Mint korábban írtam, időközönként megpróbálom összeszedni, hogy állok a kultúrsokkal. Eltelt újabb pár hét, lássuk:

Melyik szakaszban járhatok?

Már a múltkor is nehézséget okozott, hogy erre a kérdésre válaszoljak, és azt hiszem, rájöttem, hogy miért. Ez egyébként egy mellékhatása (és ha úgy tetszik, hátulütője) az egyedüllétnek: az embernek rettentő sok ideje van gondolkodni magán és másokon is. Tudom, hogy van ennek az egésznek valami romantikus aurája, mintha ha az ember helyre tehetne magában dolgokat, vagy valamiféle addig rejtett igazságokra bukkanhatna – a helyzet azonban sajnos az, hogy az ilyesmiből mindig pontosan annyi sül ki, amennyit éppen az ember aktuális tudása lehetővé tesz. Nincsenek hirtelen megvilágosodások, csak spanyolviasz van meg bedugult gondolatkörök. Éppen ez az, amiért nem hiszek az erdei remete bölcsességében meg abban, ha az ember elmegy egy hónapra az el caminóra zarándokolni, és ezért nem érdekelnek az eldugott tibeti tanítómesterek sem (többek között).

No de vissza hozzám: én csak ugatom a pszichológiát – és majd valamikor utánaolvasok ennek rendesen, de az van, hogy alighanem vannak pozitív meg negatív motivációk. A pozitívan motivált ember valamiért cselekszik, a negatívan motivált pedig valami ellen. Mondok példát: a rettentő fogyókúrákon sikerrel áteső embereknek két oka lehet: szeretnének szexik lenni (pozitív motiváció), vagy nem akarnak többé kövérek lenni (negatív motiváció). A házasodást többnyire pozitív motivációból csináljuk, amikor meg elhagyjuk a férjünket, mert iszik és ver minket, az negatív motiváció. Gondolom, érhető, mire gondolok.

Azt látom, hogy a pozitív gondolkodás és a pozitív motiváció kultúrája vesz körül bennünket, mintha ez volna ez egyetlen érvényes hozzáállás. Mondok mindjárt példákat is, de előtte hadd szögezzem le, hogy szerintem a negatív motivációinak igenis van helye, sőt, az igazán nagy dolgokat (szerintem) rendszerint azzal érjük el. Gyanítom, hogy a sikeres 50 kilós fogyások, a cigiről leszokás, az anorexia, az extrém testépítés, a plasztikai műtétek hajszolása, az addigi életed felrúgása stb. (a sort ki-ki folytassa bátran) mögött általában önértékelési zavarok meg önutálat áll (negatív motiváció). És ezek baromi nehéz dolgok, meg baromi sok akaraterő kell hozzájuk – de ha eléggé gyűlölöd magadat meg a helyzetedet, menni fognak.

 

Kuruc-e vagy labanc

De akkor két példa arra, hogy hol szeretünk megfeledkezni a negatív motiváció erejéről, és mind a két példa rohadtul általános, kiterjed az egész életünkre.

Amikor fiatal voltam, valamikor a kilencvenes évek legelején, az iskolában két divat volt jellemző: voltak a „new kids”-es srácok meg a „depeche”-es srácok. Két zenész bandáról van, ugye, szó, és az embernek néha nekiszegezték a kérdést, hogy ő akkor melyik. Meg aztán ott voltak az „á-sok” meg a „bé-sek”, gimis koromban meg az „alterosok” meg a „nem alterosok”. Ezek mesterségesen kreált törésvonalak, hogy az ember definíciót tudjon keresni magának, és fel tudja osztani a világot „ők”-re, meg „mi”-re.

Ez egyébként, biztos vagyok benne, egy létező és jól dokumentált pszichológiai folyamat kell, hogy legyen, biztos van fanci neve is (ha valaki tudja, mondja meg): magunk és mások felcímkézése nélkül elveszettek vagyunk a világban.

Az ember bátorítva is van arra, hogy keresse magának a skatulyákat, de ami számomra különös, hogy mindig csak a pozitív irányból (értsd: ne azokat a skatulyákat keresd, amikbe nem férsz bele). Hányszor hallani élő, valóságos emberektől, hogy úgy bújnak a szánalmas kitalált kis öncímkézéseik (gyakran jellemhibáik) mögé, mintha az valami tőlük függetlenül létező, megváltoztathatatlan dolog volna – mint a skorpió meg a béka meséjében a skorpió természete.

Mármost ami engem illet, sosem találtam ilyen címkéket magamra, viszont találtam egy csomót, ami nem vagyok, vagy nem akarok lenni. Képtelen volnék összeszedni 5 dolgot, hogy milyen vagyok, viszont egy délutánt tudnék arról mesélni, hogy milyen nem vagyok. Érthető a különbség, ugye?

Ugyanez köszön vissza (és ez a második példa) a pályaválasztáskor – azt kérdezik: mi akarsz lenni? Azt tudom, hogy nekem fogalmam sem volt (most sincs), mindig szégyenkeztem is emiatt. De most már látom, hogy a kérdésfeltevés egyoldalú és hibás. Azt miért nem kérdezik meg, hogy mi nem akarsz lenni? Hogy csak egyetlen példát mondjak, az, ha gondjaid vannak az autoritással, az az iskola végére valószínűleg kiderült, és akkor egy csomó olyan (egyébként divatos) pályát kapásból ki lehet(ne) húzni, ami alkalmazottakat nevel.

Hogyan alkalmazható mindez a kultúrsokkra?

Hát úgy, hogy a kultúrsokk leírása is a pozitivista szemszögből közelít. A pozitivista szemlélet pedig a probléma nélküli, burokban felnőtt szerelemgyerekeké, akikre otthon pihe-puha fészek meg szerető szülők várnak, és a világlátásra mint önmegvalósításra tekintenek. Valamire, ami izgalmas, újszerű, és más kultúrák megismerése meg fejlődési lehetőség rejlik benne. Ez pedig egy idealista, nyálas-romantikus bullshit.

Az egy dolog, hogy én nem vagyok ilyen szerelemgyerek, de szerintem az emberek többsége sem az. Amikor másfélmillió emberünk kitántorog Amerikába, akkor elképzelhető vajon, hogy ők fél év után csalódnak, mert ott másmilyen a koszt? Mekkora hülyeség már ez?

 

No és hát velem ez van. Én nem azért jöttem ide, mert itt majd jó lesz – hanem azért, mert ott nem volt jó. Rácsodálkozás meg örvendezés az továbbra sincs, most már, gondolom, nem is lesz. És igen, a közeg ismeretlensége miatt néha kényelmetlen az ittlét, és most már eltelt elég idő, hogy bizonyos dolgok (és persze főleg emberek) elkezdjenek hiányozni. Ugyanakkor még emlékszem, miért akartam eljönni – és amikor erre gondolok, mindig megnyugszom. Fura, kettős érzés: hiányzik az „otthon”, de örülök, hogy nem vagyok ott.

Ami az „otthon”-okat illeti általában, az ember olyan végtelenül be tud lenni zárva a megszokott környezetébe, hogy moccanni sem bír – béklyók, béklyók mindenütt, nektek is, nekem is. Ez teljesen normális, és nincs is vele semmi baj, ha az ember szereti a dolgokat, amik körülveszik. Én annyira nem szerettem, és bár erről sokkal többet nem akarok mondani, mert ti nem egy kanapé vagytok valakinek a rendelőjében, leginkább ebből az irányból közelítem meg az ittlétet is – mintha letettem volna egy böszme nagy követ, vagy kiszabadultam volna egy ketrecből. Innen nézve nem is nagyon számít, hogy itt jó-e – ott nem volt jó, akkor meg nem mindegy?

(Egyébként olvassatok Rilkét, a ketrecekhez ő is értett: Szeme a rácsok futásába veszve / úgy kimerült, hogy már semmit se lát.  / Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne / s ezer rács mögött nem lenne világ.)

Bánom-e, hogy itt vagyok: nem.

Szeretnék-e hazamenni: nem. Mondom, hiányoznak dolgok, és tök jó lenne, ha írhatnék meghívót egyes embereknek, akiket hiányolok, hogy jöjjenek ide, és hozzanak el egyes dolgokat, amiket hiányolok – ezzel együtt most úgy érzem (és a most-on hangsúly van, lehet, hogy később más lesz), hogy én oda k*rvára nem megyek vissza.

Jól érzem-e magam: asszem, hogy tulajdonképpen igen. Nagy, eufórikus de-boldog-vagyok érzésről nyilván nincsen szó, de egész kényelmesen bevackoltam ide magam. Szerintem egy hete nem is nagyon jártam az utcán, olvasgatok meg filmeket nézek, meg visszaszoktatom magam a számítógépes játékokra. Kb. egy évtized után feltettem megint a wizardry 8-at, egész jópofa, komplett gyári műszakokat bele lehet tolni egy ültő helyemben.

A nyelviskolám még nem kezdődött el, így továbbra sem beszélek szinte senkivel (10, 15 meg 20 szavakat mondok egy nap), olyannyira nem, hogy amikor mégis, az első pár mondatban mindig rácsodálkozom a hangomra. És akármilyen meglepő, fantasztikusan elvagyok.

Ambivalens érzés persze, ahogy már mondtam többeteknek, kicsit olyan, mint egy hosszú távú futóversenyen az ötödik kilométer: az ember jól érzi magát, csak parázik, hogy mi lesz harminc km múlva. Velem is ez van. Egyelőre jó, és bár a kultúrsokkos leírások azt javasolják, az ember ne izolálja el magát az új környezettől, én most pontosan azt teszem – félek, hogy ennek meglehet még a böjtje.

Viszont úgy tűnik, a csend meg az egyedüllét egyelőre egyáltalán nem zavar (sőt, pihenek), és asszem, egy erdő közepén egy kis házban is ellennék baromi sokáig (ha van internet, meg hoznak pizzát). Néha eszembe jut, hogy pont ilyenkor éppen sörözhetnék vagy csocsózhatnék vagy beszélgethetnék is a barátaimmal, és ilyenkor egy darabig rossz. De az idő maradék 95%-ában minden tök rendben van.

--

Végezetül csatolok ide egy videót az erőltetett pozitivizmus torz és önbecsapó mivoltáról (sajna magyar feliratot nem találtam).

Csak részben kapcsolódik ide, és tök nem várom, hogy végignézzétek, de szerintem érdekes, és a cunamiról mondott részhez hasonlókról meg többetekkel is beszélgettem, szóval hajrá.

A bejegyzés trackback címe:

https://akinemlepegyszerre.blog.hu/api/trackback/id/tr233168968

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Burjánzó evészavarok 2011.09.02. 19:26:18

Annak ellenére, hogy a pszichiátria malmai lassan őrölnek, és a szakkönyvekben egyelőre csak a két régi ismerőst, a bulimiát és az anorexia nervosát találjuk, egyre többféle új evészavarról hallhatunk, amelyek kétségkívül létező jelenségekről szólnak. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2011.08.22. 09:30:10

@hugi: hopp, tévedésből töröltem a bejegyzésedet. De visszateszem, íme:

-----

Végre,végre, végre! Amennyire élveztem az eddigi gondolatcseréket, annyira vártam vár egy kis személyes közlést is! :-) (Mert szeretlek, tudod!)

Egy részről marha ijesztőnek tartom a puszta tényt, hogy valaki másfél hónapja nem kommunikál emberekkel, másrészt a konkrét szituációban talán pont jó is ez így. Nem rajtad múlik a dolog, nem igazán a Te döntésed, a körülmények pont - ha nem is kényszerítenek - de ahhoz segítenek hozzá, hogy kicsit visszavonulj. Ebbe egy-két hét kanapén töltött elvonulás nagyon belefér. (Tapasztalat... ;-)) Nem mintha azt hinném, hogy bárkinek is lehet pusztán ettől nagy megvilágosodása - már olyan, ami időtálló, amit a következő napi nem húz le a wc-n. Ahhoz majd valami külső apró löket kell, ha eljön az ideje. De eljön majd az is, sürgetni meg úgysem lehet.
Tudod, hogy itthon nem volt jó... Rossz ezt hallani, de ennél már csak az lenne rosszabb, ha elhazudnád. Talán azért is jobb neked ott egy szempontból, mert nem vagy rákényszerítve erre a Maugli körforgásra (tudod: esős időben süssön a nap, napsütésben hogy esőcseppek záporozzanak, ha elejtettem egy őzbakot, antilopot szerettem volna, stb - fejből már nem tudom szó szerint, bocsi, de Te tudod mire gondolok). Szerintem alapjában véve az amit írsz, inkább pozitív, és ennek örülök. Hogy nem jössz haza, annak persze nem, de hát ha itthon rossz volt, miért tennéd, az kinek lenne jó? Nyilván senki nem gondolta, hogy nagy, eufórikus, de-boldog-vagyok időszak jön rögtön. :-) Viszont sokkal-sokkal egészségesebb amit írsz, mint amit a legtöbb ember írna adott szituációban. (engem ne említsünk, én már rég nem is írnék... ;-))
De azért megjegyeznék még valamit, mert bár hiszem, hogy igenis van létjogosultsága a negatív motivációnak, mint alapvetően pozitív beállítottságú, megjegyzem, a másiknak is. Egyszerűen arról van szó, hogy az emberek mások. Két típus van, akit azzal lehet motiválni, hogy szidod és bünteted (felnőtt korukban ők mennek a Csernushoz), és azok, akikkel hegyeket tudsz megmozgatni, ha hízelegsz nekik és dicséred őket. Ennyi. Hogy kinek mi jön be, az egyéni, én ilyet is, olyat is ismerek (és nagyon remélem, hogy majd ha eljön az ideje, a gyerekeimnél is időben rájövök, mivel segíthetem őket - mert a másikkal csak ártok.)
Sima emberi különbség, és hogy az igazán nagy dolgokat rendszerint az emberek mivel érik el, az csak attól függ, ők milyenek és megkapják-e a környezetüktől, a számukra fontosaktól a nekik megfelelő impulzusokat, inspirációt. Én ezt ilyen egyszerűnek látom és akármelyikhez is tartozunk, ez önmagában sem jót, sem rosszat nem jelent, főleg nem lekicsinylendőt, ahogy a saját hibáinkat is könnyen megbocsátjuk, ha megértjük, hogy nem is feltétlenül hibák. (Természetesen nem bűnökről beszélek, hanem a jellemek árnyalatnyi különbségéről, ami ahhoz képest jó vagy rossz, hogy ki nézi őket. Itt jön be a zsák meg a foltja.) Különben én igenis azt hiszem, hogy a személyiségünk alapvetően megváltoztathatatlan, és nem az a baj, ha emögé elbújunk, hanem ha bújnunk kell miatta és védekeznünk.
De a kuruc/labanc kérdésben nagyon egyetértünk, jót vigyorogtam azon, amit írtál.
És kérek - még-még-még!!! :-)

edemsz80 2011.08.23. 22:22:32

-Kezit csókolom, itt kell vitatkozni?

Azt gondolom a negatív motiváció csudákra képes, és hegyeket lehet megmozgatni vele, bár nem hiszem, hogy van tisztán ilyen és tisztán olyan motiváció. A negatív motivációs lefogyásos példánál is nyilván szeretne az illető szexi(bb)lenni, illetve az agresszív férjet elhagyó asszony nyilván a menekülés mellett boldog(abb) életre vágyik, tehát van benne ez is az is.

BUT (my father said, no word count before but)

Amellett, viszont hogy jó dolog a negatív motiváció, szerintem hosszú távon, nagy mennyiségben nem hatékony és kell, hogy az ember megtalálja a maga pozitív motivációit is. És ez nem csak a szerelemgyerekekre igaz.
Az hogy nem mindig van meg a pozitív motiváció az tök okés, de szerintem, kell hogy legyen hosszabb távon. valami. akármi.
valaki gyufaszálakból épít hajókat üvegpalackokba, ami "nyilvánvaló" baromság, de ha neki ez kell, legyen.
mások nagyon meg akarnak tanulni csocsózni, vagy mandulát akarnak tenyészteni valahol, ezek tök jó pozitív motivációk,és ha épp nem is aktuálisak, általában fontos, hogy legyen valami.
Lehet elérni dolgokat negatív és pozitív motivációval is, de azt hiszem sokkal nagyobb örömöt jelent ez az utóbbi.
és ez nem kell, hogy torz, önbecsapó blabla legyen (video) de SZERINTEM jobb ha van

cimkézni meg mindenki cimkéz, ez az ember, illetve közösségben élők alaptulajdonsága. bár én nem ismerni pszihológia. ki magát cimkézi, ki másokat (pl.azzal, hogy az szerelemgyerek, neki minden megy, ennek meg annak meg úgysem fog sikerülni), de ez kell, hogy a koordinátarendszerbe berakd a dolgokat.

arról az ellentmondásról meg ne is beszéljünk, hogy valaki aki az unikumot szereti az a negatív dolgokról bebeszéljen. Lehet tényleg elvonási tüneteid vannak. :)
www.youtube.com/watch?v=DKN1VwxGQGM
mi mást fűzhetnék ehhez?

mindenesetre tök jó, hogy eddig bejött a váltás. Ne legyen így, de ha netán ez a kultursokk dolog átfordul és már nem olyan jó, akkor ahhoz kell ügyensnek lenni, hogy azt időben észrevedd és lereagáld.

edemsz80 2011.08.23. 22:26:22

tenyészteni...shit...nem akar valaki disznót termelni?

t2i 2011.08.25. 13:48:15

Végre-végre némi személyes adalék! :)

Szerintem magányban helyre lehet tenni a dolgaidat, ha azokat korábban begyűjtötted, és tényleg csak rendezgetni kell őket, de új élményeket és behatásokat nem fogsz tudni gyűjteni a barlangodban – a bedugult gondolatkörök király kifejezés! Ha úgy mész el remetének, hogy éppen romokban vagy, és egy lejtőn szaladsz lefelé, meglehet, nem fogsz tudni megállni. A kulcs szerintem a nyitottság a külső pozitív ingerekre (pozitív megerősítésre), majd azokba kapaszkodva megpróbálni a megfelelő, pozitív káprázatokat (a videóban emlegetett delusion, csak nemnegatív formában) kialakítani Magad körül. De külső ingerek is kellenek mindenképpen.

A pozitivizmus (bármi is legyen az :)) irányába küldött kritikánál (részben tán az írásos irónia miatt jutott ez eszembe) nagyon fontosnak tartom, hogy ne az elkeseredés vagy düh hajtson – ha ezeket nem tudod kigyepálni Magadból, sosem leszel képes engedni a pozitív behatásoknak (könnyen elutasíthatod majd őket egyfajta önigazolásként), és akkor egy idő után tényleg csak a gödör alja marad. Persze én is csak ugatom ezeket a dolgokat, és ez _nem_ voks az emlegetett pozitív motiváció mellett, mert az számos formájában valóban BS.

Ugyanakkor minden negatív motiváció felfogható pozitívként, és vice versa. Ha kövér vagy, utálhatod Magad érte, de megteheted azt is, hogy elfogadod a helyzeted, de megpróbálsz küzdeni egy kívánatos, jó cél érdekében - ez már pozitív lesz. A pozitív ugyanígy átalakítható negatívba - bocsi, ez szerintem nem szőrszálhasogatás, csak arra mutat rá, mennyire a koordináta-rendszereden múlik minden. De egészen véletlenül az egész emberi gondolkodás nem a koordináta-rendszer folyamatos tologatásáról, gyepálásáról és alakítgatásáról szól?

A kuruc-labanc dologról a szociális stigmák és a csordaszellem (peer pressure, de szép kifejezés) ugrottak be, hát ezek működő dolgok. Ha tisztában vagy velük, lehet ellenük védekezni. Ugyanolyan ez, mint az éhség - még a harmadik ikszen túl is előfordul, hogy az ember nem veszi észre: azért ideges, mert éhes. Ha eszik, elmúlik az idegesség. Ha tudnánk, hogy a tömeg sodor, talán tudnánk ellene tenni.

A mi nem vagy, mi nem akarsz lenni jó kérdések, és ha az ÖSSZES lehetséges választ tudod ezekre a kérdésekre, meglesz a válasz a mi vagy?-ra is :) Nem vagy egyedül ám ezzel a nem-tudom-ki-vagyok dologgal, szerintem igen sok kortárs küzd vele. Talán segít, ha próbálsz olyan dolgokkal foglalkozni, amiket szeretsz, miközben megfelelsz a Téged körülvevő világból érkező kényszereknek (pl. azért a legtöbbször enni kell, meg aludni valahol, ehhez meg legtöbbször kell minimális pénz, azt megszerezni pedig kényelmetlen lehet – de ezek csak a legtriviálisabbak), és akkor majd a halálos ágyadon nem kell szemrehányást tenni Magadnak.

A pihe-puha fészek egy idealizált kép, ami megint csak egy pszichojelenség: másokra nézve az ő dolgaik mindig rendesebbnek tűnnek, minden flottabbul megy, a szomszéd fűje mindig zöldebb. Forget it. Ebben a kérdésben túlontúl keserű vagy :)

A párducvers egyik személyes kedvencem, felnőttkamaszkori depresszióm abszolút krédója volt :) Szabó Lőrinc a műfordítók műfordítója, de ez a vers szvsz nem jött annyira össze neki, Képes Géza fordítása nekem sokkal-sokkal jobban adja.

www.csatolna.hu/hu/szepek/versverseny/parduc.html

A videóról: ááállati nagy, ahogy a fickó rajzol, már csak ezért is végignéztem. Kábé 01:55-nél vesz egy olyan logikai döccenőt az előadás, ami a birkabőrtakaró-árusok marketingszövegében szokott lenni (minthogy a répa nem tud fütyülni, a Lánchíd sem tud fütyülni, ezért a Lánchíd egy répa). A cheerfulness egyáltalán nem azért kell, hogy terjeszd a munkahelyeden (videó: spread cheer, make fold comfortable, make folk happy), és nem alapvetően cheerfulness kell, hanem úgy hajtogatni Magad, hogy ez legyen az eredménye. Aztán meg az a magnetizmus... nem is értettem, honnan jöttünk ide. (A cunamira ezt mondani így meglehetősen arcátlan - de amúgy mit gondolsz a karmáról?)

Aztán meg hogy all delusions are mistakes - ez nem igaz, mindannyian a saját kis káprázataink és önbecsapásaink között élünk, csak az a lényeg, hogy számunkra pozitív, mindenekfelett pedig elhihető dolgok legyenek. (Ez nem a Mátrix, sem a Vanília égbolt, nem világtagadás. Nem más ez, mint befesteni a szemüveget, amin keresztül látod a világot - ilyenre, olyanra amolyanra. Soul building, ha konditermes analógia kell :)) Továbblépve ezen a hagymázas úton: a barátság, a szerelem, a házasság mind-mind közös káprázatok, amikben minden fél jól érzi magát, és el tudja hitetni a másikkal, hogy ő is jó helyen van.

Tarts ki, Pajtás, aztán tisztulni fognak azok a felhők. És minél kevesebbet morgolódj! :)

Ui: @edemsz80: én termelnék disznót :))

t2i 2011.08.25. 13:52:24

@edemsz80: A kutyafáját, most olvastam, hogy Te is koordináta-rendszerről írsz. Elnézést a plágiumért :)

Az Unicumos reklámról meg csak az orosz sportoló jut eszembe, aki elesett a pályán (Ricsi, hogy volt ez?) - leegyszerűsítve ezek a k.rva reklámok szerkezetileg úgy néznek ki, hogy POZITÍV KÉP - POZITÍV KÉP - CSAPATSZELLEM - POZITÍV KÉP - (ESETLEG MEZTELEN NŐ) - [reklámozott termék]. Ne már... :)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2011.08.25. 21:48:28

No, megint alakul itt a júdea népe front.:D Tök jó, tök jó, kommenteljetek csak, és ezúttal szerintem nem is annyira tér el a véleményünk, BUT:

@hugi: a csernusos dologgal az van, hogy szerintem én nem erre gondolok. Amit írsz, az inkább ahhoz a "hogyan-bánjunk-a-szeretteinkkel" könyvhöz hasonlít, amit adtál (és amit olvastam, és tök okos dolgok vannak benne), de én most nem erről beszélek. Hogy miről beszélek, azt lásd lejjebb.:)
A jellemhibákkal meg az van, hogy van az úgy, hogy az ember évről évre, újra meg újra konfliktusba meg bajba kerül ugyanamiatt a hülyesége miatt. Pl. van, hogy házasságokban nem találják az emberek a hangot 20(!) évig, meg - mit tudom én - a szülő képtelen kommunikálni a kölykével, pedig szeretne, és a gyerek már 30 éves, és milyen kurva jó lenne nem magányosnak lenni. És ezek létező dolgok, ugye, te meg én konkrétan ismerünk ilyen embereket. És amikor az ember képtelen átlépni a saját árnyékán, vagy esetleg pajzsként hordja maga előtt, hogy "de én ilyen vagyok", az nyilván egyfajta jellemszilárdság is, de leginkább meg hülyeség. Hogy megvillantsam pozitív énemet: hiszek a fejlődésben, és hogy le lehet vetkőzni megszokott énünket, és meg lehet tanulni mosolyogni a játszótéren.;P

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2011.08.25. 22:24:10

Írjátok, hogy pozitív meg negatív motiváció is kell, és abszolút egyetértek, az egyensúly a lényeg, meg a harmónia meg a jin és jang stb., ezzel kapcsolatban egy a tábor, egy a zászló. Amire rá akartam mutatni, hogy az aktuális kultúránkban a ránk áradó hatásokban nincs meg ez az egyensúly, hanem átesés van a lónak az egyik oldalára. Azt gondolom, ezzel nagyon nem is lehet vitatkozni, a példák, amiket mondtam (pályaválasztás, kultúrsokk leírása) magukért beszélnek, és csak azt akartam világossá tenni, hogy észrevettem ezt a lovon átesést, és hiányolom a másik oldalt.

Még egy félmondatot arról, hogy remélem, hogy a "negatív motiváció" elnevezés nem azt sugallja, hogy az rossz dolog, és a "poztív motiváció" meg azt, hogy az jó. Mert nem hiszem, hogy volna ilyen különbség, és lehet, hogy rossz elnevezést választottam (nem tudom, a picológusok hogy hívják).

A koordináta-rendszeres dologban viszont, meg a két típus vica versa felfogásában azért szerintem vigyázzunk, itt abszolút nem értek egyet azzal, amit írtok. És micsoda szerencse, tudok példát mondani a saját életemből is, aminek ráadásul szemtanúi is voltatok.:)

Emlékeztek, utáltam véznának lenni, és pont együtt kezdtünk el, ugye, konditerembe járni, és láttátok, hogy elég sok ideig tartott, meg elég sok effortba került, amíg feljött az a huszonpár kiló. És látjátok, amikor eltűnt a negatív motiváció (a véznaság _ellen_ való küzdés), akkor le is álltam: azóta se lettem se kigyúrt, se kockahasú deltamatyi. Pedig nyilván tök jó lenne, és néha fel is merül, hogy kéne kezdeni valamit magammal, ráadásul alighanem ugyanezzel az energiabefektetéssel a mostani alapokból egy korrekt kis strandfazont ki is lehet hozni - de ez már annyira nem érdekel.
És arra meg mérget vehettek, hogy ha most mondjuk elcsapna egy autó, és fél év kóma után megint 65 kilósan ébrednék, el sem tudnátok rángatni az edzőteremből meg a volumass 35-ös bödönök mellől, amíg megint nem vagyok 90 fölött.
Szóval szerintem a + meg a - motiváció egyáltalán nem mosható össze, és egyébként ugyanezt látni a nagyokat fogyó embereknél is, nézzétek csak meg azokat a celebeket vagy akárkiket, akiket ismertek, hogy fogynak 50 vagy akármennyi kilót, és aztán megállnak: sosem lesznek igazán szálkásak meg szexik. Ahogy beérnek a langyosba, és már nem érzik magukat gáznak, a hajtóerő is megszűnik, és nem megy tovább a dolog.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2011.08.25. 22:58:53

@t2i: képes géza se rossz, de nekem marad a szabó lőrke.:) Ha pedig a csaja miatt bevodkázott magasugróra gondolsz, ez volt az: www.youtube.com/watch?v=Lmr-tW4u0dY :D

Örülök, ha tetszett a videó, és akkor röviden a karmáról meg a magnetizmusról.
Először is, nem a hölgy találta ki ezeket, ugye, hanem csak reflektál arra, amit lát maga körül.
Az attitűd teremtő erejében hinni tök elterjedt dolog, mi is beszélgettünk erről - az "önbeteljesítő jóslatok", ha emlékszel. Tehát hogy a pozitív dolgok gondolása elősegíti a pozitív dolgok megtörténését, a negatív dolgok gondolása pedig a negatív dolgok megtörténését.
És valami egészen szűk hatókörben ez biztos így is van, és engem tök nem zavar, ha valaki hisz a saját teremtő erejében, meg abban, hogy amíg jó a hozzáállása, addig ő legyőzhetetlen. Ez tök oké.
Két dolog viszont zavar. Az egyik, hogy emögött a gondolat mögött kimondatlanul is az van, hogy mivel a pozitív attitűd megvéd a rossz dolgoktól, ha veled mégis valami szar dolog történt, akkor nem volt jó a hozzáállásod, a negatív jóslatod beteljesítette magát, ergo a te hibád. Ezt az én arcomba is mondták már, és az a cunamis könyv, amit említ, expliciten ki is mondja ezt, hogy tudniillik a cunamit az áldozatok rossz hozzáállása vonzotta oda. És ez kegyetlen dolog.
És nem szeretünk erről beszélni, de konkrétan ebben a pillanatban is van kábé 1500 leukémiás _gyerek_ magyarországon, akiknek a harmada a londoni olimpiát nem nagyon fogja már megnézni. És akkor odaállni ezzel az egyébként pozitív (-nak gondolt) üzenettel, hogy a lényeg, hogy higgyél magadban, és úgy hajtogasd magad, hogy jó dolgok történjenek -- ez empátiamentes és komisz dolog. És a leukémiás gyerekek nyilván extrém példa, de pont ilyen érzéketlenség az éppen munkájukat/feleségüket/stb. elvesztők arcába vágni, hogy az önbeteljesítő negatív hozzáállásuk a hibás.

Asszem, paolo coelho írta azt valahol, hogy az embernek egy csomó dolga nem sikerült az életben, de ha van valami, amire igazán vágyik, ami nélkül tényleg nem tudja elképzelni az életet, annak a megvalósításáért az egész univerzum összefog, és akkor az sikerülni fog.

Ez nagyon szép gondolat, csak sajnos tényszerűen lehet látni a világban, hogy nem igaz (és ez a másik bajom az ilyen delúziókkal). Például abban a cunamiban meghalt 230 ezer ember, ami egészen sok (most kicsit mélázzunk is el azon, hogy mennyire sok), és k*rvára nem látom, hogy értük hogy fogott össze az univerzum.
És ugyanezt gondolom a karmáról is, meg a mennyországról, meg hogy krisztus meghalt értünk a kereszten, és a jó elnyeri méltó jutalmát. Sajnos ezek a dolgok nem így mennek. Elképzelhető, hogy az a 230 ezer ember pont mind tett valami szörnyűséget az előző életében, vagy mindegyiknek negatív volt a hozzáállása, de nem valószínű. Ugyanúgy volt köztük, aki éppen új munkahelyet kapott, szerelmes volt, gyermeket várt, és fiatalnak és tetterősnek és sebezhetetlennek érezte magát, és maktub meg minden, de ez mind semmit se számított: jött a víz, az ember megfulladt és felpüffedt, és a halak megették a szemgolyóit.

_Ez_ a véleményem a karmáról.:)

www.youtube.com/watch?v=Wo9bF1DBUZY

t2i 2011.08.26. 10:12:15

Nem szeretnék túl sok olajat önteni megint a tűzre, úgyhogy röviden :)

Egyetértek a szélsőséges motivációk erősebb voltával, és hát gyakoribb a szélsőséges negatív motiváció (te, anyjuk, k.rvára ég a ház!), mint a szélsőséges pozitív (te, anyjuk, nézd már, mennyire NEM ég a ház!) :)

Ezt írtad: „Azt látom, hogy a pozitív gondolkodás és a pozitív motiváció kultúrája vesz körül bennünket, mintha _ez volna ez egyetlen érvényes hozzáállás_.” Ez sarkítás, és ez provokálta ki az attakkomat :) Vigyázzunk már, ne öntsük ki a vízzel a gyereket, ne szórjuk el a búzát az ocsúval, ne verjük meg Ács Feri bandájával együtt a Mikulást is.

Jó eséllyel idióta volt, aki a cunami áldozatairól az említetteket mondta – nagyon szívesen látnék a világban több alázatot és nyitottságot a meg nem értett dolgok iránt. Ha felmerül egy ködös téma, az emberek egyből kiállnak a mérleghinta két végére, egyik sem tud többet a másiknál, de kiabálni, az megy. (Köpködők! :)) Miért kell egy elméletet/legendát/hitet/megkapó és felemelő mesét, mint pl. a karma, úgy kezelni, mint egy csavarhúzót, vagy egy üveg tejet? Ezek nem praktikus dolgok, és ne tessék megmondani nekem a reggelizőasztal mellett (főleg ne egy katasztrófa kapcsán), hogy hogyan működnek.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2011.08.28. 11:31:29

@t2i: maszter, a mérleghinta végére állással eléggé találva vagyok, szoktam csinálni. Mentségemre legyen mondva, csak akkor szoktam észrevenni, amikor szóltok, hogy egy centivel kijjebb már leesnék.:)
A lényeg, hogy nem akartam itt offendálni a regggelizőasztal mellől (se), aztán majd igyekszem kevésbé vitageneráló dolgokat írni. :)

t2i 2011.08.29. 10:42:56

@Th's child: Én kérek elnézést, én sem akartam offenz (főleg nem a saját blogodban, kutya legyek!), és a reggelizőasztal nem Rád vonatkozott, hanem úgy általában. És légy szíves írj vitageneráló dolgokat, ezek viszik előre a világot :)

Tudod, az van rám mindig rossz hatással, hogy érzésem szerint a pozitív dolgokat morzsánként, kalapáccsal kell Beléd verni, a negatívakra meg olyan vagy, mint a szivacs, és bosszant a tehetetlenségem a meggyőzésben :) De csak így tovább, írj! :)

Rettenet Tábornok11 2011.08.30. 15:26:30

Szia!

Én csak azt nem értem ha alapvetően ki sem mozdulsz otthonról, ha alapvetően nem a Thai kultúra, a vallás vagy a fiús lányok-lányos fiúk amik lenyűgöznek, akkor miben különbözik a jelenlegi ottléted attól amit mondjuk Borsodban megélhetnél egy eldugott faluban?
Értem én hogy menőbb ha az ember azt mondja Thaiföldön volt, de ez még mindíg kevésnek tűnik, még számunkra "plazmatévére gyúró sötét tömegek" számára is.

Nahh mind egy nem próbálom ezt sem megérteni.

Maradok továbbra is,

RP.. ja bocs RT .. mindíg elgépelem :P

hugi79dg 2011.08.30. 19:27:19

Azért ne gondoljuk ám, hogy adott helyzetben mi rögtön belevetnénk magunkat a nagybetűs életbe. Egyrészt attól, hogy az ember elköltözik, alapvetően nem változik, másrészt ha még közös nyelvet sem beszélsz, akkor nehézkes is. Hősünk lassan aklimatizálódik - legalább nem kap gyomorrontást rögtön a sok újtól, nem adagolja túl - másrészt pedig a nyelvtanfolyam előrehaladásával szerintem ez is megoldódik. És hú, de más más külföld, mint Borsod! Hiszen amikor az ember választ, hogy kilép-e az ajtón és hova megy, eleve más a választék. Szerintem, bár Borsodban sem sokat voltam, Ázsiában meg pláne soha. :-)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2011.08.31. 00:54:49

@RT: A kérdés tkp. jó (... is lehetne;), de az a különbség, hogy itt _idegen_ vagyok. És mivel a cél az volt, hogy megnyomjam a reset gombot az életemben, annak ez a hely jobban megfelel, mint borsod megye. Ez így segít?

Örülök, ha ti is látjátok, hogy thaiföld menő:), és szeretek is menőnek lenni, de írtam meg személyesen is mondtam már, hogy nem thaiföld a lényeg, hanem a környezetváltozás.

Persze, ha megmondjátok, hogy mit kellene tennem, hogy ne tűnjön kevésnek, talán tudnék tenni az ügy érdekében.;)

És "rp", mi? Na majd adok a pofátokra... :D

@hugi: "hősünk lassan aklimatizálódik". :D Ez jó, ebből blog jelmondat lesz, akárki meglássa.:)

Rettenet Tábornok11 2011.08.31. 16:50:21

Reset mi? És bootolni meg mikor fogsz már végre? :P Kezd gáz lenni itt a helyzet, amióta elmentél ott rohad a pia a nyakunkon, ZsK átjön megiszik max két kupicával, szal érted, nincs aki motiváljon :)

Na csá,
RT

Ps: Ha már RP: mond csak volt-e már harmadik típusú találkozása az RP-nek, főleg a helyi specialitásokra gondolok. :D

entamas 2011.08.31. 21:52:39

Thaiföld szerintem tényleg menő :) Anno azért lettem masszőr, mert azt gondoltam ez a nekem való munka, később rájöttem, hogy jobban is hangzik ha azt mondom masszőr vagyok mint a programozó (elnézést a programozóktól :)).
Ennél már csak a CNC esztergályos hangozna jobban :)

Jobban csináláshoz egyelőre elég lenne egy fénykép vagy video, hogy kiderüljön nem borsodból nyomod... :)

Mellesleg a bedugult gondolatkörös gondolatkörrel :) kapcsolatban: szerintem az emberek jórészt nem szánnak annyi időt magányos gondolkodásra, hogy beduguljanak, így a magányos remetének is talán van létjogosultsága. Sok tíz év sok inputját, saját és mások tapasztalatait, gondolom egész sokáig lehet elemezgetni, rendezgetni, és ki tudja, talán új gondolatok születnek belőle, amiből nyomhatja az élet nagy bölcsességeit, mint a "dolgozzál keveset, nem érhet baleset" :)

Ja, és igazán elmehetnél egy rendes/klasszikus/tradícionális/nemaheppiendingalényeg thai masszázsra, kíváncsi lennék a tapasztalataidra.

Nyelv: lassan azt fogom gondolni, hogy még így is előbb lesz thai nyelvvizsgád, mint nekem bármilyen... de legalább a blogodban fennmarad az örökbecsű mondatom :)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2011.09.01. 17:50:31

@RT: örülök, ha ZsK még átjár hozzátok, bár a két kupicára való szorítkozás az ilyen kvalitású versenyzőknél mindenképp harmatos.:) Mondjuk, bármilyen hihetetlen, én sem iszom itt. Ha jól számolom, a héten eddig csak két nap ittam (vagy csak egy?), pedig már majdnem hétvége van, és töményet meg már több mint egy hónapja nem. Kemény, mi?:)
Harmadik típusú találkozásairól pedig a valamire való ufo-kutató nem beszél -- de ezúttal kivételt tehetek, mert az a nagy büdös helyzet, hogy RP-vel eddig nem volt kedvünk a kapcsolatfelvételre egyáltalán (tudom, tudom, ezt lehetne borsodból is).:) Ha ebben változás áll be, nektek szólok elsőnek.:D Jók legyetek!

@entamas: milyen kép/videó bizonyítaná jobban a valódiságot, mint az eddigiek?:) Banyek, ma levideózták a nyelvóránk egy részét, és nagyon remélem, hogy nem köt ki a youtube-on a felvétel, ahogy ott ülök, és ismételgetem, hogy a máááá, meg csáááá, meg kofiméééé. Az volna csak a közröhej.
Thai nyelvvizsgám sztem nem lesz -- ahogy más nyelvből sem (ha csak nem szorítanak pisztoly a fejemhez), ezzel együtt értem, mire gondolsz, de szerintem erre reá köll kakkantani. Ha úgy éreznéd, hogy az neked kell, akkor nyilván lenne, amíg meg nem érzed úgy, addig nem ezen kell stresszelni, hanem... mit tudom én, hallottad, hogy százmillió év múlva erősebb lesz a naptevékenység?:) (A mondatodat pedig én terjesztem mindig, mindenkinek, mert valóban örökbecsű.)
A masszázst eddig hanyagoltam, mert nem nagyon szeretem, ha idegen emberek hozzám érnek, de akkor majd elmegyek valami lábmasszázsra legföljebb, aztán beszámolok.:)