Kínos pillanatok minden napra

Vannak dolgok, amiket nem éri meg csinálni. Például ne vicceljünk faarccal a becsekkoláskor. Azt kérdi tőlem a pultos ember: beszél angolul? Mert akkor ülhet a vészkijárat mellé, ott nagyobb a hely. Persze mindjárt összerakom magamban, hogy angol nyelvtudásra itt csakis akkor lehet szükség, ha be is fogunk csapódni, úgyhogy megkérdezem: le fogunk esni? Viccnek szánom, csak nem mosolygok hozzá, mire a fickó teljesen zavarba jön. Amikor pedig megtalálja végre a hangját, a lehető legokosabb, a repüléshez leginkább kedvet hozó mondatot válaszolja: azt mi nem tudhatjuk előre. Remek.

A vészkijárat mellett tényleg kényelmes, a változatosság kedvéért el is férek rendesen, a zen állapotot csak annyi zavarja, hogy végig az a képsor ismétlődik a fejemben kristálytisztán, hogy leemelem az ajtót, kib*szom a p*csába oldalra, aztán felteszem a kezemet, és sikongatok, mint a hullámvasúton. Nem is azt kellene megkérdezni a becsekkor, hogy beszél-e angolul az ember, hanem hogy véletlenül nem kretén-e. Mert a magamfajtáknak ott nincs keresnivalója.

A qatar airwayszel utazom, ami jó is, rossz is. Pozitív, hogy egészen pazar a filmlistájuk. Művészfilmek, sikerfilmek, régiek és újak – az ember mindenképp talál magának valót. Sajnos feliratban nem erősek, márpedig ha feltekerem annyira a hangerőt, hogy értsem a szöveget, megfájdul a fejem a hangeffektektől. Így a bolygó neve halált nézem újra, ott úgysem baj, ha a párbeszéd felét csak megtippelni tudom. Sigourney Weavert már dicsértem korábban, de azt tudjátok-e, hogy a Hudson közlegényt játszó fickó szerepelt a terminator és a predator filmekben is, és azok is kinyírták. Ez filmtörténeti dolog, senki más nem csinálta utána.

 

(Zenéből is kiváló a választék, még Alanis Morissette is van, ami pedig ritkaság. A Jagged little pill továbbra is eszméletlen jó album, a You learn közben a felkelő napot bámulni meg elmegy élménynek.)

A qatari biztosan fázós nép, és ez már negatívum: jó 24-25 fokra fűtik fel az utasteret. Mi a ráknak? Hátha a bágyadtság elveszi az ember kedvét a vészkijárati ajtó feltépésétől? Így mindenesetre 5 órán keresztül szakad rólam a víz, és a végére olyan szagom lesz, mint egyes szerencsétlenebb francia asszonyoknak, sőt. A dohai átszálláskor az első dolgom pólót meg zoknit cserélni, a következő repülőn mégis elülnek mellőlem. Elülnek mellőlem. Egy repülőn. Hallottatok már ilyet?

Ami pedig a dohai átöltözést illeti, a wc-n kerítek rá sort. Bőséges a forgalom, a takarítóemberek nem is félóránként jönnek, hanem végig ott állnak, és folyamatosan suvickolják a szabad fülkéket. Álommeló lehet, mert amíg ott vagyok, nem telik el úgy öt másodperc, hogy valamelyik fülkéből ne hallatszanának a legkeservesebb f*sás hangjai, kettővel mellettem meg épp rókázik valaki. Embertársaim, örülök nektek.

 

Bevezetés a genetikába

A reptereken bóklászni unalmas dolog, és rákaptam arra a játékra, hogy random turistákról próbálom megmondani, milyen nemzetiségűek. Gyerekkoromban sokat ment a röhögcsélés, hogy a kínaiak meg a japánok között lehetetlenség különbséget tenni: az egyiknek erre görbül a szeme, a másiknak arra, de egyébként tök egyformák, hahaha. Ami érdekes, hogy akkoriban nem merült fel (pedig milyen jó lett volna ezen is röhögni), hogy tulajdonképpen a fehér emberek is tök egyformák. Vajon meg lehet-e különböztetni a hollandokat a németektől, a franciákat az észtektől, urambocsá' a magyarokat a románoktól?

Na, ezt a játékot játszom magamban, próbálom eltalálni, hogy ki miféle. Nem tudok mindenkinél tippelni, és nyilván nem is férkőzöm mindig oda, hogy meghallgassam, milyen nyelven karattyolnak, de úgy néz ki, elég magas a találati irány. Akár az esetek harmadában-felében is bejön a tipp: az óvodás viccelődéssel ellentétben a japókat igenis ki lehet szúrni, az indiaiakat szintén, de az angolok, franciák, olaszok is triviálisak. A hollandok, spanyolok, oroszok is adják magukat, de ami meglepő, hogy az ember ráérez arra, hogy ki amerikai, pedig ők – genetikusul szólva – nem éppen fajtatiszták. Kezdek beletanulni az ausztrálokba is, pedig elvben nekik meg nem kellene különbözniük a britektől. Még nem merültem bele annyira a játékba, hogy rá tudjak mutatni a különbségekre, hogy lám, konkrétan ez-meg-ez a mozdulat vagy testtartás az eltérés, pedig biztos van ennek is tudománya, mint a különböző meggyvágó-populációk tanulmányozásának.

Azt hiszem, az utóbbi időben eleget jártam nagy forgalmú reptereken ahhoz, hogy reprezentatív mintát vegyek a fajtársaimból. És az van, hogy hála a jó égnek alighanem nagyobbra nőttem az átlagnál. A testméret az valami fétisem nekem. Értelmetlen dolog, de örömmel tölt el, hogy ha ne adj’ isten oda kerülne a sor, hogy fizikailag kellene megküzdenem a táplálékért vagy a párzás jogáért, akkor a ~hétmilliárdos emberiség nagyobbik részét úgy tudnám szétdobálni, mint a szél a szemetet. White power, muhaha.

A fekete afrikaiak viszont nem viccelnek a nagyra növéssel, a rosseb a pofájukat, és fogadni mernék, hogy ha csak egy percre magukra hagyod őket, máris nőnek-növekednek. Ami érdekessé teszi ezt, ha megint csak genetikusul nézzük a dolgot, hogy a fekete afrikaiakról szerintem hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy valami tapasztott falu kunyhóban cseperedtek fel, ahonnan 15 km-re volt legközelebb ivóvíz, iskolába meg nem jártak, mert az épületet az aktuális junta elfoglalta – na, és ha ezek ebből a háttérből növekedtek ekkorára, akkor ott nagyon komoly génállomány munkálhat a háttérben, és ha ők is a nyolc vitaminos neszkvik kakaót szlopálták volna egész gyerekkorukban, akkor alighanem ők szórnának szét engem, mint a szemetet. Kíváncsi vagyok, egy átlag fajvédő hogy vélekedik minderről. (Megjegyzem, nem emlékszem, hogy pont ezt mondtam-e már, de az átlag fajvédőnél fehérebb vagyok, és sosem értettem, hogy ezek a gyakran láthatóan pigmentált emberek mit papolnak a fehér faj védelméről. Annyira csodásan elvagyunk nélkülük is.)

 

Sikeresnek lenni

Röpködni drága dolog. Nem véletlen, hogy a szigetlakó népeket leszámítva az amerikaiak meg a nyugat-európaiak csinálják a legtöbbet. És minél inkább csökken egy nemzet gazdasági ereje, annál földhözragadtabbá válik. Ez világos. A kérdés a következő: mi következik mindebből a reptereken látható egyénekre nézve?

Ha egy szegényebb/visszamaradottabb nemzet egy tagja (legyen az orvos, mérnök vagy szobafestő) képes önerejéből ugyanarra az életszínvonalra eljutni, mint a gazdagabb nemzetbéli megfelelője, az azért van, mert tehetségesebb, rátermettebb, szerencsésebb annál. Ez nyilván így van, különben nem tudná ledolgozni a különbséget. Amerikaiként nem nagy kunszt a világot körberepkedni, a segélyen élők is megtehetik. Nálunk sem hallatlan, hogy utazzon az ember, de biztosan nem csinálhatja mindenki. Afrikaiként meg indiaiként meg, gondolom, csak a társadalom szűk felső rétege engedheti meg magának.

Az az indiai csóka, aki a láthatóan vagyonokba kerülő, kifogástalan öltönyében grasszál dohában, nyilván a saját társadalmának top 1 százalékába tartozik. Valószínűleg az afrikaiak is (mondjuk, akkor meg nem jöhettek tapasztott falú kunyhóból – tárgyaljuk újra ezt a génkészlet dolgot!). Ez azt is jelenti, hogy rátermettebbek, sikeresebbek és magabiztosabbak, mint én vagyok, ugyanakkor én pedig valószínűleg rátermettebb, sikeresebb és magabiztosabb vagyok az átlagos gazdag országbéli utazónál. Konkrét egyénekre lebontva nyilván lehet ez másképp, de átlagában így kell lennie: a különböző hátterekből különböző kvalitások kellenek hozzá, hogy az ember eljusson a dohai reptérig.

Ami figyelemre méltó, hogy az ember úgy van összerakva, hogy ha különböző csoportokból származókkal találkozik, mindig a legmagasabb presztízsű csoport tagjaihoz törleszkedjék. Lefordítom: ha valahol összetalálkozik, mondjuk, egy amerikai, egy angol meg 10 világsegglyukából szalasztott ember, akkor az angolszászok után fog menni mindenki. Pedig az egyének szintjét nézve valószínűleg a lehető leghátrányosabb helyzetűt kellene érdekesnek találnunk, hiszen neki kellett a legtöbbet tennie, hogy odajusson, ahol van. Biztos tud egy-két dolgot, amit érdemes ellesni, míg az amerikainak talán az a legfőbb érdeme egész életében, hogy a nagyfater hetven éve bedarálta a fritzeket egy normandiai strandon.

 

Mint egy álmon átesem

Egy másik negatív dolog a légitársasággal kapcsolatban, hogy a jelek szerint a pilótáik kevéssé tudnak repülni. Doha felett megkezdjük az ereszkedést, aztán egyszer csak felbőgnek a turbinák, emelkedünk megint, és teszünk egy kört. Ugyanez megismétlődik bangkok felett, csak itt a kapitány be is mondja, hogy nem sikerült elsőre ráfordulni, és üldögéljünk csak békességben, amíg ő megpróbálja megint. WTF? Szerintetek az normális, ha egy utasszállító pilótája nem tud elsőre leszállni?

A kis malőr (meg némi induláskori tökölődés) miatt 30-40 perc késéssel érkezünk bangkokba. Fél órám van, hogy megtaláljam a chiang mai-i járatot, ami három dolog miatt külön-külön is esélytelennek tűnik:

1. A bangkoki reptér mocsok nagy. Fél órát akkor is elkeveregsz rajta, ha pontosan tudod, hova mész.

2. A thaiföldiek nem viccelnek a beléptetéskor. Megállítanak, és nem csak belepillantanak a papírjaidba, hanem meg is nézik (aztán pecsételnek ötöt-hatot), és belekameráznak az arcodba.

3. Mivel a 44. sorban ülök, kábé 400-an szállnak le előttem. Vagyis kábé 400-an lesznek előttem a sorban.

Le is teszek arról, hogy egyáltalán megpróbáljam elcsípni a csatlakozást. Hanem a kapunál egy helyes kis reptéri hölgy vár egy táblával, amire a nevem van írva. Nézzenek oda. Még sosem vártak táblával. A csaj apró, 25 év körüli, udvarias és szexi. Mindenféle átjárókon és mozgójárdákon vezet végig, olyan beléptető kapukon, ahol én vagyok az egyetlen farang, és semmi sorban állás nincs, és 10(!) perc alatt megérkezünk ezen az otromba nagy reptéren a várótermemhez. Kúúúl, köszönjük, hogy minket választott.

Én pedig a következőkre jöttem rá: a mi kultúránkban az emberek baromira küszködnek a pénz miatt. Olyasmikre vágynak, mint autó, öröklakás, okostelefon, nagy tévé, márkás ruhák, ékszerek, horvát tengerpart és síelni járás. Engem ezek mindegyike hidegen hagy, nincs rájuk szükségem. De akkor mire költsem a pénzemet? Persze, eleszem meg eliszom egy összeget egy hónapban (a mindenkori minimálbérhez képest nyilván nem is kis összeget), de ha véletlenül marad egy kevés, mihez kezdjek vele? Mit vegyek? Részvényeket? Aranyat? Holdbirtokot? Hiszen nem vágyom semmire - gondoltam eddig.

Merthogy ez, hogy egy udvarias, vonzó fiatal nő karon ragad, hogy gyöngéden és előzékenyen végigvezessen a reptér (és persze az élet) buktatóin -- ez igen, ez tetszik. Mennyibe kerül?

Mennyit kereshet ez a lány a reptéren? Mi lenne, ha én alkalmaznám, és semmi más dolga nem volna, mint hogy mosolyogjon rám, uram-nak szólítson, és megmutassa, merre kell mennem? Na jó, este takargasson be, és adjon a homlokomra jó-éjt-puszit.

Sokba kerülne felvenni 3+1 ilyen lányt (a hárman a három műszakra, plusz egy a szabadnapok miatt), egy takarítót meg egy szakácsot? Halálosan komolyan kérdezem. Ígérem, semmi más dolguk nem lenne (még csak a szoknyájuk alá sem nyúlkálnék), mint hogy körém tegyenek egy pihe-puha világot, és elhitessék, hogy jó élni. Ha valamire van értelme pénzt költeni, akkor ez az.

Bezony. Úgyhogy el kell kezdenem pénzt felhalmozni, és mivel a thai keresetek túl magasak, tovább kell állnom a lehető leglepattantabb országba. Gondoljatok bele, hat alkalmazottal már kisvállalat lennék, a helyi közösség megbecsült tagja. (De persze nem ragaszkodom a harmadik világból származó nőkhöz: ha bármelyikőtök jelentkezni óhajt, annak várom fényképpel ellátott motivációs levelét. A cím a szerkesztőségben.)

--

Más. Hoztam magammal túlélőcsomagot. A kólásüvegben – természetesen – unicum van. Hozhattam volna többet is, de alkoholfogyasztási szokásaim enyhülésére számítok a közeljövőben, és kár volna kísértésekkel telepakolni a hűtőszekrényt.

 

Unicum – már kóstoltam, kiváló évjárat.

A bejegyzés trackback címe:

https://akinemlepegyszerre.blog.hu/api/trackback/id/tr923458133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rettenet Tábornok11 2011.12.12. 21:03:42

Üdv R.
Örülök hogy egyben megérkeztél.

Érdekes dolg ez a genetika WP meg ilyenek. Sok szép színes ember él szerte a világon, a fehérek pedig soha nem adnak 5%-nál többet közülük. Mégis mindazon dolgok és eszmék, amik miatt jó élni a földön, (legalábbis jobb mint párezer éve) 90%-át fehérek találták ki.
Miért lehet mindez? Nem hinném hogy a fehér "faj" felsőbbrendű vagy kiválasztott lenne.

Úgy vélem más az ok: az emberi evolució nem állt meg Cro-Magnoni ember kialakulásával 35 000 éve, az a mai napig munkál, és mivel nekünk a földművelés forradalma révén nem kellett többet vadásznunk míg pl a feketéknek igen, nyilván más tulajdonságok lettek előnyösek.
Folyt köv..

RT

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2011.12.13. 09:23:18

@polik: utólagos engedelmeddel pár szavadat kiszedtem, pls. fogalmazzunk kedvesen, udvariasan. Remélem, azért nincs harag.:)

--

Szia Bobby!
Végre írsz. Százados úr (tábornok mi, persze, majd a harmadik világban talán...hehe) jól megvilágította. a bantuk azért jobbak a fizikai erőn alapuló sportokban, mert az oroszlánok előli menekülés kitette az evolúciós fejlődésük felét.a fehérek meg nem menekültek, csak öltek. ugyanakkor azért mert lentebbről jön, még nem feltétlen küzdött többet, hogy magasra kerüljön. igába hajtott másik 4 millió rabszolgát, azt azok gürcöltek helyette. kész. abban igazad van hogy az amcsik lusták, inkább megfizetik azt hogy a tudósok gondolkozzanak helyettük. hehe. bár azért ott is vannak okos emberek. de a fehérek alapvetően makacsabb, kitartóbb barmok, még akkor is, ha amit kitartóan kutatnak egy baromság amúgy. nem véletlen a mondás arról hogy a … lusta. ez van.
te kurafi, a reptéren egy mosolygós mandulaszemű sellő vár, és azon jár az agyad, hogy alkalmaznád, mint munkaerő, de nuku szex? ehh. ha 10 perc alatt kivitt, akkor még maradt 20 a csing máj-i kapcsolódásra. akkor abból 10-et csak feláldoztam volna a kicsilányra.....
asszem elutazom én is oda, de csak úgy, ha Ő fog várni!
az a túlélő csomag kész! nincs orbit rágó ott????? húst, tejterméket megértem, de tetves kindercsokit kibaszott világterméknek gondoltam. bár megjegyezném, hogy frissíthetnék még annak a gyökér gyereknek a fotóját, mert bazi tenyérbemászó. meg már tuti 40 éves.
polócsere után még lehetett szagod a gépen, vagy miért ültek el mellőled???? tuti valami furaszagú … volt aki elpályázott. vagy valami halszagú …!
ja repcsi leszállása nem egyszerű, mert turbulencia stb vannak keményen. de az is kétségtelen, hogy az a légitársaság nem egy 200 éve létező lufthanza, így valszeg a pilóták sem voltak már a második világharcban vöröskeresztpilóták a normadiai partoknál az amcsi papit kimenteni.

kurva egő de nem emlékszem arra a jelenetre mikor Bill Paxtont kinyírják a terminátorban! alien, predátor II! megvan, de nem vágom melyik terminátorban van ő.... ennek utána kell járnom neten. mert nem hagy nyugodni. mekkora ott csing csungban az időeltolódás?
na írjál mielőbb, most, hogy már hetek teltek el az odaérkezésed óta, nem fenyeget az átállás miatti kóma.
valami terjedelmesebb összefoglaló az ottani jó csajokról érdekelne. csajokról és nem ladyboy,shemale,és más furcsaságokról. képes illusztráció javasolt. adok címet ahova jöhetnek a fotók! :-))))

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2011.12.13. 09:24:26

Ájjáj, belenyúltam én itt. Én sokat viccelődöm a különböző embereken, és imádom a rasszista vicceket is (sarah silverman a legnagyobb király, vagy pölö ez itt: www.youtube.com/watch?v=BxVH2PJ-cog), de szerintem (remélem) érezhető, hogy ez részemről csak vicc. Pls. maradjunk meg ebben a szellemben, és bár beszélhetünk ilyesmiről nyugodtan, de azt inkább privátban tegyük. És sose mondtam az amcsikra, hogy lusták.:)
Nyilván vannak genetikai különbségek, meg az evolúció is fut-szalad, azért az RT által említett dolgok szerintem kizárólag kulturális különbségek. Pl. amennyire tudom, a földművelést a nílus mentén, meg a mai irán meg pakisztán meg hasonlók területén csinálták először. Az ókori távolkelet technikai fejlettségéről (puskapor, papír stb.) is hallott mindenki. A sötét középkor idején meg az arabok voltak a legnagyobb királyok. Később meg igen, az európaiak. De vigyázzunk, jelenleg azért a japánok, koreaiak például minket, közép-európaiakat oktatnak a civilizáció egész sok területén. Nem vagyunk akkora májerek, mint gondoljuk, és főleg nem a genetika miatt. Szvsz.
A túlélőcsomagról: persze, kinder csoki van itt is.:) A repülőre vettem, de végül nem kellett. Orbit marhaságot viszont nem találtam itt, hiába kerestem vagy egy tucat különböző helyen. Kipróbáltam egy sor hasonlót, de nekem pont az kell. Ha elfogy, szerintem küldetek magam után postán.
De ha már sarah silverman szóba került, tényleg csak a feszkó oldása végett két zenemű:
www.youtube.com/watch?v=xMMAuJg22i0
www.youtube.com/watch?v=TwIyLHsk2h4

nyuszifröccs 2011.12.13. 14:18:28

"azt mi nem tudhatjuk előre", lol b+ :D
Őszinteségben verhetetlen.

Mi Bang-Cock felé majd' megfagytunk a repülőn. A csajok sapka-sál kombóban nyomták végig a 10 órát. Aztán visszafelé megkérdezte vki a légiasszonykát, hogy ugyan tudna-e valamit kezdeni vele...és ő tudott, szóval visszafelé nem fagytunk meg.

Egyébként nem volt jobb, hogy elült mellőled? Úgy kényelmesebb, nem? ;)

Én is szeretem tippelgetni, hogy ki honnan van. Bár én ennek inkább a nyelv alapján tippelős válfaját szeretem. A Khao Sok-ban egyszer mellettünk kajált egy család és az intuícióm azt mondta, hogy belgák. Kiderült, hogy tényleg, pedig kurvára nem beszélek flamandul (és soha nem is hallottam még - csak hogy még fényezzem magam), hááát érdekes nyelv. Hangzásra német-angol-francia-szláv(!) keverék :)

Az, hogy tesztek még egy kört a géppel, nem csak a pilótán múlik, az irányítók is kérhetik, ha valami szitu van a földön. Vagy az időjárás fos (pl. a már említett turbulencia, vagy szélnyírás, ilyenek...gondolom Dohában nem volt épp trópusi vihar, vagy köd).

nyuszifröccs 2011.12.13. 14:20:41

de persze simán lehet, hogy balfasz volt a PIC (pilot in command)

edemsz80 2011.12.13. 15:39:27

NA...a pilóta rögtön védekezik :)
Leszállás témakörhöz: mikor kicsi voltam és viszonylag sokat repültem az Algír-Bp. útvonalon megmaradt ebnnem az az emlék, hogy a sikeres leszállást megtapsolják...nekem ez tökre hiányzik :) jó sokat gyorsult a világ, sokkal többet repülnek az emberek, de meg volt a bája, ahogy az a 100-200 ember felszabadultan tapsol. Nyilván az "ezt is túléltük" érzés hajtotta.

A vészkijáratnál ülésben azt nem bírom, hogy nem rakhatod a kézipoggyászt a lábadhoz és folyton ugrálni kell, ha szükséged van valamire. ajtófeltépős jó gondolat, nem tudom legközelebb sikerül-e elhessegetni. köszi :)

Lecsós téma ez a fajoskodás, különösen, hogy azt hisszük mi (fehérek) vagyunk a királyok. ez ránk, magyarokra meg azt hiszem külön igaz. előszeretettel hangoztatjuk, hogy milyen törpös nemzet ez, merugye lakosokra vetítve nekünk van a legtöbb olimpiai bajnokunk (zárójel, nem igaz), Nobel-díjasunk (a legtöbbjük evangélikus zsidó volt), és persze mindent mi találtunk fel...az ész és a test csodás találkozása...ja és mindez a történelem viharai ellenére, ami ugye minket súlytott messze a legjobban (erről meg mondjuk a lengyeleket kérdezném meg, hogy ne kelljen messze menni).
Egyébként megvan ennek a helye (sőt kell is) a nemzettudatban, egy egészséges szintig , de azt hiszem gyakran elgurul nálunk a gyógyszer ebben, s az engem is szokott piszkálni. Félreértés ne essék, az is ugyanígy zavar, mikor a brittek, amik, franciák...stb.stb verik a nyálukat.
Ilyen faszméregetős dolog ez. az a baj, hogy az, hogy ebben és ebben sikeresek vagyunk, ezt meg mások tudják, az sosem elég a LEG kell.
Plusz ha még ebben valami zavar, az az hogy ha valaki nem veri a nyálát, akkor meg nem is ember, ugye. na vége.

Amúgy ha a sikeres kis réteg gyűjtőhelye a reptér, nem ott kellene szaporodni? előre a repkedő szuperfajért.

polikárp 2011.12.13. 17:39:07

Vastüdőnek is tökre igaza, van, hogy a fehér ember-mi is- szereti verni a mellét(tuti nem ezt a szót vártad, de kérésre nem beszélek csúnyán), mintha ő készítette volna a spanyol viaszt is. ez valahol nem is baj, ha van egy egészséges öntudat, mert az előbbre viheti a dolgokat. csak azt nem értem, ha annyira baromi büszkék vagyunk az egy főre jutó érdemekre, akkor hogy a büdös fenébe lehet az, hogy világviszonylatban talán a 2. legtöbb (belgák megelőztek ebben, de ma már nem biztos) adót befozető nemzetként mégis hogy a búbánatba lehet folyamatosan ilyen ócska gazdasági mutatónk, mert folyamatosan kaki gazdaságunk. lehet nem így van, és éppen gazdasági szuperemelkedés van, csak akkor nekem valami nem flottul jön le a hírekből.
másik meg az, hogy amit Ádi is pedzzegetett, hogy nálunk csak az a jó ami arany, meg csak leg leg leg.
Kijut valamelyik fakező magyar az olimpijára, azt ott nem nyer aranyat hanem csoffadt ezüstöt, akkor máris nembánat van. ember 7 milliárd közül ő a második legjobb.... szóval ez is csak csak belénkrögzült, hogy csak az 1. a best.... baromság.
másik meg hogy alapvetően egy depis fos ország a mienk. bárhova mész, akkor 80 százalékban sírás rívás van, hogy minden milyen kaki, de hogy minden milyen frankó az baromi ritka. lásd himnusz, meghallgatod, azt felvágod az ereidet. csoda ha a sportolóink nem nyernek semmit. állítólag tele van pátosszal vag mivel???? tele van sírásrívással vazze, inkább írjanak újat! és a halálom még az amikor a hülye magyar mindig azzal jön, hogy a múltban milyen cool-ok voltunk most meg nem. lásd arany(ér)csapat. mindig azzal pedáloznak. inkább azzal okoskodjon, hogy a mostaniaknak mi a fenét kellene tenniük azért, hogy jobbak legyenek.

szóval ami a leggusztustalanabb itthon, ez az állandó levert hangulat ez a nagy depi, meg sirám, és semmi pozitív nincs a társadalomban. okádék. és akiben lenne, azt tuti letörik a csoda hivatalokban, meg az agyonbonyolított bürokrácia útvesztőjében. lásd kopasz vízummacerája. de mesélhetnék, vagy szerintem Ádi is mesélhetne mert ha jóltudom építkeztek ők is. az egy katasztrófa.... idegileg kikészülsz. tipikus anyád neve 5 példányban szindróma.

polikárp 2011.12.13. 17:40:19

a pilóta meg csak lehet hogy topgun-nak érezte magát és üdvözölte a tornyot. rettenetitzedes szintén pilóta? :-)

polikárp 2011.12.13. 17:58:10

mondjuk egyet nem értek! hog a bánatba vihettél fel 2 lityi unikumot amikor nem lehet folyadékot vinni a gépekre??? kit kellett ehhez megcsinálnod vagy ki elé kellett letérdelned? ez nem értem.

hugi79dg 2011.12.13. 21:45:02

Na ugye, hogy ugye? Én mondtam, hogy igenis érdekes, amit írsz és ahogy írsz és megmozgatod az embereket. Jó a „ladyboyok és egyéb furcsaságok” részből valóban elég röviden, amit írtál, de érdekességnek jó volt. :-)
Az is nagyon normális, ha megoszlanak a vélemények egy-egy dologról, a vita jó dolog. És még egy gondolatot vesztegetnék erre a témára. Ha az intellektuális ösztönzést semmibe vesszük is, meg kell jegyeznem, hogy kifejezetten személyes naplót – mégha akarnál is személyesebb lenni – nem lehet túl gyakran írni. Ha csupán erre vágynánk, nagyon megritkulna az írásaid gyakorisága. Ezt egy 20 éve (Atyaúristen!!!) naplót író mondja. Persze csak akkor igaz ez, ha érdemben is akarsz valamit közölni, mert naponta/pár naponta csak olyanokat lehet írni, hogy ide mentem, oda mentem, volt-e itthon tej a puding készítéshez, stb, mint 12 éves korunkban. Egy bizonyos kor után az ember elsősorban azt akarja megosztani, ami foglalkoztatja, amin gondolkodik, amit érez, és ezek nem csak és kizárólag személyes vonatkozású dolgok – vagy minden az. Kevés olyan életszakasz van - és azok is nagyon rövidek - ami annyira sűrű, hogy az embert szinte fojtogatja a csak saját életére vonatkozó mondanivaló.
Úgyhogy csak ismételni tudom: írj bármit, ami eszedbe jut és legalább megmozgatod a mi gondolatainkat is!

A fajoskodással kapcsolatban én sem hiszem, hogy az evolúció megállt volna (mellesleg tudtad, hogy emiatt fogjuk nemsokára elveszteni a bölcsességfogunkat és nem véletlen, hogy a mostani generációknak már alig fér el az állkapcsában? Feleslegessé vált állítólag.), de az evolúció nyilván nem csak a fehér embernél folytatódik, hanem az egyéb rasszoknál is. Mi mind egyre jobbak és jobbak leszünk. ;-) Hogy ki miben, az változó, de valami oknál fogva meggyőződésem, hogy ez nem véletlen. Ez valami globális „munkamegosztás” lehet – ki futni tud jobban, ki szántani-vetni, ki gyógyítani, ki azon gondolkodik, miért és hogyan mozognak az elektronok, stb. Lassan annyira nem lesznek határok és akadályok és távolságok, hogy ennek főként a pozitív hozadékát tapasztaljuk majd. Lehet, hogy ide vezet az evolúció. Hogy melyiket tartjuk többre, az attól függ, melyikre van szükségünk életünk során többször, jobban. (Én attól az apróságtól is idegbajt kapok, mikor tényként állítják, hogy az ember, nem: AZ EMBER 18 fokban tud egészségesen aludni. Ja, mert a skandinávok, eszkimók biztos úgy működnek fizikailag, mint a Kongóiak. Ha valaki 25 fokban érzi magát jól, esetleg 15-ben, akkor egyszerűen téved, mert hülye. Rosszul érzi. Különbségek emberek között nincsenek, pláne nem olyan semmiség miatt, mint a földrajzi eloszlás. És ha van, ha mégis van különbség, akkor nevezzük meg, melyik a jobb? Mi szerint?) (Tényleg, fiúk, férfiak, mi a bánatért számít bárkinek is, hogy hány olimpiai bajnokunk van? Belőlem annyira hiányzik a versengésre való hajlam, hogy totál furcsának találom azt számolgatni, hány „leg”ünk van. De majd átgondolom, tuti, hogy tényleg fontos. De miért is?)

Mondom és hiszem ezt úgy, hogy személyes érzelmeim nekem is azt mondják, hogy NEKEM „mindazon dolgok és eszmék, amik miatt jó élni a földön, (legalábbis jobb mint párezer éve) 90%-át fehérek találták ki.” Sőt, én tovább megyek. Hovatovább egyenesen úgy érzem, hogy Európa a Világ közepe, sőt, „a nagy világon e kívül nincsen számodra hely”. Még az érdeklődésemet is csak maximum a fotelben üléssel megszerezhető ismeretekig válthatja ki bármi, ami Európán kívül van, és minden mást idegennek érzek. De ezzel szerintem semmi baj nincs addig, míg a saját kis szubjektív valóságomat nem keverem össze AZ ÁLTALÁNOS NAGY IGAZSÁGGAL, míg nem hiszem, hogy AZ EGY IGAZ UTAT én járom. És nem hiszem, hogy Magyarország, Európa, a fehér ember általában bármiben is több, jobb, okosabb, akármibb, mint a Világ többi tája, a maradék 7 milliárd ember. Pusztán engem jobban érdekel és jobb nekem itt.

Amit a leszállásoddal kapcsolatban említettél, attól én távolról is egész elzöldültem. Nekem már a bekanyarodás a Ferihegyre repülővel sima manővertől is fél napig tartó komoly rosszullétem volt… Én nagyon szívesen és lelkesen tapsoltam volna, hogy ezen is túlestünk és túléltük. Vezessük már be újra! :)

Ja, nem piszkálódni akarok, de lehet ám, hogy nem a pólócseréd volt kevés, hanem egyszerűen csak beijedtek tőled… Láttad már magad stresszhelyzetben? Mármint nem stresszhelyzetben, hanem… Mindegy, nagy vagy, hozzájuk képest NAGY, és úgy tudsz nézni, hogy az ember érzi, hogy nem akarsz társaságot. Nem ijesztő vagy, nekem inkább imponáló, nomeg férfias, meg vezérhímszerű, (ízléseken nem érdemes vitatkozni, igaz? ;-)) de azért nem vagy az a barátságosnak ígérkező figura. ;-D Jó, nem piszkálódom. :D

Viszont lásd be, a reptéri csaj pont ugyanaz, mint a családi egyterű: kényelem és biztonságérzet és esztétikum. Mi is erre vágyunk ám, csak több életterületen. Most már talán kicsit megtapasztaltad. :-D Rohadtul megértem, hogy így érzel, én is ezt érezném, ha ilyen helyzetbe kerülhetnék egyszer (bárcsak) (és tényleg: hogyhogy? Lehet, hogy átsiklottam valami fontos rész felett másodszorra is, de miért kaptál ilyen megkülönböztetett bánásmódot anélkül, hogy filmsztár vagy milliárdos lennél?).
És tényleg, hogy csempészted fel a piát? (Ha már kinézetre tippelünk, a kinder csokis lüke fiú nem rohadtul német? És tényleg, miért nem cserélik már le? Lehet német, de legalább lenne aranyos!)

hugi79dg 2011.12.13. 21:45:51

Jó ég, regényt írtam. Úgy jártam, mint Polikárp, wordben írtam meg...

polikárp 2011.12.13. 23:59:44

inkább imponáló, nomeg férfias, meg vezérhímszerű
hugííí! ezt neee. eddig sem voltak a srácnak kisebbségi komplexusai, sőt, de ilyenektől megint elkezdi énekelni a "hatalmas a ******" dalocskáját. Az meg kinek kell?
evolúciós dolog asszem az is hogy előbb utóbb eltűnik a szőrzetünk pár olyan helyről, amit amúg is borotválunk. rosszul tudom? (hát, talp, nagylábujjak) hihi
az mondjuk tényleg egy érdekes dolog, hogy ha megnézzük ki mit talált fel rasszok szerint, akkor valóban a fehérnép vezeti e a sort? sárgák is eléggé szorgosak ezen a téren. de négert baromira nem tudom elképzelni mint vezető feltalálót. fura.... azok inkább csak békedíjakat kapnak. tuti mert az a legkönyebben megkapható nobel díj. elmondod mit álmodtál, azt másnap már nobel-békedíj. fura ez nekem. :-)

tényleg mond el unikumot, hogyan, mert bennem az a kép van meg hogy körömlakklemosós flakon az a méret amit fel lehet vinni. valamelyik testrésedben vitted át? ezt mindenképp fejtsd ki!

hugi79dg 2011.12.14. 10:19:46

:-D No, most miért? Hát nem mondtam, hogy ízléseken nem érdemes vitatkozni? ;-) Ki azt szereti, ha a pasi művészlélek, ki azt, ha érzékeny, ki azt, ha humorista, ki azt, ha erőszakos férfiállat, ki azt, ha szemüveges entellektüel, ki azt, ha olyan, mintha a barátnőjével élne, hát így kerek a világ. Nekem meg az imponál, ha valaki erőt sugároz és elhiteti, hogy ő aztán minden élethelyzetben férfi a talpán. Mint Clint Eastwood meg Stallone. Én még ez a korosztály vagyok... És nekem ő inkább ez a kategória, hát nem?
És valahogy ellensúlyozni kellett, hogy azt állítom, lehet, hogy ránéztek és beijedtek tőle. :-)

polikárp 2011.12.14. 18:08:14

szerintem inkább azért ült el mellőled, mert érezte a mighty pé****t maga mellett, és szégyenében elült! :-)
sén melyik kategóriába tartozok nálad szőkedémon? :-)

edemsz80 2011.12.14. 21:32:23

Azt ki mondta, hogy kézipoggyászban vitte fel, gondolom feladta poggyászként (milyen hülye szó leírva ez a poggyász...remélem így írják:) )
a kóláspalack fikikás, egyrészt nem törik, de főleg nem feltünő, Ferihegyen sztem az unikumosüveget simán kilopják a pakolók...
Amúgy hogy az evolucio nem állt meg az tuti. Láttátok már Usain Boltot?

polikárp 2011.12.15. 08:35:46

senki nem mondta. csak azt hittem, hogy a pakkokat átvilágítják, és egy kétliteres- kólás vagy sem- üveg azért feltűnik a hajígálóknak....
képzeljük el egymás mellett kopaszt meg boltot. :-) nyílván pucéran....

és Clint és Sly szerintem baromi különböző emberek. de Clint szerintem inkább sugároz erőt. Hugi! láttad a grand torino-t Clinttől?

t2i 2011.12.15. 10:48:46

Emlékszem, nálunk a nászúton volt pilótataps oda- meg visszaúton is, bár nyilván a nyaralni menő emberek eleve jó kedélyűek. :) A baleseti statisztikák alapján egyébként autóban nem kéne bevezetni ezt a tapsi dolgot? Ha jól tudom, jóval veszélyesebb, és a jogsit is többen, kisebb kontrollal kapják meg rá :)

Mindig élmény, ha találkozom egy szóval, amit még biztosan sosem mondtam ki, hát ez most megint ilyen: szélnyírás... köszi @nyuszifröccs :D

A sikeresség kapcsán én sem vagyok biztos benne, hogy ennyire egyértelmű lenne a helyzet, most konkrétan egy afrikai diktátor fotója ugrik be, aki a sivatag közepén ült egy bőrkanapén, és alig kapott levegőt a fuksztól – valószínűleg magasabb státuszban van, mint bármelyikünk valaha is lesz, de hogy pontosan mely kvalitásai juttatták ide, és hogy azokkal tudnánk-e versenyezni, és hogy azokkal akarunk-e és érdemes-e versenyezni, az mind kérdéses.

A reptéri kedvességhez gratula, nincs arcom bevállalni, hogy 'boldog szülinapot!', pedig ez pont az a helyzet :) Legyen még sok ilyen szép napod :)

hugi79dg 2011.12.15. 13:48:15

Na, akkor ebbe belenyúltam, hát nem tudom, hogy magyarázzam el, mi a hasonlóság Sly és Clint E. között. Annyi mindenért szerethető vagy/és értékelhető egy pasi, de a legritkább, a legelementárisabb, felülmúlhatatlanabb az, ha felébreszti a nőben az atavisztikus nőt, azt a tudatalatti mélységet, ami miatt nőnek születtünk. Ha ilyennel találkozik egy nő, még a mozgása is ösztönösen megváltozik. Ők mind a ketten épp ezt a tömény férfiasságot képviselik, olyanok, mint egy esszencia. (Nem a Rambóra, Rockyra gondolok persze). SZERINTEM. De nyilván egyértelmű ez a férfiasság másoknak is, hiszen nők is, férfiak is egyaránt értékelik őket. Na, erről ennyit, ez az én véleményem csupán.
A Grand Torino-t nem láttam, de most, hogy említetted, megkerestem a neten mi ez, és biztos, hogy meg fogom nézni, köszi! :-)

Repülés és a taps kapcsán azt hiszem, autóban azért nem tapsolunk, mert már teljesen természetessé vált számunkra, mindennapivá. És valószínűleg pont ebből az okból maradt el (ezek szerint nem teljesen) a repülőn. Ahogy R. is említette, amerikaiként például nem nagy kunszt már repülni. De azért akkor is, igaz, hogy az autós baleseteknek nagyobb az esélye (már a nagy számok törvénye alapján is), de mégis, az legalább a földön van, a levegő, a víz nem annyira természetes közlekedési közegünk, szerintem már eleve felmegy az adrenalin, ha valami természetelleneset csinálunk. A repülés meg az, ezt a zsigereinkben érezzük. (mellesleg nekem még az úszás is… ;-))

Usain Bolt-tal kapcsolatban azért érdekes kérdés, meddig lehet ezt csinálni. Oké, hogy újra és újra megdöntik a világcsúcsokat, de mégiscsak van, kell, hogy legyen egy határ, egy fizikai határ, aminél gyorsabban nem tudunk futni. Hova vezet az evolúció? Vagy észrevétlenül egyre hosszabb lesz a lábunk? De miért van szükségünk még futásra? Gyakorlati szempontból? Persze van, aki fut a busz után, van aki hobbiként, van, aki feszültséglevezetésként, de ebben vajon miért vagyunk egyre jobban, ha egyre kevésbé van rá szükség?

polikárp 2011.12.15. 19:59:32

ez valahogy olyan lehet hogy 7 milliárdból van 10 akinek genetikai tehetsége van fizikálisan arra, hogy bolt szintű legyen. ebből futó lesz 5. abból van 3 aki amúgy meg lusta. a maradék kettőből meg 1 aki eléggé elszánt hogy bolt legyen. és kb kell hozzá neki 20 év kemény fizikai edzés. szóval baromi menő, hogy ilyen gyors vagy, de kb ráment az életed. ez is egyfajta fanatizmus.
de nem tudom lehet e dopping nélkül ilyen szinten lenni.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2011.12.16. 17:29:24

@nyuszifröccs: ahá, szóval valszeg azért folyt rólam a víz doha felé, mert valami jóképességű didergett, és megkérte őket, hogy fűtsenek be? A pokróc meg nyilván dísznek van ott, a rossebit.
A nyelvészkedős dolog is jó móka lehet, engem épp a múltkor zavart össze, hogy a mellettem társalgó teljesen standard fehérekről megtippelni sem tudtam, mi lehet a nyelv. Simán lehetett belga (mert az én sem hallottam még), de egyébként hány olyan fehérembernyelv van, ami nem hasonlít semmi gyakorira? Még görögöt sem hallottam, az milyen?

Namost, a szélnyírás szót eddig én is csak a fodrásznál hallottam (oldalt kicsit rövidebbre kérem), de semmi pánik, most megnéztem a wikipédián. Hanem akkor azt mondd meg, repülni tulajdonképpen veszélyes vagy nem? Mert ez a szélnyírás tök úgy tűnik, hogy bármelyik pillanatban odaverheti az embert, ehhez képest balesetek meg alig vannak.
Pont most olvastam ezt: index.hu/tech/2011/12/12/a_pilota_hibaja_okozta_228_ember_halalat/

Nekem a repüléshez nem sok közöm van, csak amennyit a retaliator nevű megboldogult pc-s játékból összeszedtem, de azt még én is tudom, mi az az átesés, és hogy olyankor nem hátrafelé húzzuk a kormányt. Ez a csóka hogy nézhette be ennyire? És elvileg van ablak is azon a tetű pilótafülkén: hacsak nem volt teljesen holdmentes az éjszaka, nem tűnt föl, hogy a felhők egyre feljebb vannak?

Egyébként még sosem zuhantam repülővel. Lehet, hogy azt nem lehet észrevenni? Lehet, hogy az utasok békésen iszogatták a söröcskéjüket meg stírölték a hostesseket, aztán egyszer csak placccs? Hogy megy egy ilyen repülőgép-baleset a gyakorlatban?:)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2011.12.16. 17:36:07

A repülőgépen a pilóta megtapsolását én már hallottam, de én meg pont nem értettem, miért csinálják. Egy tetű nagy 500 fős repülőn, ami teljesen személytelen? Mondjuk én egyáltalán nem félek a repüléstől, a légörvényektől sem, meg igazán a lezuhanástól sem (lehet, hogy pont azért, mert én meg az autókban félek.) Egyszer utaztam egy kábé hatfős repülőn, ott tapsoltunk, de ott értettem, hogy miért: ott ült előttem a csóka, végig láttam, mit csinált.
Egyébként ez a pilótáskodás nyilván rengeteg gyakorlást igényel, de nekem nem tűnik egy megvalósíthatatlan dolognak -- hogy tapsikoljak egy egyenruhás "kapitány úr"-nak, amiért képes elvégezni, amit 15 évig tanult... hát, nem biztos.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2011.12.16. 17:46:17

@hugi: igen, asszem a bölcsességfogról már hallottam.:) Arra magamtól nem gondoltam, hogy a barátságtalan külsőm miatt ülhettek el (és tényleg kényelmesebb volt nélkülük). A művészlélek meg a szemüveges entellektüel imidzsét nagyon nem szeretném magamnak, ezzel együtt nem igazán hízelgő ez a feltételezés rám nézve. (Te persze annyira hízelgően mondtad, amennyire csak lehetett... köszi.:D)

Azt nem tudom, meséltem-e már, az iskolában készültek rólunk közös képek, és a tanárnénik fel is tették a facebookra. És mindenki kedves és mosolyog és ölelkezik, én meg ott állok egy méterre tőlük iszonyat ellenséges pofával, mint valami nagy, gonosz, albinó f.sz. Én is elülnék magam mellől.

A kólásüveg valóban a feladott poggyászban volt, mert abban lehet, és sajnos csak egy literes.
Monndjuk lehetett volna tényleg testüregben is, pont annyira őrzöm-vigyázom, mint butch a faterja óráját a ponyvaregényben.

A reptéri übermenschsel kapcsolatban jó a pont, hogy nem minden sikeres embert érdemes utánozni -- az viszont fura, hogy még senkinek sem jutott eszébe, hogy tényleg a reptereken kellene kitenyészteni "A sikeres ember"-t. A csinos reptéri dolgozók beleférnek még, vagy az már csalás?:)

polikárp 2011.12.16. 21:46:12

beleférnek.... sőt. az kell a vérvonal frissítéshez!

nyuszifröccs 2011.12.17. 17:17:32

@Th's child: Ha valami hülye vezeti a repcsit, akkor veszélyes, ha nem, akkor minimálisan. A kérdés mindig az, hogy milyen arcot nyersz "sofőrnek" :)

A szélnyírás földközelben veszélyes (le-, felszállás), és ha az egyik pilóta tapasztalja, akkor figyelmezteti a többieket, szóval figyelnek, felkészülnek rá.
Nekem eddig 1 ilyen élményem volt, pedig 200+ leszálláson túl vagyok. Mondjuk az ijesztő volt, bazz. Ha 40-50 méterrel a föld felett vagy és egy szempillantás alatt 10-15tel lejjebb "zuhansz" és még nem vagy a pálya felett, akkor azért lefosod a bokád. De, megúsztuk :)

nyuszifröccs 2011.12.17. 18:02:13

shit, elszállt a kommentem...
Szóval, ahogy a cikk is írja, ilyen helyzetekre felkészítik a pilótákat, és senki sem érti, hogy miért csinálta a pilóta azt, amit.

Egyébként nem érzed, hogy zuhansz, hacsak nem fütyül a segged alatt a szél és épp szabadesel. És felhőben voltak, ezért kinézve nem tudták, hogy milyen a gép pozíciója...bár arról mintha nem írtak volna, hogy a magasságmérő is beszart...

Én "csak" dugóhúzóztam, de annak is az elején volt olyan érzésem, hogy a gyomortartalmam ki akar folyni a fülemen, aztán oké a dolog...attól eltekintve, hogy spirálban zuhansz a föld felé ;) Na, jó, kicsit azért belenyom az ülésbe.

Fogatlan provokátorok 2018.02.03. 11:32:47

Szerintem nagy mellélövés azt hinni, hogy a szegény országból származó repülő ember sikeresebb meg rátermettebb. Szerintem a sikeresek nem repülnek. A repülés, főleg a dohai reptéren tartózkodás lúzer dolog, kuliknak. Hogy drága? Aligha. A vonat sokkal drágább, és kúlabb is.
Persze,a legcikibb a drága dolgot megfizetni tudással azonosítani a sikerességet. Nem sikeresebb az, aki elégedett azzal, ahol van? Nem a sikertelenség, elégedetlenség jele, ha (mindig) máshova kívánkozik?

Egyébként miért moderálsz? Félsz a jogi következményektől?

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2018.02.03. 14:38:21

@Fogatlan provokátorok:

Látom, sorban hagyod a kommenteket különböző posztok alatt.
Bár teszel fel kérdéseket, egy részük költőinek tűnik, egy másik részük meg olyannak, ahol neked már úgyis van kész véleményed. Ezért most nem válaszolgatok rájuk -- ha mégis igényled a párbeszédet, jelezd. :) További kellemes olvasást!

Fogatlan provokátorok 2018.02.03. 15:17:25

@Nagy kámpics: melyik tűnik költőinek?
A fentiek sem azok, persze véleményem nyilván van.
De talán 7 év távlatából (remélhetőleg) te se mindenben értesz egyet tapasztalatlanabb egykori önmagaddal. (Mondhatni: szellemi előfutároddal.)
Azaz, kíváncsian várom a válaszokat, ha van kedved megfogalmazni őket.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2018.02.03. 16:22:18

@Fogatlan provokátorok:

Ok.:)

"Szerintem a sikeresek nem repülnek. [..] A vonat sokkal drágább, és kúlabb is."

Hát, ebben a bekezdésben egy csomó állítást sűrítettél össze, szálazzuk szét.

Amikor ezt írtam, budapestről repültem chiang maiba. A kettő között nem létezik vonat, én assszem, hogy thaiföld csak malajzia/szingapúr és talán burma felől közelíthető meg vonatról egyáltalán. De a vonat egyébként is európai dolog. Nem lehetséges elvonatozni dél-afrikából kalkuttába, chiléből alaszkába, londonból sydney-be.

Értem, hogy miért mondtad, amit mondtál, és svájc-franciaország meg ausztria-németország viszonylatban igazad is van. De már egy lisszabon-budapestet sem nyom le az ember vonaton, a maga 3-4 átszállásával meg 2 napos időtartamával, tök mindegy, mennyi pénze van. (Legalábbis nem akkor, ha a helyváltoztatás a célja. Kalandvágyból, vagy 200 kiló bőrönddel talán.)

Szerintem ez egy fontos pontosítás: abban a földrajzilag és élethelyzetileg szűk értelemben, ahonnan ezt mondod, igazad van, egyetértek. A világ/élet maradék 98%-a viszont nagyjából kénytelen repülni, ha el szeretne jutni A-ból B-be.

"A repülés, főleg a dohai reptéren tartózkodás lúzer dolog, kuliknak."

Látod, itt szerintem éppenhogy azt erősíted, amit én is mondtam. Azt elhiszem, hogy neked olcsó/lúzer/kuli dolognak tűnik. Nekem már kevésbé tűnik annak (de azért nekem is egy kicsit), és garantálom, hogy kelet-timorból nézve meg luxus.

"a legcikibb a drága dolgot megfizetni tudással azonosítani a sikerességet"

Lehet. :)
Szerintem a körülöttünk levő világ azonosítja a sikerességet a pénzzel, és mi most nyithatunk szemantikai vitát, hogy mit jelent "sikeres"-nek lenni, de hogy a köznapi használatban a siker meg a pénz kéz a kézben jár, az (ciki vagy nem ciki) hétszentség. Tévedek ebben?

Én a magam részéről egyébként ki vagyok békülve ezzel a szóhasználattal. Arra, hogy az ember nem kívánkozik máshova, és általában elégedett az életével, vannak más szavaink, például boldog, elégedett, derűs, gondtalan és-a-többi. Én teljesen oké vagyok, ha megmaradunk a sikeres azon értelménél, hogy sikeres = eredményesebb, mint a többiek.

"Egyébként miért moderálsz?"

Az egy túlzás, hogy moderálok. Mivel olyan sok komment azért ezen a blogon nem esett, és azok meg teljesen civilizáltak voltak, emlékszem, hogy pontosan 1 kommentet töröltem, és 1-et itt feljebb kozmetikáztam, ennyi.

De ezt nem kell túlgondolkodni amúgy senkinek, én sem teszem: ha ne adj' isten egy kommentet kellemetlennek találnék, vagy bármilyen szubjektív okból zavarna, akkor törölném.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2018.02.03. 16:33:13

@Fogatlan provokátorok:

Ja, és példát kértél költői kérdésre.
"- fájdalom? Nem lehet, hogy egy gonosz istent fogtunk ki teremtőnknek?"

Ez például az volt, nem?

"mennyire tépázta meg a sokéves expatrialkodas a baráti kapcsolatokat?"

A földrajzi távollét ellehetetleníti a napi kapcsolatot, nincs olyan, hogy valami történik az ő vagy az én életemben, és összejönnénk beszélni róla. Ebben az értelemben nyilván mindegyik barátságnak vége van (vagy legalábbis alvó üzemmódba léptek).
Ugyanakkor meg amikor legutóbb bp-en voltam, sokukkal találkoztam, mind nagyon kedvesek voltak velem, tudunk beszélgetni, és ha visszaköltöznék mo-ra, szerintem nyitottak lennének rá, hogy felvegyük a fonalat. Ebben az értelemben meg mintha semmi nem történt volna, ami engem is meglep, de a barátaim a jelek szerint megvannak. Tök szuper.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2018.02.03. 16:41:10

@Fogatlan provokátorok:

"Minek egy mosolyt is ilyen értelmetlensegbe invesztálni? "
"Te nem emberkerülő vagy, hanem épp ellenkezőleg, szociál függő"

Ezzel azért egy kicsit előreszaladtál.:)

Nem igénylem a kontaktust idegen emberekkel, az udvriasságot, előzékenységet viszont igen. Nem igénylem, hogy észrevegyenek, de ha egyszerre lépnénk be egy ajtón, sorban állunk stb., akkor az észrevétel már adott. Ha valaki előzékeny, mosolyog, azt szeretem, én is így cselekszem, ha félrelök, elém áll, vagy ilyesmi, azt meg nem. Ha beengedek valakit a sávba, amikor dugó van, vagy rám villant, hogy vigyázzak, 200 méter múlva tehenek vannak az úton, az szerintem szuper, és abszolúte van értelme.

És mindez természetesen nem azt jelenti, hogy szeretnék beszélgetni vele, vagy megismerni, vagy leülni együtt vacsorázni.

Te hogy csinálod ezt a saját életedben? Köszönsz a boltban? Kész vagy nekimenni embereknek a járdán, ha nem állnak félre?

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2018.02.03. 16:43:04

@Fogatlan provokátorok:

"A szeretet, szerelem meg hasonlók pont az a téma, ahol a statisztika fikarcnyit se ér."

Szerintem nagyon is ér, ezt még sokkal inkább így gondolom, mint 6-7 éve. Miért gondolod, hogy nem?

(Btw, te vagy szörnyella egy újabb nikken, ugye?)

Fogatlan provokátorok 2018.02.03. 16:50:47

@Nagy kámpics:
A vonat menő. (Vagy ezt már mondtam?)
Kalandos. Környezetbarát. No sugar. 100% vegan.
És mert jó arc vagy (látszólag), meg jó és szórakoztató az oldal, megosztom veled a világegyetem legjobb, menő vonatozóknak szóló oldalát.
Ha pl. Kádártáról utaznál Ausztráliába, vonattal, of course:
www.seat61.com/Australia-overland.htm
(Tényleg iszonyú ász oldal, prózaibb uticelokra is nagyon hasznos.)
Ja, a fenti leírás amúgy Bangkokon át vezet.

Fogatlan provokátorok 2018.02.03. 17:02:44

@Nagy kámpics:
Amúgy nem vagyok dogmatikusan antiaviacionista. Sőt, lehet, hogy egy éven belül én is fogok repülni. De igyekszem minimalizálni, mert igazságtalan és káros.
Ja és persze napi két dollárból élve megfizethetetlen a repülés (is; meg sajnos ezer fontosabb dolog is).

Fogatlan provokátorok 2018.02.03. 17:12:40

@Nagy kámpics:
Amikor elfogadod a pénzhivők sikeresség-definícióját, akkor konkrétan lehajoltál a börtön zuhanyzójaban a szappanert ( hogy a blog egyik allegoriajaval éljek).
Behodoltal és folyamatban van az érték internalizalasa. Not recommended.

Fogatlan provokátorok 2018.02.03. 17:15:26

@Nagy kámpics: miért törölted és kozmetikaztad az említett hozzászólásokat? A tevékenység célja érdekelne.

Fogatlan provokátorok 2018.02.03. 17:18:42

@Nagy kámpics: ez a legkevésbé költői kérdés. Egy ideje gyanakszom, örülnék, ha tudnám a választ.
Nagyon Valószínűtlennek tartom, hogy legyen isten(ek), de ha mégis, akkor viszont jó eséllyel gonosz és pszichopata (hatfajos, frusztrált, stb).

Fogatlan provokátorok 2018.02.03. 17:21:48

@Nagy kámpics: úgy érted, az itt is feltűnt hozzászólokkal már nem is emaileztek évente min párszor?
Az hogy személyes kapcsolat nincs, az nyilvánvaló.

Fogatlan provokátorok 2018.02.03. 17:32:39

@Nagy kámpics:
Jelzem, hogy az ÖNMAGÁÉRT VALÓ udvariasság a kontaktus egy idegesítő formája. Én nagyon udvarias vagyok, de rendkívül zavar, hogy vadidegeneknek kell köszöngetnem. Csak azért, Mert ez az elvárás.
Az értelmes kontaktussal semmi problémám. Viszont nem akarok bunkó lenni, ezért, ha nincs is inyemre, köszöngetek feszt, naphosszat, vadidegeneknek.

Az értelmes udvariasság és elozekenyseg is remek dolog, szívesen gyakorlom.

Mi lenne számodra a hozadéka, ha a négy vadidegen lisszaboni partira, akit jó eséllyel először és utoljára láttál életedben, kedvesen rád köszön? Engem biztos hogy inkább zavarna.

Fogatlan provokátorok 2018.02.03. 17:42:35

@Nagy kámpics: azért nem ér semmit, mert iszonyú lényeges, hogy te milyen módon veszel részt a kapcsolatban. Ideális esetben ez 50%. Nem számít, ki a miniszterelnök, nem számít az euró árfolyama, nem számít mi van a tévében a maunika showban, az számít kizárólag, te mit teszel és mit tesz a másik. Ti ketten és senki más.
Ha viszont statisztikáktol " kiokositva" beveszed azt a dumát, hogy a házasságok több mint fele felbomlik, na, akkor ügyesen löktél magadon és magatokon egyet a szakadék felé. Onbeteljesito jóslat beindítva. Mert ugye minek tegyek effortot, ahogy te mondanád, valamibe, aki valószínűleg úgyis bedoglik.

Fogatlan provokátorok 2018.02.03. 17:45:07

@Nagy kámpics:
(Btw, Minden egy, OMMMMMMMMM.
Nem azt mondtad, hogy a lehetetlennel határos bárkit is pár sor alapján felismerni, hacsak nem az egyetlen élő embert, aki csarlinak szolitja?)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2018.02.03. 22:24:17

@Fogatlan provokátorok:

"És mert jó arc vagy (látszólag), meg jó és szórakoztató az oldal, megosztom veled a világegyetem legjobb, menő vonatozóknak szóló oldalát."

Haha, köszi.

Majd prózaibb célokra alaposabban is megnézegetem az oldalt talán, a vonat tkp. szerintem is klassz dolog. (Bár ami igazán klassz, és már régóta nézegetem sóvárogva, az ez a teherszállító hajós marháskodás, amiről ők is írnak.) Ugyanakkor abban azért csak megállapodhatunk, hogy ez nem utazás (= helyváltoztatás), hanem kaland. Ha van egy jegyed az australian open döntőjére (csak hogy a pénzeseknél maradjunk), nem így fogsz odautazni, és ha aztán érdekel a wimbledoni döntő, végképp nem így fogsz vissza.

De alapvetően egyetértek, kúl.:)

"Amikor elfogadod a pénzhivők sikeresség-definícióját [..] behodoltal és folyamatban van az érték internalizalasa. Not recommended."

Háhá, ügyes érv. Felvállalva, hogy te meg én esetleg itt most szómágiát fogunk elkövetni, ajánlom megfontolásra a következőt.

Nem tudom, milyen szorgosan olvasod a posztjaimat, a "szavak becsülete" című nagyjából arról szól, hogy a dove "szépség" reklámja már alapjaiban is mennyire hazug, hiszen megpróbálja kiforgatni, hogy mit jelent a "szépség", hogy aztán több emberre rá lehessen húzni a fogalmat, hogy még többen érezhessék szépnek magukat.

Megtartja tehát a kiemelt, fontos szerepét a jelzőnek, hogy t.i. fontos, hogy szépnek érezd magad, utána pedig kiheréli a jelentést, hogy mindenkire illjen. Mint amikor kupát kapsz egy versenyen magáért a részvételért.

Márpedig nem mindenki szép. Ezt is jelenti a szó eredetileg, hogy szép = jobban néz ki, mint a többi. Nem is lehet mindenki szép eleve, az fogalmi hiba. Nem lehet mindenki átlag feletti. Ez világos, gondolom.

Ha úgy érezzük, a szépség hajkurászása felszínes, oké, egyetértek, a megoldás elengedni, hogy nekem szépnek kelljen éreznem magam. Nem kell, nem is vagyok az, teljes az életem anélkül is. Azt _hazudni_ viszont, hogy mindenki szép, meg a szépség belülről fakad, őszintétlen, elmeroggyant és hazug. Már szvsz.

Ugyanígy. A sikeresség szerintem azt jelenti, amit írtam: eredményesebb, mint a többiek. Ez a mi társadalmunkban anyagi kompenzációval jár szinte mindig. Ez van.

Én személyesen nem vagyok különösen sikeres (de a világon semmiben, tényleg), nem is voltam, nem is leszek, és nem is hiányzik. Ha jönne a jótündér, hogy kívánjak tőle 3-at, a siker nem volna közte. Éppenséggel szerintem nem én internalizáltam az értéket, hanem azok, akik megpróbálják átírni a szó jelentését, hogy de hát sikeres az, aki boldog, vagy aki elégedett, vagy aki jó szülő, sőt, tudod mit, sikeres mindenki, aki annak érzi magát, csak léci hadd illjen a szó rám is. Nem én internalizálok, te teszed. ;-)

Ez érthető így, ugye?

"miért törölted és kozmetikaztad az említett hozzászólásokat?"

Az egyik személyeskedett egy másik hozzászólóval. Nem volt neki tartalma, csak a gyökérség.
A kozmetikázott hozzászólás pedig rossz fényt vetett volna arra, aki írta. Ismerem, ugye, személyesen, teljesen jófej srác, de elég szabadszájúak vagyunk magunk között. Ha valaki ismeretlen olvassa ezt, annak nincs meg a háttérismerete, jobb volt így. Semmi olyat nem módosítottam a kommentjén, ami tartalmilag lényeges.

Egyébként tényleg nem kell ezt túlgondolni. Úgy tekintek erre a blogra, mint amikor ülök a buszmegállóban az éjszakai járatra várva. A szólásszabadság szuper dolog, de nem jöhetsz oda leülni mellém, hogy elmondd, mit gondolsz trump-ról, nem kiabálhatod az arcomba, hogy minden nő kurva, is nem súghatod a fülembe, hogy az anyám kapjon rákot. Satöbbi. Bármi, ami engem zavar, bármilyen okból, az törlésre kerül.

De ez tényleg akadémikus kérdés egyelőre. Az internet ótvar egy hely, de ide tényleg csak szuper pofák kommenteltek.

Fogatlan provokátorok 2018.02.04. 19:55:27

Szerintem a szavak jelentése elég rugalmas. És hatalmi kérdés. Nézd csak meg a trumplit a maga Fake news narrativajaval.

Újabb példád alapján megállapíthatjuk, hogy a szépség fogalma is egész mást jelent számunkra.
Nem, a szép nem jelenti, hogy jobban néz ki, mint a többi. Semmilyen összehasonlítást nem foglal magába. Az a"szebb".
Még nem olvastam a Dove reklámos elemzésed, de nem gondolom hazugnak, hogy a szépség belülről fakad. Sőt, azt sem, hogy mindenki (lehet) szép.
Erre akár konkrét példát is tudok hozni: a külső, elsőre látható, felszínes " szépség" (igen, idézőjelben, hiszen a média által sulykolt, definiált sztenderd szépség valójában nem is az; csupán a köznyelvben elfogadtuk, hogy azt a talmi, színes magazinokbol ránk mosolygó, megcsinált, photoshop minőséget tartjuk annak - again: behodolunk a hangos hatalomnak, ami tulkiabalja a józan ítéletunket) - szóval, hogy ez a " szépség" nem az igazi és nem elsőre látható. Megismerkedéskor fontos, de pár hónap ismeretség után nem tudja az ember, hogy a nője szép-e. Persze, emlékezhet rá, milyen volt friss szemmel, milyennek LÁTSZOTT ismeretlenül. De már nem a felszínt látja, hanem a belső szépségét. És innentől tkp tök mindegy is, hogy jó nő e vagy "well..."-kategória.

Fogatlan provokátorok 2018.02.04. 19:59:40

A moderáció indítékát továbbra se értem, de szeretném. Jobb lett a világ, a blog a törlés után? Nem vezeti többé félre az idetevedoket? Nem vett rossz fényt a blogra a fals hang?

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2018.02.07. 00:27:07

@Fogatlan provokátorok:

"Nem, a szép nem jelenti, hogy jobban néz ki, mint a többi. Semmilyen összehasonlítást nem foglal magába. Az a"szebb". "

Szerintem de, magába foglal. Olyan, mint a magas, az okos, a gyors satöbbi. Ezek nem értelmesek magukban állva, viszonyítási pont nélkül, és nincs olyan, hogy mindenki magas, mindenki gyors, és hogy az okosság belülről fakad. Vagy hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Az ilyesmi szándékos szórontás és zagyválás szvsz.

"úgy érted, az itt is feltűnt hozzászólokkal már nem is emaileztek évente min párszor?"

Van akivel igen, van akivel nem, de szerintem emailben (hacsak nem grafomán az ember) nem lehet mély kapcsolatot tartani.

" azért nem ér semmit, mert iszonyú lényeges, hogy te milyen módon veszel részt a kapcsolatban. "

Erre viszont bonyolult válaszolni, össze kellett szedni a gondolataimat, és ez is olyan sűrítő kérdés volt, mint a vonatos: több dolgot állítasz (impliciten) egyszerre, és szét kell szedni. Próbálom röviden.

Az egyik az önbeteljesítő jóslatokról. Ezt írod:

"Mert ugye minek tegyek effortot, ahogy te mondanád, valamibe, aki valószínűleg úgyis bedoglik."

Hozzáveszel egy döntést, egy attitűdöt, amire én nem utaltam, és szerintem nincs oksági viszony. Például mindenki tudja, amikor kutyát vesz, hogy a kutya szavatossága ~15 év, utána kampec. A kutya fogyóeszköz. Nem szükségszerrű, hogy ebből következzen, hogy az ember beleszarik a kutyatartásba.

Mind meghalunk végül, valahol az agyunk egy mély szegletében ezt mind tudjuk, de nem következik belőle, hogy akkor kakálunk az egészségünkre. Mind tudjuk, hogy a nyaralás két hétig tart, de abból sem feltétlenül következik, hogy akkor ki sem kelünk az ágyból közben, mert minek.

Nincs ilyen ok-okozati viszony a párkapcsolatoknál sem. Ha valakinél mégis van, akkor persze igazad van, az önbeteljesítő jóslat indul, de vegyük észre, hogy akkor ez az attitűd a ludas, nem maga a tény, hogy az ember felismeri/kimondja a valóságot.

Ahogy írod a párkapcsolatokról:

"azért nem ér semmit, mert iszonyú lényeges, hogy te milyen módon veszel részt a kapcsolatban."

Itt azt sugallod, hogy a statisztikával szemben neked van kontrollod a párkapcsolat felett, igaz? A statisztika "nem ér semmit", mint írod. Jól értem ezt?

Először is technikai probléma, hogy még ha el is fogadom, hogy a saját cselekményeid felett kontrollod van, a párodé fölött nincs. Zérus, semmi, nada. Szóval a legjobb esetben is 50%-ról indulsz. (==> ergo MINDIG van értelme a statisztikának, ha másért nem, hát azért, hogy lássuk, a másik milyen eséllyel és hogyan fog viselkedni)

Ugyanakkor az embernek szerintem saját maga felett is csak részleges a kontrollja. Ezt nem kell nagyon bizonygatnom, hiszen annyi nyilvánvaló bizonyíték van rá magunk körül. Az emberek úgy általában viszonylag kis hatékonysággal tudnak lefogyni, leszokni a dohányzásról, futni járni, nyelvet tanulni és-a-többi. NEM IGAZ, hogy az ember úgy általában tökéletesen ura önmagának. Főleg nem 10-15-35 évekre előre. Ezt igazából rólad sem feltételezem, de mégha rád igaz is, én visszanézek a saját életemre, és tudom, hogy RÁM nem igaz. Ennyi.

Nézetem szerint a legtöbb, amit az ember a mindenkori kapcsolatáért tehet, hogy megpróbálja megérteni a saját érzelmeit, igyekszik kommunikálni azokat, és igyekszik segíteni a másikat is ugyanebben. Ez egyébként nem kis dolog (és ha már a kontrollnál tartunk: az emberek nagyon kevéssé értik a saját érzelmeiket, motviációikat stb., és hogy lehetne valamit kontrollálni, amit eleve nem is értesz?), de azért nagyon sok mindent nem is garantál.

Én ezt a kapcsolataimban igyekszem megtenni, függetlenül attól, hogy tudom, hogy a nyaralás 2 hétig tart, a kutyák megdöglenek, és a párkapcsolatok X százaléka sírással végződik. Nem látok itt önbeteljesítő jóslatot.

Szeretném kiemelni, hogy itt szerintem nem csak árnyalatában nem értek egyet veled, hanem alapjaiban, lényegében. Ezt nem azért mondom, hogy letorkolljalak vagy ilyesmi, hanem csak a pontosság kedvéért.

Ugyanakkor.

Elgondolkodtam a napokban, hogy miért fontos nekem, hogy statisztikában gondolkodjam a párkapcsolatokról (is). Persze, a fentiek is igazak, de nem ez motivál.

Ami motivál, az az, hogy ha azt hiszem, nincs statisztika, csak egyéni akarat és kontroll és önbeteljesítő jóslat, akkor amikor egy párkapcsolat (de nem csak párkapcsolat, hanem bármilyen, családi vagy baráti kapcsolat akár) tönkremegy, akkor abból következik, hogy valaki nem akarta eléggé. Igaz? Ha úgy van, ahogy mondod, ez a logikus következtetés.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2018.02.07. 00:27:41

Szarrá ment kapcsolatok után a kognitív disszonancia úgyis mindig az önvád felé (~hát persze, hogy vége, engem nem lehet szeretni) meg a másik vádolása felé (~ez a rohadt tetű ribanc mindig csak hazudott) vezet, és ezt nincs értelme csinálni. Lehet, LEHET, hogy lehet engem szeretni, és nem rontottam el semmit, és ő sem egy hazug ribanc (vagy szar szülő, ócska barát), hanem hé, shit happens, emberek vagyunk. Nekem fontos ez a gondolat, igyekszem öntözni, növeszteni magamban, mert nagyon haragtartó vagyok, és tele vagyok dühvel, és soha senkinek nem tudok megbocsátani (másoknak sem, magamnak sem), és szeretnék.

Ha elfogadom a te világképedet, hogy t.i. csak az én/te/mi cselekedeteinken múlik minden, akkor abban sosem lesz megbocsátás.

Tegyük fel magunknak a kérdést (mint mindig): mit tenne Jézus? Én megmondom: Jézus statisztikákban gondolkodna.

Remélem, ez követhető volt (és tömör). :)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2018.02.07. 00:40:29

@Fogatlan provokátorok:

"Mi lenne számodra a hozadéka, ha a négy vadidegen lisszaboni partiarc, akit jó eséllyel először és utoljára láttál életedben, kedvesen rád köszön?"

Szeretem a kedvességet/udvariasságot/előzékenységet magam körül. Akkor is, ha én csinálom, akkor is, ha velem csinálják, és akkor is, ha csak a szemtanúja vagyok.

Az mindig krva jó, amikor a villamoson jön a babakocsi néni, és valaki felsegíti. Meg amikor segítenek átmenni az öregnéninek az úton.

Ezt téged tényleg zavar/feleslegesnek tartod?

Lehet, hogy tényleg le kell mondanom a "mizantróp" címről.

"Nem azt mondtad, hogy a lehetetlennel határos bárkit is pár sor alapján felismerni"

De ezek szerint téged fel lehet, igaz? :)
(A fatolvaj is te vagy?)

Fogatlan provokátorok 2018.02.11. 22:04:36

@Nagy kámpics:

"Márpedig nem mindenki szép. Ezt is jelenti a szó eredetileg, hogy szép = jobban néz ki, mint a többi. Nem is lehet mindenki szép eleve, az fogalmi hiba. Nem lehet mindenki átlag feletti."

Kerestem egy definíciót a szépre:
"A látás tárgyaira vonatkozólag, ami alakja, szinezete, szóval látszatos külseje miatt tetszik, s mint a maga nemében kitünő, kedélyünkre kedves benyomást tesz, amin némi kedvteléssel legeltetjük szemeinket."
Egy másik: "A szépség olyan jellemzője a személyeknek, tárgyaknak vagy elképzeléseknek, amely miatt a puszta megfigyelés során örömöt tapasztalhatunk."
Egy harmadik: "Tetszetős kinézetű. Érzékeket gyönyörködtető és ezáltal a megfigyelő hangulatát, érzéseit javító."

A tetszés tehát a kritérium.
Ugye abban egyetértünk, hogy a szépség nem abszolút fogalom? Van akinek könnyebb tetszeni, van akinek nehezebb. Van, aki szerint szép gyerek a Kámpics, de elképzelhető, hogy nem mindenki ért ezzel egyet.

Vegyünk egy példát. Van egy bál, ahol száz nőszemély jelenik meg. A képeiket egy powerpoint prezentációba foglaljuk, és megkérünk 1 millió hímet, hogy a mutatott hölgyeket egyesével minősítsék: szép-e vagy nem szép. Vélhetően lesz köztük, aki mind a százat szépnek találja. Ezek az emberek hibás szépség-definícióval rendelkeznek?
Nem inkább arról van szó, hogy a szép az elvárásainkhoz viszonyít, nem pedig a valóság többi tárgyához? S ha az elvárásaink kellően alacsonyak, akkor bizony szépnek fogunk látni mindenkit.

Definíciód alapján azzal, hogy kijelentem: Kámpics szép, egyben azt is állítom, hogy a nem-Kámpicsok nem mind szépek. S hogy minden szépségről szóló kijelentésem egy, a valóság egyéb tárgyaival való implicit összehasonlítás eredménye. Ez szerintem a valóságtól elrugaszkodott, életidegen felfogás.
Ha van is valamiféle összehasonlítás, akkor az a saját ideális szépségfogalmunkkal szemben tétetik meg. De semmiképp sem szól (implicit módon sem) a világ többi tárgyáról.
De szerintem még ez az összehasonlítás is inkább csak belemagyarázás. Csupán arról van szó, amit a fent idézett definíciók is sugallnak: okoz-e a látvány kellemes benyomást vagy sem.

Fogatlan provokátorok 2018.02.11. 22:05:53

@Nagy kámpics:
"A szeretet, szerelem meg hasonlók pont az a téma, ahol a statisztika fikarcnyit se ér."
Miért? Mert a statisztika segítségével egy ismeretlen sokaság tetszőleges egyedéről tudunk viszonylag nem nagyon mellémenő megállapítást tenni. Remélhetőleg a szeretteid nem tartoznak abba a szürke masszába, akikről szinte semmit se tudsz biztosan. Ha statisztikával lősz a saját nődre, akkor óriási bakot lősz. És mellesleg abuzálod a statisztikát. Csináld, csak aztán ne lepődj meg, hogy az eredményt a hajadra kenheted.
A választottad reakciója nem olvasható ki / jósolható meg ésszerű eredménnyel a statisztikák alapján. Ha mégis ezt teszed, azzal tudatosan és szándékosan eltekintesz mindazoktól a plusz információktól, amikkel magaddal és választottaddal kapcsolatban rendelkezel. Úgy teszel, mintha tudományosan járnál el, közben valójában meghamisítod az eredményt.

Védd magad, persze, de valami kevésbé átlátszó narratívával. És NEM, nem következik a kapcsolat csődjéből, hogy valamelyik fél nem akarta eléggé. A legjobb családban, a legjobb szándékok mellett is előfordul az ilyesmi, kár emiatt bárkire haragudni.
Egyáltalán nem gondolom, hogy minden rajtunk múlik, ezt hibásan következtetted ki.

Fogatlan provokátorok 2018.02.11. 22:07:08

@Nagy kámpics:
Udvariasság:
"Az mindig krva jó, amikor a villamoson jön a babakocsi néni, és valaki felsegíti. Meg amikor segítenek átmenni az öregnéninek az úton"

Igen, itt hoztál két példát az ÉRTELMES udvariasságra, amiket magam is kívánatosnak tartok. Még egyszer:
"Jelzem, hogy az ÖNMAGÁÉRT VALÓ udvariasság a kontaktus egy idegesítő formája... Az értelmes kontaktussal semmi problémám."
Az ismeretlen bulizóknak való lelkes köszöngetést továbbra is értelmetlennek látom.

(Én vagyok az Alfa és az Ómega, a Kezdet és a Vég.)