Ricsi ott kint, nem szeretnék vallásháborút elindítani, sem tömeges öngyilkosság hullámot az által, hogy megvilágosodnak az ottaniak! :-))))))))))))))))))))))

hugi79dg 2012.06.22. 17:14:11

Hát igen, tekintve, hogy messze nem megfelelő a nyelvtudásom, nekem okozott ugyan némi problémát a két wikibejegyzés, de a google fordítást azért kisilabizáltam. És hűha. Azt már a spektrumon is láttuk, hogy az alkohol tolerancia függ a fogyasztás mennyiségétől, gyakoriságától, testtömegtől, és hogy azt is tudjuk gyerekmesékből is, hogy az indiánok pl. nem tudták lebontani. De hogy minden 3. ázsiainak gondja van ezzel, az durva. Ez az alkohol flush reakció meg állati ciki. Most gondoljunk bele, hány középkorú pasi (néha nő) iszik idehaza suttyomban - egy-egy felest, sört, akármit, azt remélve, a főnökük, házastársuk nem jön rá. Ciki lenne így lebukni, nem? :-D!! Máris meggondolja az ember, megéri-e inni. (Nem mintha a nyelőcsőrák olyan vonzó lenne, de lássuk be, a dohányosokat sem tartja vissza az esetleges tüdőrák kockázata. Az azonnali kényelmetlenség, rosszullét, az, hogy messziről kiszúrható, az más...)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2012.06.24. 14:56:28

@polik: jól értem, építkeztek? hol?
Ez a világhíres faszi hihetetlen, láttam már korábban egy videóját, és tényleg döbbenetes, hogy ül egy rendezett környezetben, valszeg van munkája meg családja meg megélhetése, közben meg egészen nyilvánvalóan bolond. De az tény, hogy mond szórakoztató dolgokat.:)
Poszt lesz hamarost, hideg sopronira gondolni meg _soha_ nem gáz. :)

@t2i: a buddhizmus 5 fő elírása, mi? Ez jó.:D
Ezek a linkek azt hiszem felmerültek már itt (ezzel együtt kedves feleségedet innen pusziljuk) -- bár alighanem ez ilyen tyúk-meg-a-tojás esete. Vajon azért nem isznak, mert nem bírják, vagy azért nem bírják mert nem isznak? Hajlok az utóbbira.
Azt hallottátok a hírekben, hogy kabulban megrohantak egy szállodát a terroristák, mert ott adnak szeszt? Hihetetlen.

@hugi: mondjuk, az alkoholt úgyis elárulja a szaga. Mondják az okosok, hogy azért kell vodkát inni, mert az szagtalan --- de ez hülyeség. Ha bárki ivott maga nagyobb mennyiségben vodkát (vagy élt egy fedél alatt vodkaivóval), az tudja, hogy az is büdös, mint a rosseb. Ez csak úgy eszembe jutott.

entamas 2012.10.18. 23:37:37

Ebben az épületben tényleg van valami habcsókszerű...

Mellesleg érdekes lenne kielemezni, hogy milyen képregényekből/animációs és egyéb filmekből vett karaktereket. Lehet, hogy volt dragonball? Miniszoknyás iskolás kislányos manga biztos nem volt, mert azt biztos belinkelted volna polikárpnak :)